Hangfohász

Elaltatta agyában az árnyékokat,
és a kürtzengés máris hallik
Anatotban, Jeremiás csillagán.

Hótájban

Mert, drágám, ha igaz: az őrült nyelvet
ingatja a lét - az égbolt egész sötétjét
havazza a tél; hóörömkönnyek, meg
holtvirágreszketés -
magunkban jöttünk, és magunkban megyünk,
nincs mással inteni;
jaj, drágám, te, szűz téboly lebegés,
ingatod te is a létet,
míg ő test-pillanatokra tördeli
azt, ami sosem egész.

Változat

Hallga, csak kecsesen - hantok virágparazsai
két méterre a föld alatt, és fent, az égen
fellegek kürtjeinek néma szétfoszlása;
csak kecsesen -
formákra bontják formáikat a formák,
amikor nem élni - ám hallga,
csak kecsesen - láttam
lepkét esőben verdesni, és esőt
az ő szárnyába fogódzni -
hisz így is lehet mondani:
csak kecsesen -
ama bájjal, ahogyan a levegő
tüdődön át lélegzi a levegőt.

Szürkület

Poharat forgat
és alkonyt, az ujjai közt
virág is még -
végtelen pillanatról
pillanat.

Aztán az iszonyatnak fel kell
támadnia,
bármit lát,
halálát éli csak.

Csont,
füst,
jázminág.

Elsodorhatatlan
nyomtalanság a tenger.