Eső - irodalmi lap impresszum

Ikarosz 2000, Vulkán, Eszmefutta, Szünetjelek

Ikarosz 2000

Leizzadni, mikor
A gép megemelkedik,
Mintha rájönni valami végzetesre,
Ahogy felsikoltanak egész közel,
Mintha valahol bennem a turbinák,
Majd nagyokat nyelni a
Vágyak és a valóság közti
Hirtelen légnyomáskülönbségtől, ahogy
Próbálnak visszahúzni még az elmúlt napok
Súlyos emlékei, de végül megkegyelmez a gravitáció:
A volt érvényét veszti, de a jelen is.
Mint a jövő, egyszerre tágul ki és szűkül össze a horizont.
A részvéttelen város lent, mint egy
Szemétre dobott, rozsdás pléhlemez:
Ha most egy utolsó kívánság, akkor a stewardess-ek –

A teraszon talán már senki nem integet,
De egy tekintet visszatükröződik az égen,
És elsüvít ezer el-nem-gondolt gondolat.
Majd ahogy egyre feljebb a nap felé,
A csönd szárnyai olvadni kezdenek,
S a kimondott szó keltette légörvényben
Már csak egy mély lélegzet tart fenn,
Már csak egy mozdulat hiányzik,
Hogy ujjhegyre lehessen tűzni a fényt –
De jéggé dermed minden a függőleges zuhanásban.

 

Vulkán

gőzölgő
ébrenlét tele
a mindennapok
mérgező gázaival aztán
az ismeretlen éjszín-mélyből
kilökődik egy-egy arcbarázda a titkos
belső mozgások néha egész életdarabokat
köpnek ki látványosan hogy aztán maradjon
az egész álomlávában megszilárduló emlék aztán
szófüstök eregetése majd a fenyegető csend csak a kihűlt
bazalt-éjszaka emlékeztet rá hogy holnap mindez újból megtörténhet mert a vulkán te vagy

 

Eszmefutta

engem az írás feloldoz valami
el nem követett bűn alól mint a gyer
mekkori naplemente a végigzsi
bongott nap után megvilágít és át
itat a hirtelen valósággá em
elt dolgok részleteinek ritmusá
val mintha a leírt betűk szavak hi
telesítenének újra és újra
a teret amit kitöltök az időt
amit elhasználok esetleg elfe
csérlek mintha az egésznek csak annyi
értelme volna amennyit én adok
neki gondolnám pedig akaratom
sem más mint sok egymásra ható vektor
eredője egyszerűen csak jó sze
retni a múlandóságot az örök
kévalóság úgyis mindig velünk van

 

Szünetjelek

Amitől féltem, bekövetkezett.
Tekintetem hamvvedrében
Kialudt parázsló tekinteted.
Mint két árny, úgy fekszünk
Az alátámasztott ágyon,
Szünetjelek egy recsegő
Rádióállomáson.

Vissza a tetejére