Az ember és a Vumurt, Az udmurt és a vukuzso

Az ember és a Vumurt

(udmurt népmese)

Egyszer egy ember a malomban a gabonáját őrölte. Odamegy hozzá a víziszellem. Meglátja a malomkövet, és kíváncsian megkérdezi:

- Hát ez meg mi?

- Anyám orsója.

- Add el nekem! - mondja a Vumurt.

- Rendben van!

- Mit kérsz érte?

- Egy kalap pénzt.

Az ember erre kilyukasztotta a kalapját. A Vumurt meg rakja bele a pénzt, rakja, de nem akar megtelni a kalap. Rakja, egyre rakja, csak nem telik meg. Végül az anyja ezüstpénzekből készült nyakékét rakta bele, s azzal végre tele lett a kalap. Az ember meg neki adta a malomkövet. A víziszellem a nyakába akasztotta, és elment.

Máskor meg egy csónakot pillantott meg a Vumurt.

- Hát ez meg mi?

- Anyám káposztavagdaló teknője.

- Add el nekem! - mondta Vumurt.

- Ha adsz száz rubelt, eladom.

- Nincs száz rubelem. Adok egy vödör aranyat.

- Rendben van.

A Vumurt meg a nyakába akasztotta a csónakot, és elment.

Egyszer a mezőn a boronát látta meg.

- Hát ez meg mi?

- Anyám fésülködő fésűje.

- Add el nekem! - mondta a Vumurt.

- Ha adsz ezer rubelt, eladom.

Az ember el is adta ezer rubelért a boronát.

Megy, megy a víziszellem. Ahogy megy az úton, találkozik a medvével. A víziszellem megijedt tőle, és felmászott egy fára. De mászott a medve is utána. Mindketten lezuhantak a fenyőről, és szörnyethaltak.

 

Az udmurt és a vukuzso

(udmurt népmese)

Egy udmurt üldögélt a tóparton, és kötelet font. Egyszer kijött a tóból egy igencsak apró emberke.

- Ember barátom, hát te mit dolgozol?

- Kötelet fonok - mondta az ember -, és a tavadat fenekestől felfordítom.

- Jaj, ember barátom, ne tedd ezt velem! Sok pénzt adok inkább neked! - mondta, és visszament a vízbe.

Közben az ember ásott egy gödröt, a kalapját kilyukasztotta és a gödör fölé tette. Visszajött a vukuzso, és elkezdte rakni a pénzt a kalapba. A kalap meg csak nem akar megtelni. Végül megszólalt a vukuzso:

- Úgy látszik, ember barátom, nincs elegendő pénzem - és bement a tóba.

Mikor visszajött, egy vasgolyót hozott magával.

- No, ember barátom, hajítsd át ezt a vasat a tavon!

- Előbb hajítsd át te magad! - mondta az ember.

Erre az az aprócska semmi alak áthajította vasgolyót a tó túlsó partjára.

- Nos, akkor most te hajíts el!

- Jól van, jól van. Én inkább felhajítom a felhő tetejére.

A vukuzso erre kikapta a kezéből a golyót, és gyorsan eltűnt vele.

Amikor visszajött, egy lovat hozott magával, amit a hátára kapott, és körbeszaladta vele a tavat.

- No, komám, most te kerüld meg a vizet!

Az ember felpattant a ló hátára, és körbenyargalta a tavat.

Az apró alak erre visszament a tóba, és azt mesélte az anyjának:

- Képzeld, az a bolond csak úgy a combja közé kapta a lovat, és körbefutotta a tavat.

Az ember meg a vukuzsotól kapott pénzt egy ládába tette és elindult hazafelé. A ládáját az apró emberrel vitette.

Ahogy mennek, egyszer csak meglátnak egy malomkövet. Azt kérdi az apró ember:

- Komám, hát ez meg micsoda, mire használjátok?

- Mi lenne, ez anyám orsója.

Az apró ember felvette és cipelte azt is.

Mentek egy keveset, s akkor meg egy boronát pillantottak meg.

- Komám, ez meg micsoda, mire használjátok?

- Ez meg anyám fésülködő fésűje.

Az apró ember elkezdett vele fésülködni.

- Hát komám, nektek aztán igazán nagy fésűtök van -fakadt ki. De azt is fogta, és vitte magával.

Mentek megint egy keveset, s megpillantottak egy ekét.

- Komám, ez meg micsoda, mire használjátok?

- Ez anyám gyomláló kapája.

Az apró ember erre kapta az ekét, és kezdett kapálni.

Végül csak hazaérkeztek és azt mondja az apró embernek az udmurt:

- Maradj itt a kapuban, én megkötözöm a tizenkét szolgámat. - A kutyáira gondolt, kutyája volt neki tizenkettő. Bement a házba, és kitanította az anyját:

- Azt kérem majd tőled, hogy főzz ebédet. Te kérdezd meg, hogy: ugyan mit főzzek, fiam. Mikor már harmadszor kérem, mondd azt: jól van, öreg vukuzso fejét, apró vukuzso lábát főzöm meg.

Aztán behívta az ördögöt, és azt mondta:

- Anyám, főzz ebédet!

- Ugyan mit főzzek, fiam? - kérdezte az anyja. Háromszor kérte így az anyját. Végül az anyja azt mondta:

- Jól van, öreg vukuzso fejét, apró vukuzso lábát főzöm meg.

A vukuzso ijedtében úgy felpattant, hogy a háztetejét is szinte leemelte. Elrohant, de az ember kutyái rendesen megszabdalták közben a ruháját.

(Kozmács István fordításai)

Vissza a tetejére