„Jófárt Akongyó Vaktilám Bidem!”

A szótlanság alibitlensége/bitlansága

Minden biteng és bitang embernek, sehonnainak és valahonnainak,
és Roy Lichtensteinnek, és a Michaux-t fordító
Weöres Sándornak (és persze Michaux-nak), Vas Istvánnak
(egyetlen versére így), Kálnoky Lászlónak sok versére és
Weöres Sándornak sok versére, Kurt Schwittersnek és magyar
fordítóinak, például, köztük MAGAMNAK, a dadaistáknak,
az adgyonistáknak, az agyonisszáknak, a zagyisteneknek, a
párizsiaknak (veronaiaknak, prágaiaknak, frankfurtereknek
stb.), a C.-Alice-t fordító W. S-nek (és Persze Alice
szerzőjének), sokaknak, Varró Dánielnek és Parti Nagy
Lajosnak, Kukorellynek és Téreynek, Garaczinak és
Podmaniczkynak, és az Országh Szótárnak már nem annyi-
ra, mert... (lásd a vers végződését). Mert-e? (S még Marno
Jánosnak, Vass Tibinek, Palasov Úrnak, többnek.)

Csak puntzatikus, poncárd, padomány, csak
pacondus, pőrus, pelegárigus,
poncodál, putykál pergeső peszély,
pivántok, pátnok, pegerincogó:
puszondra, pundra, pócelán, piget,
permenkakondó pisztolán petor,

- igen, pivántok s pergelt páviántok! –

Surgyelának, Burgyelának ajánlom
Alagnak, Kulémnek és Gyurgyalagnak,
Karonvargyonnak, Kuklogó Keszélynek,
gamamnak szerényen, a duraczelli
Kiscellnek, cellajejtnek, poldvai
nádnak, hol tüdővizenyőbe hajt
az önismétlés, lásd folyóirat.
Folyó Irat a Poldva! Kafka ki-
vitt, ne csak elsodródó kaki
legyen evezőslátványa, ahogy
húzta a lapátot, mint két lebeny
a mellében a sajgást, sípolást
aztán, a testedzés mit számított, mit
a hivatalnoki jóság és megértés,
nyugdíjkiszámítoló hozzáértés, tört
karokra Generáli Biztosító
drága szíve, Kafka, drága szívünk,
mit számított az egész franc, granc,
zranc, haranc, hrabáty-perreró Grand Slam
félredöntő, elődöntő, mit számított anyámnak
ott az elfekvő-felfekvőben, elfektető-fel
fektetőben a sok utazás, látta a Fel-Dunnát,
az Al-Dunnázatot, Széchenyi Vaskapuját, Pertzeleg
Tollas Kalapját virslin, melyet sörrel
koczintni lehetett, járt az Isonzó
környékén, mint Hemingvaj, ha igaz, és egyszer

- Pávi Ante, Pávi Pré, Ante Pávi! -
arra ébredt hajnalban, fajnalban, halami
hurcsára hébredt, hogy hányja ha hasik
hobában húl halk, és szívvizenyőben
úszott az a pillanat, magam ismétlem,
hányja halott holt, régi viverák
vicceket vismétlek. A történés, sinc,
történés mindenkori törtetése
viszi a világot veléw a Vitsuk,
a Misik, a Bisik, az EBC-ek
minél teljesebb gazdagodása welé, az
állammal összfenzett váropar, várópark,
gyárópark, gyáripari járóka kuncogása,
ha annyi humora volna, mint egy szövőlány
- egy álltítólagos kuncikrancár szövő! -
puntzatikus, poncárd, padomány, pőrus,
pacondus putykált párakárpijének,
uyge, kutyám, csak éljük túl a reggelt,
ugye, yueg, guey, csak éljük túl, vúl,
majd sön a jintér-forma pofa, megragad
kis gyerekpokrócoddal, mert maleg, malaga,
barcelanga, minden van, kész spanyolpart,
anyám akkor cenkilenc se vala, s a czenk
spanyolnátha vitte el nagyanyámat,
így fordult úrilányiba a sorsa,
pedig anyám ötvös szeretett volna lenni,
ám ez se számított a bepárállott
elfekvőbuli ablaküvegen, mint
írtam, a koszvadék kovászos uborkák
és a szürkült virágaik hullató akácok,
de hát ecetfákat is monxolatnék,
(ne mondd soha, hogy ante s pávián, páván Paváné!)
az ablakban a kovászocsakáz, kövécsizoláz,
gázöntő, villanyolvasztár, mit is
emlékszek rá majd, ha az ágy alá
másznék kínomban, és elájulásra várnék.
Szar volt az élet és az is maradt (Segzp.);
mama, ettől nem kell fogadkozásnak,
fogaskeréknek számolni csigolyáink.
Együnk bal oldalon, ott nincs fogunk,
jobb felől még egy-két híd kitörhet
az ismeretlenségből, ami szánk,
együnk jobb pofára, ott van fogunk még,
hagyjuk a bal pofánkat, ki se törhet
ott semmi. Ötven percig ordított, így
halt meg a falnál, kegyelemlövést se
kapott, a V. téren égett fáklyaként,
talán meg se érte, és így ment a világi élet,
az életi világ. Mit szeressek rajta?
Piactereket, ahová már másnap - kutyánk kis katalán eb –
visszamenni sincs kedvem, hej, pedig de
pacolány volt, sem a pacal, sem a
vésés hurka nem volt nagyon leverve, kis kutyánk,
nem voltam levert, jó volt hülyeségből
elbeszélgetni, hiszta hülyeség holt, kis katalán,
elbeszélni is kész idiotizmus. Hicsiny holt heb.
Vidatszavak, divavaccák, vidacc,
ne vidaggoz, jó volt, kész hülyeség volt.
És ennek ellenére sincs kedv visszamenni,
pedig az ágy aló, ahol egyszer
nyolc óráig szerettem volna tűnni
- ha hutyának hőbb hint hekem! –
hashártyaszakadással a k. világról, mit
mondok, k.!? k. und k., németül már
egész jól viccelünk, olyanok vagyunk, mint-
ha mindkét fél megverte volna a második
világnyáborút, oly derű jön derűre,
borulatnak meg ptt a permenkakondó,
a pisztolán petor. Petor egy kedvem
volt! a his piacon! ahová 10 centis hó okán
hefagyott villamosok és sínek
miatt sodródtam el. Jó volt, jó hüselyég,
hüsejégen, jég űhsén nem csúszkálni!
Majd, öcsi, ha lemetszegetik fél
pofád, fél pofára, s nem néznéd, jobb-bal,
elmennél te a koszakácuborkák
és az utolsó kandeláberléptek (kimaradt: közül)
- a Pars szartyorral, a pivántokokkal
hazatérő PC-kalauzok, házsártasszonyok
s más aszongyák közül, közt, mennél te,
a Vasracska Pék árujára ügyet se vetve,
ahogy ma mész, mint elfekvőszökevény,
az egész ország villamosítására
szerelt kertvidék és egyebek
megnáspángolt hiperceremóniamester
Világból, s mondanád, mint az Illatos úton az éji,
az émji, émely portás beleírta a nagy Könyvbe
neked, hogy a szolgálatot átvetted: „Maejel Semi
Küllőnös DOLOGH nem törttént.” Legföljebb
kicsit megy kulturáltabban az egész,
kimész kulturáltan a piaci kiméretbe, pultba.
HÜRHELY RÜHELLET MINDEN MUV! S EGÉSZ
segedree! Hülthely ügyellet.
Mert, drága Mester, Leggyagyobb, Miglior Fabricant, Mestro,
Mestre, Metzléder, Mici Mucipánné,
ó, Paxi Pál, Pán Virslaj, volt a szónak
értelme - „ring a csónak”, igen, mint az álom, mára bolt lett,
holott írtam posztmorden, posztorende egy Szó-a-Libije c. verset
(eccerkilenszázhatvankilencben),
premordem. Elkopott cicek korát érzzük,
viccerei, ziccerkéi a kornak,
libi-dó-re-mi-fa-szo-la-ti, unom
és utálom. Az ily vicceket és e-kért,
de kürt kárbe, földglobál. Volt értelme a szónak,
volt értelme megvédésének, padomány,
Roy Lichtenstein a festő ilyeket
írt: „ Mert a...” - na, pont így nem, de kábé:
„Mert a dolgok átváltozó kalocsni értelme
nem független a táltól fütyülő melyben
arcod mosod hogy erezd liftkötél mi vagy
ne magadban keresd tűzlétra lényegi
lényed és fényeződ hattyúhurok a végdal
kácsás korma legyen áremelés mint áram
ereidben s keringjen hídláb az örvény
melybe a nap leszáll s az Esson bár” (középiskolás
dal-emlék) „bezár”. De a boltot már annyian bezárták...!
Hát nem? MUV, ne muccanj, ötről hatra ne juss,
Apa-Mint-Szellem járjon, néki juss!
Járdaljon fenn az Esson-bár-tetőn bár, sose mondd, multim, udzs.
még az a Zampano-korszak jó volt borpincén, körhintás téren.

Mozsmádzsaga Joe-nak kreng, mindazálom,
s rághassuk a ghittet bármell pofánkon!

S kívánjuk el a k. mámaszerűséget, hogy meg... fánkon.

Hés hinálhattam hamit hakartam, hés HÉGSE!

Pár-pár pelpoghatatlan, pem pudom.