Mikor világbajnoki selejtezőn Jugoszlávia ellen 7:1-es vereséget szenvedtünk az Üllői úton (a lelátók népe ma úgy mondaná: 7:1-re megb...ak minket - B. Sz. szerkesztő úr szíves közlése), akkor éppen Berlinben voltam, egy német lapban olvastam a meccsről, az ismertetés végén felsorolták a góllövőket: hosszú jugoszláv nevekkel, világsztárok stb., aztán jöttünk mi, magyarok. „Góllövő: Béla”

2001 tavaszán a Jordánok elleni meccsen (gigászok a porondon) a jordán tévések azt írták ki: Illés Béta (ráadásul Dombit mutatták közben), Knézy meg is jegyezte, hogy na most ezen jóízűt kacagnánk, ha a Jordánok éppen nem b...nak minket 1:0-ra (nem így mondta). Nekem persze a „Bétáról” Zéta jutott eszembe, Gárdonyi Láthatatlan emberének a hőse. Láthatatlan ember - tudott ez a Gárdonyi valamit.

Mégis maradnék a Bélánál, mert a mi focink szerintem ilyen „bélás” foci, és ha már bélás, megkockáztatom, lehet, hogy nem is kéne a márkással összevetni, lehet, hogy be kéne szüntetni a nemzetközi meccsek közvetítését, lehet, hogy jobban járnánk, ha számunkra csak és kizárólag magyar foci létezne, na jó, lehetne még Jordán, bosnyák, feröer-szigeteki, bermuda-háromszögi, de hát sajnos van spanyol és angol is, és van BL, amit muszáj nézni, és az összevetés kicsit megalázó.

Miért brekeg a magyar foci? - olvasom egy vicclapban -, mert a béka segge alatt van. De ha már ez a helyzet, miért ne lehetne pl. a mi focinkat másképpen nevezni, jelezvén, hogy tisztában vagyunk a különbséggel - pl. mi lenne, ha bélázásnak hívnánk, nemzeti bélázó bajnokság, foglalkozása: első osztályú bélázó, barátságos bélázó mérkőzést közvetítünk a Népstadionból stb. Jó, elismerem, kicsit hasonlít a „bénázáshoz”, de majd ezt is megszokjuk, ahogy kibírtuk szépen az elmúlt húsz-harminc ínséges, focitlan évet.