Csukadal

Szegény Tibi Lékverse a táborozáskor

Van, akit a halálka
egy idő után megragad.
Van, akit idő előtt el.

Van, akit a halálka
időközben megszeret,
idejétmúlttá nem
benne lesz a halálka.
A halálka abban lesz az,
ami, akiben az életke
idő előtt megragad.

Koravén,
szólnák többek közt
a fürdőbereki bölcsek.
Osztom az igét,
abban jó vagyok.

Arra mit szólnának,
aki a halálkát ragadja meg,
életkében elragadja többek
közt a halálka,
életkében nemegyszer
hal benne a halálka,
újra és újra elhal benne,
mielőtt túlélné magát;

ő egy halálkahaló,
többször hal,
mígnem igazából,
életkélni csak akkor
kezd igazán,
szólnák többek közt
a fürdőbereki bölcsek.

Életke nincs,
ha halálka nincs,
az életke váltig
a halálka velejárókája,

szólnák,
mi az életke, mi a halálka,
úszna, ragadása szerint ki-ki
az édes boldogságba’
vagy bús picsukába,

szólnák, többek közt,
hínárból a koravén
fürdőbereki bölcsek.

Van halálka,
akit az életke megragad,
odébbáll egy darabig.
Van, akit el,
abból a szín elmarad,
a játszók egy-egy szóval
sorra tovább játszanak.

Osztom az igét,
abban jó vagyok.
Szépen a halálkákhoz
szoktatom magam,
járjanak hozzám,
s jól velem.

Aki indult, ússzon el.
Az árral szemben
nem megyek.

Van, akit a megragadás
megragad, engem
inkább elvigyen.
Van, akit az elragadás
elragad, velem
inkább ússzon el.

Nem kell búcsúszó,
vízre rózsakoszorú.
Életkeélő légy, szólnák
a fürdőbereki bölcsek.

Ne sajnáljon, aki sajnál.
Halpénzen végy halálkapénzt
koravén tollat.
Írj, akinek inkább sírnál.
Sírj, akinek inkább írnál.
Teszteld,
hólyagod hord-e még a színre,
leszállással akad-e gond,
ha indulnál bármi fenekére.
Ha működik, halld magad.

Szó fennakad, víz elapad,
Ígéret megszegik.
Életke marad, halálka ragad.
Marad minden, ami marad.

a szó elszáll,
az írás elragad.

Nem kell halálkatávirat,
évfordulókra ostoba em-
Lékvers.
A befagyott víztükör
magáért beszél,
a hullám mozog
a szín alatt.

Ha túléletkére nyílik mód,
az ajtó becsapva
érezheti magát.
Nincs, mi elől elzárjon.

A nagy hal bekaphatja,
nekem jól áll
néhány álhalálka.
Az igaziakkal nem
tudok mihez kezdeni.

Elröhögöm magam
a halom álgyászon,
legyen az utált hívó szó
ma: odatúlra,
életkémnek jobban áll,
ha tűnődik
a halálka halain
memóriám.

Hány, de hány
törpe akad fenn
halálkák hórihorgán,
éhesen rabolnak konc után,
feltűzve aktuell gyász,
lógatva illem-orr,
a parton számolni
lehet a mérkőzőket.

Az igazság odaát van:
mi bent öt percre fulladunk,
a hal kint órákig elél.
Az emlékszákban
ott csapong megannyi
méreten aluli,
vissza tapintatból
nem dobott pikkelyes.

A tulajnak
mindig van kapása,
egy-két rákot is beollóz,
mehet sugárban
hányni a kemóra.
Haj kipereg,
a parókája vele-
járójáka.

Felkapni hogy lehet
a nyúlcipőt?
Itt-ott elszólni,
lehet készülni
a halálka-találkára,
előre fogalmazni érveket.
Pl. hát igen, jobban járok így,
kevesebbet szenvedek.

Osztom az igét,
abban jó vagyok.
Az életke: alapművelet.
A halálka: reciprokkant érték.

Mondom ugye, jó vagyok.
Aki velem tart,
csalétket hozzon,
irány új vizekre,
keressünk közös evezőt.
Mennyire utálom
majd ott is
az emlékére szójárást,
pedig ezt fogja
szálkázni köröttem minden,
szólnák többek közt
a koravén, fürdőbereki bölcsek.

Az életketábor díját
átutalással haltejelem,
nem lesz ebből csekk.
Ilyen dögrímek gazdája leszek,
romokba dőlök:
visszafogom magam.
Édes csalit várok:
társadalomkrémmel
töltött daMilkát.
Szopogatom majd rendesen.

Aki nincs köröttem,
arról majd azt mondják,
nem szánt eléggé,
vessen magára.
Helyesen legyek beetetve,
nyelvem hegyén a halszemiotika,
s ha már a dögrímek,
lássak jól el mindent,
éljen a halszemoptika.

Csöpögjön utánam
literszám a békanyál.
Ikrázzon vízáram.
Verje ki irigyeim a víz,
ha a legszebb
lányhalakkal ívom.
Vagy fogjon ki
egy özvegy magának,
kényeztessen
vörös kaviárral,
forgassa szavaim
reggel fűszeres szószban,
délben saját olajában,
este tejben, havajban.
Ha szétmegyünk,
lassú legyen
a konzerválóper.
Tartsunk el életke-évekig.

Van, akit az eltartás
egy idő után megragad.
Van, akit el.
Az életkékben
ott a halálkakanyar.
Van, aki beveszi,
van, aki el.
És bocsásd meg a mi fékeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk fékezőknek.

Aki megéletke,
tán meglett is.
Van, akit a fiatalság
megragad, van, akit el.
Van, akit az ember elszeret,
van, akit igazából meg.
Haltomiglan, haltodiglan,
míg egy halálka
el nem fáraszt.
Egészségben, betegstégben.

Van, hogy a lehetőség felmerül,
van, hogy le.
Könnyű a búvároknak,
feltárják csontom az iszapból.
Lesz, akiért hagyom,
lesz, akiért nem.
Vitrinbe tesznek,
onnan is megesznek.
Mondom ugye, jó vagyok.
Áztatják tört részeim formalinban.
Mutogatnak szanaszét,
tanulják belőlem a segédigét.
Beszélt nyelv leszek.
Versenyeken számolják műveim.

Hol bajnokság van,
ott bajnokság van.
Az utánam csorgó nyákban.
Az utánam vicsorgó anyákban.
Az ikrában, a teszikrában.
Az oldalvonalról intenek,
megnyernek velem ezt-azt.

Vagy nevelnek sövény-
növénynek.
Isten, áldd meg a fagyalt.
Formára ne nyírj,
küzdj az ellenszéllel.

Sövényhal,
az lennék igazából,
ha életkére hívnának,
többek közt, a bölcsek.
Bírnék belátással,
vagy takarnék fürkészők elől.
Mederben tartanék
ritka dolgokat,
szépségemről ritkán áradoznék.
Itt-ott hajtásomba csípnék,
hogy tudjam,
álmodom.

Vissza a tetejére