Cigányok

Ömlik - a körúton az időn –
s zúdul a szégyentelen tömeg.
A folyam irányvesztett.
Ingem alatt bűzlő szív
ingemen kénsárga köpet - két medália.

A régi kultúra roncsai
a gaz nevében
a foldozott kondérban
s a mohó jós – megszerkesztettnek
látja a jövőt - kárörvendésében.
Fölragyog a tenyérbe csúsztatott forint
és a pénzdarab fölvázolja a maga
egynapos univerzumát.

A nyelv roncsai a mocskos árból - e korból –
felbuknak s máris a mélybe süllyednek.
A felszínen örvények
széttartó hullámgyűrűk –
vízió marad utánad cigányság
vagy hasonlat
aranylánc az emlék nőbokáján.
S olyan rettegés - a tiéd volt - amelyről napfénynél
beszélni sem lehet.

A Duna zajlása nem komorabb
a víz - jégtömbökkel sok szennyes torlaszával –
s a kopár part egymás mellett eloson:
ilyennek látlak mosdatlan szájú hontalan tömeg.

Mintha énekből - Hymnum dicamus Domino - szállnának fel
úgy köröznek a nagyszárnyú madarak
az ég mágnese szüntelen átrendezi
a károgó horda mintázatát.

Az évezred nem fogad el - cigányság –
mint az italmaradékot a koldus.
Az ételként odavetett keserű májban
- hol élelem hol gyógyszer hol mítosz: most áldozat –
se lélek
se olajbarna tűz
se bűzsárga keselyű nem található.

E nép mint a négy ősi elem a teremtés kezdetén
a világban - porban és történelemben - szétvegyül.

Vissza a tetejére