Mint minden hétvégén, feledve a hétköznapok gondjait, a két Bihari testvér most is bezárkózott apjuk ódon házának padlásterébe. Kisgyermekkoruk óta megszállottan szerették a rádiózást. Érdeklődésük idővel bővült, a világűr hangjait kezdték figyelni. Bár Attila, az idősebbik biztosra vette, hogy azzal a néhány egyszerű eszközzel nem érhetnek el eredményt, legalábbis olyat nem, amilyet szerettek volna. A két fiatalember álma ugyanis az volt, hogy elcsípjék egy idegen világ üzenetét.

Ám ehhez kezdetleges eszközök álltak rendelkezésükre. Néhány maguk eszkábálta rádió-adóvevő (összekötve a számítógépükkel), egy esetleges üzenet azonnali rögzítésére, valamint pár ágaskodó antenna a háztetőn - ennyi volt a felszerelésük. Attila, mikor végignézett ezen a holmin, arra gondolt, hogy ők bizony csak lelkes amatőrök, és nem is szívesen beszélt hobbijukról.

Tamás, a kisebbik és minden bizonnyal lelkesebbik teljesen másképp látta a dolgot. Szentül hitte, hogy egy szép napon majd értelmes lények rádióüzenetét fogják az Univerzum valamelyik szegletéből. Holdvilágos éjszakákon, mikor már mindketten megunták, hogy a fülhallgatókból ugyanazokra a statikus zajokra figyeljenek, igen gyakran folytattak hosszas és meddő vitákat.

Azon a szombat éjszakán egyiküknek sem volt kedve beszélgetni és filozofálni. Attila ezúttal is a számítógép előtt ült, és lassan már három órája bámulta az üres monitort. Fáradt volt, alig tudta nyitva tartani a szemét. Egy idő után megelégelte, és kikapcsolta a gépet. Úgy döntött, alszik egy órácskát.

- Ez nem lehet igaz! - riadt öccse kiáltására, mire azonnal fölpattant és Tamás mellé lépett.

Tamás a másik asztalnál ült, ahol a különböző rádió-adóvevők tornyosultak egymás hegyén-hátán, és fülhallgatóval fején a frekvenciákat váltogatta.

- Mi a fene, Tamás? Megint egy újabb vaklárma? - kérdezte álmosan. Ennek ellenére, csakúgy, mint máskor, most is befészkelődött agyába a gondolat, hátha ezúttal tényleg rábukkantak egy üzenetre.

- Nem vaklárma! Hallgasd! - mondta izgatottan Tamás, és már adta is a fülhallgatót bátyjának. Attila egy pillanatra kővé meredt.

- Szent ég! - hebegte, majd visszadobta testvérének a fülhallgatót.

A következő pillanatban már a számítógép előtt ült idegesen, arra várva, hogy a program betöltődjön.

- Ez az! Megtaláltuk! Ugye, megmondtam?! Értelmes lények rádióüzenetét fogtuk egy másik világból!

- Lassan a testtel, öcskös! Ez még korántsem biztos - próbálta lehűteni Attila, azonban rajta is kezdett úrrá lenni a lelkesedés.

Ilyet még soha életében nem hallott. Már-már ő is elhitte, értelmes lények üzenetére akadtak. Amennyire a néhány pillanat alatt meg tudta állapítani, egy szakaszosan ismétlődő, rövid jelsorozatot fogtak, mely biztosan nem természetes jelenség. Igyekezniük kellett, nehogy elveszítsék.

- Rögzítem a frekvenciát, és megpróbálom belőni a jel forrását - ez az elhatározás gyakorlatilag lehetetlennek látszott, noha Tamásnak ekkor már a kezében volt a rádiócsillagászati atlasz.

Attila idegesen ropogtatta ujjait, arra várt, hogy a monitoron megjelenjen az üzenet vizuális fordítása. Legbelül már arra készült, mi lesz majd a képernyőn néhány pillanat múlva. Szám- és betűsorokat, esetleg egy teljes szöveget fog látni? Megpróbált józanul gondolkodni. Valószínűbbnek tartotta, hogy számsorok jelennek meg a képernyőn, és már tudta, újabb álmatlan éjszakák várnak rájuk, amíg sikerül azokat dekódolni.

De nem érdekes. Pillanatról pillanatra egyre jobban hitte, egy másik világ rádióüzenetét fogták. Megpróbálta elképzelni az idegen lényeket, amikor hirtelen villódzva megjelent az üzenet.

- Micsoda?! - hitetlenkedett Attila. - Ki küldhette ezt ki a világűrbe?

Tamás azonban meg sem hallotta bátyja szavait, szinte önkívületi állapotban kutatott a térképeken.

- Itt lesz! Tudom, hogy itt van! Még mindig alig hiszem, értelmes, fejlett lények üzenete a világegyetem egy távoli pontjáról! Mindjárt megtalálom! - ismételgette megszállottan.

- Hagyd csak! - mondta Attila csendesen.

- Mi van? - fordult hátra Tamás.

- Hagyd, és gyere ide! Nézd ezt! -

Tamás a bátyja mellé lépett.

A sötét monitoron piros-fehér-zöld betűkkel villódzva ismét végigfutott az üzenet:

 TUDJA MEG MINDENKI

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT NYERI

JÖVŐRE A VILÁGBAJNOKSÁGOT!

HAJRÁ, MAGYAROK!

Attila öccse csalódott arcába nézett. Szája fanyar mosolyba rándult.

- Kizárt, hogy ez értelmes lények üzenete - mondta, és kikapcsolta a számítógépet.