Eső - irodalmi lap impresszum

A nagy Körmendi-díj

Lehet-e méltányos a sors egy küldetéstudattal bíró emberhez balga, zajos és otromba korunkban? Vagy legalább könyörületes?

Körmendi Lajos barátomnak többszörösen is nehéz sors jutott. Egyaránt hitt a közösségi értékekben és az egyén szabadságában. S ez a kettősség, higgyük meg, talán a legborzasztóbb értelmiségi teher a modernnek mondott világban, mert semmi mást nem jelent, mint erkölcsösnek lenni. Szűkebb és tágabb közösséget szolgálni önnön akaratunkból. Vagyis, mintegy velejárójaként, lemondani javakról, előmenetelről, sikerről. Együttérezni, biztatni, szolgálni, segíteni. S hinni töretlenül, hogy a pusztán érvényesülést kereső siserehad nem emészt föl körülöttünk minden tiszta, természetes értéket. Emberit.

A köztünk lévő, közel húszesztendős korkülönbség nemegyszer sodort olyan helyzetbe, vitába, amire Lajos legyintett, vagy... Emlékezetes eset számomra egy közös füzesgyarmati könyvbemutató, ahol Elek Tibi Fényben és árnyékban, az irodalmi sikert körüljáró tanulmánykötete is terítékre került. Szó szót követett: siker, siker, siker... Az émellyel rám törő, heves utálatot csak az ismerheti, akinek nem a kereskedelmi műsorszórók közvetítenek értéket. Szavak doboltak bennem, heves lett a szívverésem. Siker, siet, siket, sikít... Magamhoz ragadtam a szót, és nem éppen negédes módon igyekeztem megértetni, hogy a siker a mai szóhasználat szerint aligha más, mint mondjuk a szerelembeteg erőtlen lihegése a korai magömlés során: sikerült!... Egy frászt. A szeretett fél cserben hagyása ez, épületes kudarc. Lajosra nézem. Még csak nem is mosolygott. Fáradtnak láttam. A következetességről beszéltem, kitartásról, folytonos értékteremtésről, amely sosem vezet korai sikerhez, viszont olyan eredményességet jelent, mint mondjuk a jó termőtalaj, az eső és napfény együttesen: kedvező életfeltételt.

Gondolataim visszhangtalanok maradtak a jelenlévők között. Csak Lajos jegyezte meg valamivel később, Julcsival az oldalán: miért hergeled magad fölöslegesen?

Ilyen volt: kristálytisztán átlátott helyzeteket, sokadjára, mert nem kísérte már érzelemnyilvánítással. Noha kifejezetten jó humorérzéke volt. Kevés olyan házaspárt ismerek, akikkel annyiszor együtt tudtam derülni, mint Körmendiékkel. Ritka, hogy férj és feleség így érezze-értse egymást, ahogy Julcsi és Lajos. Jó volt a közelükben lenni. Máris Lajos életének második nagy titkánál tartok: a megtalált és megtartott társ kitartó szeretetére. Arra a mérhetetlen mélységű összetartozásra, melyről csak kevesek tudnak. Úgy gondolom, ez volt az az érzelmi többlet, ami irányban tartotta a szellemi erőt, átsegítette őket minden megpróbáltatáson. Betegségeken, tisztes szegénységen, mások által rájuk mért csapásokon.

Mindemellett folyamatosan adni tudtak. Nekünk, íróknak is. A berekfürdői írótábor intézménnyé lett az esztendők során. Erről mások alighanem elegendő szót ejtenek, hogy nem részletezem. Nehéz lett volna Lajostól olyan teljesíthetőt kérni, amit megtagad. Lénye egészével adakozó volt, ahogy már említettem. Bele is halt szegény, mondatná ki velem a Füzesgyarmaton is jelen volt kisördög, ám Lajos figyelmeztetne elsőként: nyugalom. Persze, barátom, megint igazad van. Előbb kapni tanul meg az ember mind személyes, mind társadalmi szinten. Csak aztán adni. Ha ugyan. Remélem, jó úton járunk.

Mindenesetre köszönöm a többszöri lehetőséget a saját fajtám, az írók testközeli megismeréséhez. Isten a tanúm, általában szenvedek tőlük... Nem vagyok szép, legyek hát ronda! Ha már nagyon fájt a közös értetlenség, tehetetlenség, berúgtam Berekfürdőn. Fájó volt látni: élhetetlenek vagyunk, gyengék. Beteljesítjük magunkon a politikai akaratot: társadalmi küldetésünktől megfosztva, egymást marjuk a legalantasabb módon.

Kedves barátom, ott az égi íróasztalnál! Azt hiszem, sokat tettél azért, hogy magamra találjak. Már nem kell berúgnom, ha valami fáj. Az egregyi szőlőhegyen, egy közel két évszázados présházban, régi bútorok között, fanyar mosollyal gondolok eddigi írói pályámra. De ahogy mondottad, a nagy kérdések bennünk dőlnek el.

Találkozzunk a jobblétben!

Vissza a tetejére