Mindennapi csodák

Rengeteg idő eltelt, mióta Süsü, a kedves egyfejű sárkány a hetvenes évek végén alakot öltött Csukás István meséjében. A Duna televízión nemrég láthattuk az ifjabb sárkány, azaz Süsüke újabb kalandjait. Az ismert figurák sem a megszokott, régi alakjukban állnak előttünk. A zene is modernebb. A könyvesboltokban új köntöst öltöttek a régi történetek is: friss kötésben, másmilyen képekkel - most egyszerre kapható a sárkány-történetek minden fejezete.

A fiatal felnőttek, akiknek nyelvi identitásában egykor meghatározó pontot jelölt ki az „üdvözöllek dicső lovag” meg a „sárkány ellen sárkányfű”, óvatosan méregetik régi kedvencüket, amint családapaként próbálja csiszolgatni esze beretváit, miközben rendületlen szorgalommal porolja a királyi palástot.

Süsü története annak idején először kalandjainak -sikeres - folytatásává bővült. „Családregénnyé” csak Süsüke megszületésével - azaz majd két évtized múltán - szélesedett a mese. A mai gyerekek lelkesen vetik bele magukat az új „játékba” - számukra csak egy pillanat az eltelt idő: a videó gombjának benyomása vagy a könyvek fellapozása jelöli ki az évmérföldeket.

A sárkányok kalandjai ugyanis épp ott folytatódnak, ahol évekkel ezelőtt elbúcsúztunk tőlük. Süsü - sárkányszemmel gyönyörűséges, férj szemmel néha kissé sárkányos feleségével - visszatér egykori hazájába, s átveszi az árván, uralkodó nélkül maradt birodalmat. Mintha el sem teltek volna azok az évek, csak a „megöregedett” olvasók életében, tudatában... Süsü lelkesen adja tovább a számára legértékesebb bölcsességeket, amelyeket mintha csak tegnap tanult volna a Királyfitól. Így hamarosan a leendő királynő és a Mindenes sárkány is elsajátítja a legfontosabb illemszabályokat a lovaggal, királlyal, királylánnyal való találkozás, illetőleg a bajvívás vonatkozásában.

Az új történet azonban nem a régi mesesiker modern köntösbe csomagolt feltámasztása vagy nosztalgiakísérlet. A korábbi részekből csak a szükséges fogódzót kapjuk útravalóként: Süsü lelkes szavalatán kívül egy-két jól irányzott belső utalás (vadkörte, lepkepillangó módjára kergetett szappanbuborék) köti össze a régit az újjal. És természetesen a legfontosabb alapértékek maradtak változatlanok: a barátság és a játék - nemcsak egymással, hanem az általunk beszélt nyelvvel - folyamatos örömök forrása, amely nélkül igazából nem is teljes az élet.

Egyéb vonatkozásaiban Süsüke azonban újabb fejezet, más környezetben, újabb, kedves szereplőkkel, s ebből adódóan más, szeretetteljes, mindennapi tanulságokkal.

Egykori kedvenc főszereplőnk alakja diszkrét karakterré „vonul vissza” családja és az újonnan megismert vidám sárkányok (a Varázsló, a Mindenes és az éneklő többfejűek) oldalán. Nem akarja régi fénykorát túlszárnyalni, helyet ad az újabb generációnak. Süsüke, a sárkánygyerek - később társával, a Kiskirályfival - válik a kalandok központi figurájává, az események mozgatóivá. Éppen, mint a valódi családokban.

A legutolsó fejezetek, azaz Süsüke újabb kalandjai során a sárkánycsaládot szinte alig különbözteti meg valami a valós, emberi családoktól és barátaiktól. Itt a hagyományos mese-jelleget szinte már csak a szereplők alakja, környezete és a varázsló-sárkány bűve-bája őrzi. Süsüke (és barátja, a Kiskirályfi) pontosan olyannak tűnik, mint általában az embergyerekek. Mindenre kíváncsi, nem túlzottan vágyakozik rendet rakni, és próbára teszi szüleit, barátait: vajon mennyire szeretik őt? Kalandjaik, játékaik, a családi teendőik is egészen ismerősnek tűnnek.

Fontos megemlíteni, mert cáfolhatatlan tény, hogy a mai gyerekeket az olyan történetek érintik meg és érdeklik leginkább, aminek a lehető legtöbb köze van a közvetlen valóságukhoz. Egyre messzebb esnek tőlük - mint munícióként elhajított vadkörte a fájától - az univerzum archetipikus igazságai, nincs tudatalattijuknak türelme szimbólumokban sajátítani el a világ működési rendjét. Intuitív fogékonyságuk csökkenése miatt a csodákat és igazságokat manapság egyre inkább le kell fordítani a hétköznapok nyelvére, mert meglepő módon ma már a legkisebb gyermekek számára hozzáférhető tapasztalatok kódja is egyezik a felnőttekével. (Gondoljunk itt az összes Walt Disney rajzfilm szájbarágós betétdalaira, de akár Harry Potter sikertörténeteire, ahol a főszereplőknek varázslóiskolába kell járni ahhoz, hogy az olvasó gyerekek számára a történetben létjogosultságot nyerjen a varázslat maga!) Más oldalról nézve azonban ez jót is tehet a mese műfajának.

Csukás szeretetteljes és igazi mesélőként például egészen új kulcsokat talált a gyerekek szívéhez. Az általa teremtett mesélő hang és hagyomány - akár a Pom-Pom féle keretes, akár a Süsühöz hasonló folytatásos történeteiben a legnyilvánvalóbb - és leginkább elfelejtett - értékekre hívja fel a figyelmet. A mindennapi csodák köré szerveződik a sárkánycsalád életébe elvezető történetsorozat is.

Süsü a hagyományos mesei kellékek alapos átrendezésével egykor azt súgta nekünk: ami a meséket és a való életet illeti, egész más (is lehet) a helyzet, mint gondoljuk, akár felnőttek, akár gyerekek vagyunk. Egyrészt nem minden rossz, amitől archetipikus beidegződéseink féltetnek minket: egy hagyományosan negatív mesealak is lehet szeretnivaló. Másrészt a jól formált karakterek és gyakorlatias nyelvhasználatuk, a palotai életbe is belopódzó praktikus életszemlélet - a Csukás világára jellemzően - otthonos magától értetődéssel sugározta felénk, hogy egy király örökös gondjai a fűtéssel vagy a trónörökös bébiszittelése egy sárkány részéről olyan természetes dolgok, hogy eszünkbe sem szabadna jutnia a valóság és fikció közti hierarchiateremtésnek, de még a határhúzás erőltetésének sem.

Süsüke meséje még a korábbi sárkánytörténeteknél is közelebb oson hétköznapjaink világához. Az alapvető, hagyományos mesei keretek és elemek persze itt sem hiányoznak. Ahogyan Süsü legénykorában felbukkant Torzonborz gonosz ármánykodása, Süsüke történetében is megjelenik a háttérben a tündérmesék visszhangja. Nemcsak a szereplők alakja és lakóhelyük, de történelmük is mesebeli. A Nap elbujdosott az országból, s kékes fényben derengnek a hegyek. A félhomály oka - egy röpke pillanatra Andersen vagy Oscar Wilde hangulatát idézve - Sárkányország szomorú története: a szívekbe leköltöző irigység vált félelemmé, mogorvasággá, magánnyá... A boldogtalan sárkányok a hegyek gyomrában élnek, nevüket, nyelvüket felejtve...

A mesék ősi törvényei szerint Süsüke az, aki képes előcsalni a napot, a vidámságot, mint a gyermeki tisztaság, ártatlanság képviselője. Újra értelmet nyernek az olyan szabályok is, mint jótett helyébe jót várj - Süsükét segítenek meggyógyítani a sárkányok, mert neki köszönhetik nevüket és énektudásukat.

Csukás István elsősorban gyermek- és ifjúsági könyvek írójaként ismert. Mégsem kizárólag a gyermekek írója. Nemcsak „felnőtt” érzésekről, gondolatokról szóló költeményei miatt mondom ezt. Az a pajkosság és nyílt szemű őszinteség, ami Csukás karaktere nyomán szavaiból árad, a bánatot mindig örömre fordító szelíd szeretetteljesség a nagyok világának is ajándék kellene, hogy legyen.

Csukás a nyelvet mindig is szemtelen természetességgel, a poliszémia éber kijátszásával vagy épp kihasználásával kezelte. Most újra kitapogatja szavakkal a világot, a világgal a szó-játék erejét. A szereplők beszéde talán a megszokottnál is jobban fickándozik, bucskázik, rengeteg a nyelvi kergetőzés, rímpróba. Mintha Süsüke és barátja világra csodálkozásaival mindent újra fel kellene fedezni, fel kellene találni és meg kellene nevezni a szó-mágia erejével, s mindent át kellene hagyományozni a gyermekekre a verbalitás hatalmából. A párbeszédeket így nem átitatja vagy körüllengi a csoda, hanem titkok folytonos nyilvánvalóvá és jelenvalóvá tételévé válnak.

Az író teljes játékba-feledkezését mutatják az olyan viccek, mint pl. a nagytakarításkor elhangzó „tükör által homályosan”. Egy (ki)pihentebb agyú felnőtt is felkapja - sőt, inkább ő kapja fel - a fejét (majd csendben két tenyere közé fogja) az ilyen humorra.

A legtöbb Csukás-hős báb, rajzolt vagy „élő” alakja együtt érvényes a mesével, Süsütől is elválaszthatatlan Bodrogi Gyula hangja. Feltehetőleg Süsüke figurájához is szorosan hozzánő a bábfilmen létezés. Az ő története is eljátszhatóra, megfilmesíthetőre készült. A dramaturgiai szempontokat előtérbe helyező meseépítésében a párbeszédek kapják a központi szerepet. A mesélő vagy elbeszélő hang teljesen visszaszorul, ami nincs kimondva, azt a figurák filmbéli „alakítása”, a díszletek, a mozgások, az akciók, zene- és dalbetétek egészítik ki. Vagy az olvasói képzelet. Ez utóbbit bizonyítja, hogy a könyvesboltok polcáról is szépen fogynak a sárkánygyerek kalandjai.

Szerethető új figuráit is „nyelvük teszi” elsősorban nem ruhájuk, vagy egyéb külsőség - hiszen nem az számít, hány fejed van, hanem hogy mennyi ész szorult belé. Azért nekem kedvencem a Mindenes, „kinek haja már deres”. Mindhárom feje saját karaktert visel, s az első kettő képtelen, ám kénytelen elviselni a harmadikat, ami sok mulatság és zsémbelődés forrása. Ő(k) és a Varázsló - a „rohanó” világban, ahol Sárkánylány (azaz: -asszony) ebédet főz, Süsünek pedig sürgős uralkodnivalói és királyi töprengenivalói vannak - örökös csodaforrást jelentenek a folyton mozgó, folyton kérdező, csodára éhes gyermek kíváncsiságának. Kedves, meghitt hangsúlyt kap általuk a történetben az idősebb generáció és a gyermekek kapcsolata.

A valóságban - akár a sárkány-, akár az emberi világban -, míg a szülők dolgoznak, sokszor a nagyszülőkre, az öregekre marad a játék és a mesélés feladata. Csukás pedig újra bebizonyítja, hogy „a mese a legszebb varázslat”. Ezúttal a gyermekeknek a saját hétköznapjaikban rejlő közvetlen játék-csodákat és szeretet-csodákat igézi-súgja a fülébe. A felnőtteknek meg azt, hogy milyen önfeledt meg jó meg magától értetődő is gyermek(i)nek lenni. (Hiszen Süsü sem nőtt fel igazán...)

Vissza a tetejére