– nagypapa –

kalóz volt félig nagypapám
hét tenger ördögével hált
minden nap mással ördögegy
hazudta a Melódiát

ördögkettő ha félt nagyon
tatám a szélbe ordított
arcát viharba fúrva dél
felé rugdalt pár csónakot

ördöghárom feszt álmodott
piszkos kurvás zöld álmokat
ördögnégy volt aki „csupán
egy kis pohárral” támogat

ötös hatos kis ördögök
ikerpár mindig csínyre kész
ugrottak hét határon át
ha félrenézett Józan Ész

főördög volt Vörös Hetes
bűzlő orral szájába túrt
papónak s minden zápfogán
általfont némi ördöghúrt

a mélyre ablakot nyitott
hajópadlózatán
felfortyogott a hét bugyor
kettőkor minden délután

ebédidőben ördögék
szunnyadtak egyet néhanap
olyankor látta nagypapám
az Úr ajkába mint harap

– bátyám –

bátyám a mesztic indián
pirosra festett arccal áll
a téri kólagép előtt
a lyukba gombokat dobál

(a szomszédból vadászta mind
a balkonon szellőztetett
kabátról persze meglehet
nem is kabát csak egy zsakett)

bátyám a néma indián
mindennel így elégedett
a kólagép nem válaszol
egy gombra sem hát tévedett

– nagymama –

mamám tizenhárom nyarán
az őserdőben elveszett
háromszor gyorsegymásután
(mert megkerülni úgy szeret)
kígyófarokból épített
pallót míg dédi rátalált
s az ébenfák fölé hajló
napról fals nótát kornyikált
a copfját még a németek
lőtték el háromévesen
s egy kézigránát szétveté
a beef steakjét jó véresen
mikor Londonba ért a front
az égiháború alatt
nem ismert istent állatot
úgy ordított hogy megszakadt
torkában mindkét hangszalag
férjhez sosem ment dokk megett
fogant apám mikor mamó
Hamburgban szintén elveszett

macskákat nem gyűjt nem teáz
templomba nem jár horgolás
le nem köti de megkerül
s elvész megint s ez oly csodás

– húgom –

bánat-Lucám én szép húgom
mindent megélt mit én sosem
mertem nemhogy megélni még
közelről nézni látni sem

őt forró dróton rángaták
a Dózsa-téri gengszterek
drogdíler kölkei kinek
pár bélyegért levetkezett

tizenkét évesen mikor
otthonról hozzájuk szökött
meggyújtották ében-haját
kést tartva combjai között

biszex is volt meg leszbikus
tán lóval is csinálta már
mondják húgom ha szétteszi
a hullák farka is feláll

Lucám olykor depressziós
ám gyorsan szippant egy nagyot
utána porszem sem marad
meghág minden csapot papot

hasonló pörgős délután
történt hogy általúsztatott
a Grünwaldék zárt ajtaján
magából néhány végtagot

a fél füle a térde nem
a nyakszirt az viszont igen
fazont váltott s ettől Lucám
magára többé már sosem

ismerni nem tudott de az
úgyszintén elképzelhető
nem is szándékozott minek
hisz várta még pár háztető

honnan repülni jól lehet
kivált önismeretlenül
ego id oly fölös teher
ha egy kislány már csak repül

– fiam –

ötévesen elzongoráz
egy német nyelvű lexikont
s a poszt-mozarti dallamív
fölé egyúttal disztichont
farag pár szócikkből csupán
vezércsellel míg mattot ad

a berni sakkolimpián
Karpovnak s mégis ott ragad
szerényen hátul egymaga
hová nem ér el mikrofon-
fejű firkászok vad hada
sem élet sem nő sem pofon