Van egy tányérom Zsolt és Mária
nagyszüleim ebédlőasztaláról.
Pereméből hiányzik egy darab,
és egyébként is végig van repedve,
de nem tört ketté,
hanem túlélt két világháborút,
fosztogatást
(amikor hol a megszállók raboltak,
hol a helybéliek),
államosítást,
kótyavetyét.

Túlélő tárgyaink
sodrában az időnek
minden történelmi hajótöréskor
a partra itt-ott vaktában vetődnek,
nem értékük, csak véletlen szerint
öröklődnek tovább emlékeink.

Harminchat panel négyzetméteren
két évszázad lakik együtt velem,
számítógépem fölött a falon
bekeretezve lóg egy alkalom:
1844 Zum Namen Fest
(a képen hűtlen kígyó, hű kutya,
szomorúfűz, nefelejcs, rózsatő),
rég elporladt kéz gyöngyhímezte ezt.