Befejező Levél

Az írás a szerző hamarosan megjelenő könyvének egyik fejezete.

 

(Egy könyvet itt forma szerint mindenképp s üdvre)

Dr. dr. math. se. és „etc.” Tandori Károlynak, Szeged, „családunk”
szellemi doyenjének, szorongva
(Jó, nem is „levél”, levelek publikációja eleve letiltva már)

Gyerünk. Neki. Tegnap hajnalban rémálmom volt, s ha ebbe a könyvbe nem írtam pótlólag bele, ez volt az, ahol hajdani kutyánk (az örök) Szuszi, a Csodás Nehéz Sorsú Talált, már halálán volt, de nekem el kellett volna utaznom két napra, ám a vonat, áramszünet okán vagy egyebekért, leállt, vissza kellett tolatni(a) a pályaudvarra, ott én táskámtól lepattantam, irány haza, gyalog a városon át, kafkai bizsergéssel, s így lehettem „mellette”, mikor lelkét kiadta, vagy majdnem mellette, lakásunkban, itt. (Ahol az emlékezetes szomszédbéli tűzesetkor megmentettem életét az ELZÁRKÓZÁSOMMAL, még néven nevezhetően nem tudatos anorexisztencializmusommal; de ez más téma. Most új, beszerzett kutyánk és Szuszi együtt volt álmomban, s hogy az a Valaki, akivel, ha rosszul írtam volna ezt, itt jól írom, már a 39. naptári éve élünk együtt, ő ment volna most valahova álmomban, s én maradtam kettesben Ulottival (új kutyánk), Ulotti dacból (ismerjük!) a villamossínre állt, kiugorván ablakunkon, oda, és araszolva, húzódott csak arrébb a súlyos, de lassító szerelvény előtt/elől, majd ugrott egyet, s a villamos nagyfejű váltóját átkattintotta, ekkor váltott a kép, nagy zűr valahol, mentők, orvosok, rendőrök, tűzoltók, emez est okán, Ulotti állítólag el volt altatva, na, álom, zűr.

Ez az álmom, mondom, tegnap, s előtte, ahogy itt írtam is, Totyitól este a nagy érzelmű búcsú (egy éjre), s hogy „annyira szeretlek!”, mondtam neki stb., szebben s jobban ld. itt e könyvben, kicsiny cikk, mindez, valamint (ld. szintén e könyvben) ahogy reál-globál és perszonál aneroxisztencialistaként beismertem, nálam NO a találkozás, NO a beszélgetés, s ez ily tömören jelölhető...

Meg, na nem is, ez az, csak mindezekét, de épp ez az, mondom, ez jön, álmodtam a következőket. Össze fog állni az elmondás (remélem).

A sakk-dolog sokat foglalkoztatott, nézzük alapképletét. Majd az lesz a lényeg, bármit írunk is fejjel lefelé, vagy „rendesen”, hogy van ez a 64 mező, s ne nézzük, fekete nincs, ez olyan, mint a fantasy-regényben, melyet fordítok, hogy nincs pontosan részletezve, az emberszabású dinoszaurusz, aki íróember, mennyiben ember (ír, beszél stb.), hogyan is öltözik, mik másokhoz képest a méretarányai – botrány nincs, az író megoldja a lényeget, fantasy, elfogadjuk.

De az én sakkom nem fantasy volt, s kellékeit, nem nagy bőségben voltak, el kellett és lehetett jól rendezni (semmi köze a jólrendezettség fogalmához), így:

A FELADVÁNY

TD (64)

MEGOLDÁS: MI LESZ A 65. MEZŐ?!

Tehát van 64, s mi lesz a 65.? Már a „mi” is érdekes, magyarul. Dr. dr. T. K. válaszolt nekem, nyilván nagyot mosolygott, a szamár T. D. matekolna, de hát nyilván nem, ő azt írta, lehet a g1, a h1, stb., tudja a fene – ÉS MÉLYEN IGAZA VOLT. Ez volt még az álmom-előtti állag. De vissza!

A 64. életévemre vonatkozott a kérdés. Ha ez megvan, 64 év, ez egy sakktábla (mondjuk, fantasy), de mi lesz a 65. év? Lett is majdnem nagy rémség, nem lett, nem tartozik ide.

Valamint: picinyleg gúnyolja is a „ravasz” feladatszabásokat,

s hát ugyan „mi” lenne az, a sakknak (kritikusom jó szívvel írta) még a költő-író számára is csak 64 mezője van (érdekes, a magyarban itt a mezője és mezeje alakkettős, de nem játszunk rá), lehet a 65. mező az Egész Táblán Kívül Tér/Sík, na ne! Lehet sok más minden, az egész tábla, be lehet feketíteni egy négyzetet, az A Fekete Lyuk (65.), az a Vakablak etc., triviális v. jó megoldások, de...

Itt nem a megoldást kerestük. A KÉRDÉS VOLT A MEGOLDÁS. Azért nem kellettek fekete, zöld stb. négyzetek, mert egy 64-es rendszer (együttes) ezt a kérdést veti fel (is felveti)), hozza: mi lesz a 65. mező, izé, kapalkundó stb., ha kapalkundóknak nevezzük a tábla négyzeteit. Ld. fantasy.

Ennyi volt az egész. És mégis, olyasmi, hogy mint Szép Ernő írja:

„Milyen egyszerű és nyugtot nem enged.” (Interpunkció így.) Ez a vers kezdődik így, Sz. E. kötetnyitó verse, hogy „Mit tudok” (nem mit tudtok!) „annyit nézni a lombtalan fán, / Mikor a levelek már mind leszálltak, / Az őszi rajznak titkos értelme van tán, / Amit írnak az összevissza ágak. / Hogy fejtsem meg? Hogy értsem? Mi csináljak?” – És az elébb idézett sor előtt is: „Mi van amott a hídon” (Kafka előtt megvolt e kép!!!), „micsoda szépség, / Mily bánat, mi köze hozzá szívemnek? / Oszlopok, ívek; bicikli, kocsi, népség, / Híd alatt néma hajók jönnek-mennek.” S a nagy sor.

Megjegyzem, a beszélgetéssel is az a bajom, mint olyannal: ahogy Sz. E. dolgában nincs egyetérzés, együtt-értés stb. S ezt én nem értem. Aki nem érzékeli Sz. E. elemiségét, mindennél-jobb felső minőségét, a legjobbakkal egyenértékű értékét, elárulja, hogy nagyon más, mint én, s jönne az időjárás, a Brdarics gólképtelensége, a Pandurcák Unióban betöltött szerep és paprika.

Tehát ma hajnalban is álmodtam egyet, s ez nem lehetett egyszerű jutalom

Szuszi-Ulotti villamos-álmomra,

Totyi iránti érzelme(ssége)m kifejtésére,

beszélgetés-elrekedtségemre,

ergo egy Szt. Lajos-király-hídja végpontra. S mégis. (Ha egzisztenciáletikailag nézzük, egy ilyen anorákban láttam ezt az álmot. Megj. vártam is a nappalt, hogy anorex szereimet bevehessem, de ez más kérdés.)

Ezt álmodtam: írom mindjárt. De oly tisztasággal, és mint kiderült, megdönthetetlen pontossággal, valamint – mert persze, hogy NULLO NO vagyok bármi prof. mathekhez – kezdeményeket álmodtam, gondolom, nyitott ólajtót döngettem, csak álom üdvös csendjén, na, fel tudtam jegyezni, nem porlott szét, és szerény nívómhoz (ld. „TD = nem költő, nem író, hanem a kor szellemét v. kontraszellemét megtestesítő érvényes író-gondolkodó”), szokottamhoz képest nem egészen őrület, totty, lázhagymáz.

Még ezt kell tudni előzményül:

adódott nekem „a feladványra” valami ötletem, csak nem találtam az elmúlt napokban!

Meg ez is volt:

ha rámérem a körre, mert kör alakú a végtelen „számsor” (életeseménysor stb.) a számlálatlanokat, ez lesz:

 

És az egyenesre is rámérhetem:

 

számlálatlanok – fix értékek – tetszőleg

Mármost, messze túl a sakkon, ha ez egy kör és egy egyenes, egy végtelen egyenes kétfelé – akkor az is kör, nem? –, és egy (bár záruló) végtelen kör, akkor ez

két párhuzamos,

azaz

két vonal,

mely párhuzamos!

Mert a végtelenből jön, ahol találkoztak, s most mennek szét etc. Nem dolgom ez! Csak kinyílt.

Két kör is lehet párhuzamos, és abban találkozik, hogy ugyanazt duplázza meg, de mi értelme? Azért a számsoregyenes és a számsorkör nem meddő kettőzés. Hagyom.

Ergo a rámérés, az életem fix, már számolt eseményeire a még nem számoltak, a még hatvanötödik, hatvanhatodik és etc. mezősek rámérése... hagyom.

A magyarban a „rámérés” szó is érdekes, nem élek vissza vele. Ld. takaróm, rám érnek (térben), de van ráérésük, rám érnek időben dolgok, évek, események stb. NO, itt.

Álmom ez volt:

hah, pofonegyszerű a 65. mezős dolog „megoldása” (is akár). (Ah, büszkélkedésünk, hogy itt „az a poén, hogy nincs megoldás”! Mondjuk ezt, biz’ a’ – ha nekünk nincs megoldásunk.) De NO. Ez már beszélgetés lenne.

Íme: a 64 darab mező egyenként nem 1. és 2. és 3. és 4. stb. a 64.-ig okvetlenül, hanem ha számoknál maradunk, lehet 28 765. és 698 000. és lehet kitevőkkel, és lehet jelekkel b./ és c./q. és stb.

Ad abszurdum lehet bármi, de maradjunk a számoknál.

Ha számmal jelölünk, ha számnak nevezünk el valamit, valamiket, bármiféle szám beiktatódhat, rámérődhet (erre)! Ahogy ha felszállsz egy vonatra, ott bármiféle vonatútitársad lehet!!!

Ergo a 64. mezőt idézőjelbe kell tenni, az lehet a 786. mező is, és akkor, rendjén, a 787. jönne, de ennek kicsi a valószínűsége, mert... világos? Bármilyen szám jöhet. Ergo bármi lehet a 65. mező, és ott tartunk, számilag véve (is), ahol előtte „Csak Úgy”. Egybeesik a megoldás és a NO megoldani!

De van más is.

„A melyik mezőre következő mező lesz mi???” Ergo nem okvetlenül (mint T. K. nagybátyám remekül bár) látta, a h1 (jobb szél), a 65. folytatódik, másrészt lehetne inkább a fenti jobb sarok, a h8, de az se biztos, hogy az (folytatódik). Folytatódhat, ha itt „folytatódásról” van szó, s nem a „mi”, az inkább emberéletre utaló tárgyias-szerű micsoda a folytatódás, a belső valamelyik, az e4, az f5 mező is. Nem mondtam, hogy sakk a feladvány! Ez is trükk, ha akarom. (Kurziválhatnám, rém fontos e rendszeren belül. Jó, sakk, de...)

De...!!! Ez épp az.

A sakk lehet egy lombtalan fa:

 

– s folytatódott nálam „a feladvány” a MINDENKI SZIGET-tel, más dolgozat tárgya, csak jelzem:

 it

 

 

És ezt lehet 64-mezősre rajzolni, lehet kérdezni, mi lesz a köv. stílusirányzat, ha szecessziós virágszirmosra rajzolom a dolgot, lehet folytatni (más cikk tárgya! ism.)

 

 

A pokol útja Mindenki Sziget-tel van kikövezve

szinte ad infinitum! A lehetséges rajzok is: számsor, mely a számolatlanba nem vész, hanem számolatlanul (még nem létezőként) van meg összességében, ami a legjózanabb, mégis „őrjítő” gondolat. (Itt in. mem. Divatba Ne Jöjjön Cantor!!)

Ez volt tehát álmom I., kikezdhetetlennek látszó tétele: a köv. mező, az úgynevezett 65. – ahogy erre T. K. is rámutatott, hogy lehet a 63., a 64. etc. is –, lehet egy 2876/B jelzetű mező is, ahogy IV. Hubertus után a hatalmat Pruszlicska Áron veszi át, esetleg Clamaconcho diktátort Linvis Budis váltja le (adott országban), elüt a tűzoltóautó, meghal... nem folytatom. S nem is kell vulgárpélda. A köv. mezőről nincs megmondva, hogy a rendszer szerinti vélt „utsót” folytatja-e, az általunk tévesen utsónak tartottat (T. K. remekül érzett rá, hogy ez nem okvetlen csak sakk, keményen merte a g1 és h1 mezőt figyelembe venni, tudat alatt ő is befolyásolta álmomat, e feldolgolatlan információ, pardon).

S jó félreütés volt: feldolgolatlan! L-lel.

A II. tétel mármost, hogy

nem is biztos, hogy mező lesz!!!

Lehet az borotva, díszdoboz, G-string, felhő alatti plédtakaró, lehullt levél, kósza gondolat, porszem a temetőben, bármi. Leszámolt v. számolatlan érték a számsorról. S nem is okvetlen bármi „sorról”.

A III. a „melyikre következő” utáni gondolatlehetőség: miféle következés lesz? Kétségtelen, hogy rejtvényújságba a T. K. adta megoldás (jó, nem kellett megoldás, ez egy „zen”-nek látszó ügy volt eredetileg) nem épp blikkfangos. Mégis vele tartok, s bármi formáját engedem a „következés”-nek. De ez a szintén utalásosán (magamnak) feltalált folytatódáselmélet (van 65.!) és kimaradáselmélet tárgya (nincs is hézagtalan folyamatosság! a 64 között se). Következett mindez a kutyáink iránti reálszeretetre, a madárkám iránti misztikus, az írást is feleslegesnek mutató szeretetre, és a beszélgetéssel szembeni anorexisztencialista irtózásra, annak nem-elemijére. Mintegy ennek jutalma lett mai álmom, s papírra vetettem. (Köv.!) Dolgom itt, mely a levélen túlra is mutatott, a levelet el sem érte (na tessék, mint kedvenc 0,0000000... etc.-em, nincs az az „1” se, ergo sem elindulni a nullától nem lehet, sem elérni az 1-et nem!) nem az, hogy rejtvényelméleti korrektségeket, trükköket, hajszálhasogatásokat elemezzek (hajszálhasogassak), kvázi megtorpedózzam alap-TD-64-em korrektségét, 111. egyértelmű lényegiségét, ha volt neki ilyen... hagyom. Azt sem hozom fel, hogy ha pl. XVI: Hutulóra következett Brumbeák Prolenga diktátor, volt-e ismert XVII-es számú Hutuló, dehogy történelmi mindez. Ám amennyiben az életvonal-számsor-történet történet, ilyen aspektus is van, létezhetik.

 

Párhuzamosak ők!

s rámérve a számolatlan

(Ábraismétlés tancélra!)

 

Mondtam már? Mert a végtelenben találkozóak voltak. Ergo? Aztán?

 

Függelék

S mármost ha ebben az egészben itt (I-III. tétel, álmom) bármi köszönet is van, köszönhető radikalizmusomnak.

Nem paszkálom szét életem (legyünk nyersek) bárkinek-készen-létformákkal (találkozás, telefon), mégpontosabban: igyekszem, ha megtehetem egyszer, csak legfőbb vonallehetőségeimet követni, ama töredék-egésznek élni, mely nekem (akkor még mindig) egész-lehetőségem. Totyu verebem sincs nyalva-falva, de be van mérve (Szpérótól kezdve az egész, elejétől), és Szuszi-Lotti, itthoni igyekezet (gyarló), érintkezések tűrése (még gyarlóbb) a világban, de teljes érintkezésnélküliségben nem jöhetett volna létre ennyi se, amit magam összekeserveskedtem.

Íme ez is: folytonosságelmélet és kimaradáselmélet együttese. Miért ne neveznénk néven a dolgokat? Ami egyébként itt ma ebben a globálvilágban „dolog”, egyre többször illetem – a tömör „szar, elmegy a...” kifejezések helyett – a (hogy ezt vulgár is értsük jól!) globál-reál-perszonál-anorexisztencializmus fogalmaival, ül. életgyakorlatával.

Ha nekem most ez a kihagyásosság a folyatódás!!!!!!!!!!?

 

Adott esetben párhuzamosak a, és b,!

 

Jegyzet

Igen jó példa a beszélgetéslehetetlenségre az én Bundesligizmusom. Eleve: irritál, hogy oly kevés a Brandtner, Schörner, Hauer etc. a ligákban. Sok a Mbototo, Pulinsen, Szacskapuliszka, Tergyan, Vojetil, Sucir etc. Hagyom. De van egy hasonlatanyagom a Bundesligából, lévén, hogy Astra tárcsám jóvoltából, sajnos, németterritoriálisan nézek mindent (lusta vagyok digitált bevezetni rá, ott van francúz, ánglus, tálján, arabus is). És ha egyszerű társalgás folyik, nem olyan, ahol – említettem – felujjong, hogy TD, a radikális ki is mondja szelleminek nevezett helyzetünk abszurd reménytelenségeit, tehát az átlag társalgó, aki a Fradihoz, a Tradihoz stb. ért inkább, na ja, ért, meg mások a témái, a Felszegárokság, a Kocsárdalpenciség és tájjellege, vagy BUDAPEST, meg eleve... az illető felujjong, de így: „Ah, ez a te örökös Bundesligád... ebben ott neked egy egész világ...” Ám egészen közel példák is hozhatók, hogy eszében sincs törődni azzal – soha –, amivel én. Abból indul ki, s ez minden ittenoid (és globál) kapcsolat nagy átka, hogy feltétlen az ő alapján (is) érintkezünk. Netán „főleg”. Cinikusan azt mondom: a csupa-jó-érintkezéstől meg azért óvjon az ég, mert még egy jó, pontos érintkezési rendszer is oly izgi tud lenni, hogy teljesen elvisz. Ez az anorexizmus (nem vagyok orvosi, köztörv. értelemben anorexiás, a frászt!) alapja is. Az ivásnál ez tökéletesen látszik: végtelenül sokat lehet inni, lehet nem inni. De határ csak a nem ivásnál van, az ivásnál ki tudja, mi a túl sok, mi még nem az. Meg, ne feledjük, nekem mindez így adódott. Küzdelmes így is, nem is irigyelnek paramétereim jobbjaiért. A hitványabbak meg: hitványabbaknak legyenek mondva. Itt nem róluk volt szó.

Egy ilyen „hitványabb”-ra példa (mert nem köztörvényes hitványkodást tételeztem én fel ismerőseimtől):

„Te milyen jól ráéreztél az USA-ra!” (Választások 2004. Államok rajzai, mint írtó-fontos-papagájkák a képernyőkön.) Ah, a Mindenki Sziget egyik ábrájából vette az illető:

 

 

Legalább szépen zártuk.

Csak hát nem, nem, általában ami „szépen van”, az nem nálam van, nálam nem az van. Vagy abszolút-igyekezettel van, vagy (követhetetlen és tolmácsolhatatlannak, sajnos, bőven látszó) esetiség pontosságával van. Az abszolútum, a „végtelen” nem pontos, az esetiség nem „végtelen”, nem abszolút. De vannak átjárásaik. Egész ügyem végig erre tartott, amennyire lehetett, „ez volt”.

 

Anorexi-Sumári

Azért a három megálmodott tételt ne feledjük. (S itt lehet csámcsogni azon is: tessék, a beszélgetés azért NO, mert az álmodás jött helyette; ha így is megy?!) I. Ki mondta, hogy 1-64 volt a számozás, jöhet bármi szám. II. Jöhet bármi (dolog etc, nemcsak mező). III. Jövés jön-e, avagy...? De az I. tétel a tényleg elsajátítható; jó tanács.

És még:

Az úgynevezett élet(várhatóságok) számolatlanjának (még leszámolatlanjának, végtelenbe „vesző”? soha le nem számolhatójának, mindig leszámolhatójának, de általunk le nem számolhatójának) rámérése a meglevő körre vagy egyenesre egyrészt

sokkal könnyebb, mert fogható, névvel állítólag nevezhető

„dolgokról” van szó,

sokkal nehezebb, mert az élet (várhatóságok, leendő

eseménysora vagy eseménydarabolata önkényesen nevezhető

csak névvel, mert hogyan lehetne néven nevezni azt,

hogy egy közúti balesetben, mondjuk 1999-ben védtelenebb

csontom törne, 2004-ben jobban hájba pakolt testem zúzódna,

2005-ben már egy anorex fizikummal történnének bajok, és

ha az alsóvárosban lépek a busz alá, esetleg megmarad

(holtomban is) a féltve őrzött foghidam, melynek cseréje

jelenleg az egyetlen reáliákhoz nem kötött embertalálkozással

fenyeget, sőt, ahol nem nekem fizetnek, hanem én fizetek,

ám ha a Felsővárosban egy bicikli üt el, csak a bal csuklóm

törik és foghidam jön le: ennek az eseménynek mi lehet a

neve? Karácsonyi Ének? Arisztofanész Hollója? Prucenda király-

sága? rendszercsere Lyukaszdon? stb.

Ellenben „a matek” (nekem ez a név teljesen jó, bár abszurd!) annyiban vigaszos, hogy mindennapjaimról (foghíd etc.) feledkezhetvén, csak mintha schwittersi Merz-művemet, könyv– és kézirathalmaimnak képeslapos zsaluborítását igazgatnám, mit verébkém is csodál, távol a világ attól a szintén reménytelen világtól, hogy a számokra a számolatlan rámérhető-e? az egyenes mint a teljes (végtelen) számsor körré zárható-e, vagy a körnek megint úgy kell eleve Alsóvárosban vagy Felsővároson „születnie”, s akkor úgy is van. Ide nekem ezt!

Vissza a tetejére