Öt ráolvasás

Memoriter

szívemben fészkelő fájdalom
fölismertelek
meg is neveztelek
mire fölmondom ezt e verset szűnj meg
el is felejtselek

 

Dominó

                                (Ady Endre nyomán)

cigizni cigizni
cigizni fölkelni
fölkelni aludni

aludni kávézni
kávézni cigizni
cigizni beszélni
beszélni aludn

aludni étkezni
étkezni cigizni
cigizni olvasni
olvasni aludni

aludni dolgozni
dolgozni cigizni
cigizni játszani
játszani aludn

aludni ledőlni
ledőlni cigizni
cigizni aludni

aludni aludni

 

Gyónása

                                (Olivérnek, Balázsnak, Krisztiánnak)

Gyónom a mindenható Istennek,
és nektek, testvéreim.
Gyónom sok gyávaságom –
mert világéletemben gyáva voltam,
a homokozóban nem mertem megtorolni
sérelmemet óvodástársamon,
barátom átküldtem a tahi szurdok fölött
vékony csövön, és nem mentem utána,
s a sorozáson megtagadtam,
akit ott lett volna szabad a legkevésbé.
Gyónom hosszú futás utáni
megtorpanásom a szentpétervári hídon,
ahol egy nőt ütöttek-vertek,
a támadás helyetti néma remegést,
mikor későbbi alkotótársam
kitépte kezemből latinjegyzeteim,
s a röhögcsélést az avasi fürdőszobában,
miközben az egyik alattuk lakó
fölpofozta drága vendéglátóm.

Gyónom sok hűtlenségem,
mert bizony bűn rombolni
az együtt emelt templomot.

Személyesen felelősnek érzem magam
a koszos városért, a bezárt mozikért,
az utcán éjszakázók szúrós szagáért,
az utcán megfagyottak beomlott álmaiért,
s hogy nincs párt, amelyre tiszta szívvel
szavazni tudnék;
pontosan emlékszem a határra: mikor
öcsémnek vettünk születésnapi tortát,
s a cukrászdában többet adtak vissza
egy százassal, és nem szóltam,
akkor bólintottam rá a bűnszövetkezetekre.
Az én csikkem teszi tönkre a földet,
az én dezodorom az ózon-pajzsot,
s mert gondolatban egyszer már megengedtem,
talán én hoztam pusztulást a világegyetemre.

Gyónom sok aljasságom –
az osztálytársamtól elemelt Eiffel-tornyos fityegőt,
a kisgyerek kezéből kicsavart játékszert,
a házigazdától lenyúlt Dávid Bowie-kazettát,
a leitatott és becsapott lány ölelését,
s hogy mindig azt bántottam leginkább,
aki igazán szeretett.

A legkevesebb, hogy ha ugyan az volt,
megszegtem úri becsületszavam,
s betyárbecsületem se csorbítatlan.

Gyónom sok árulásom –
mert azokra emlékszem legélesebben,
nem voltak különösen nagy árulások,
épp csak akkorák, hogy a föld
megrendüljön alattam,
olyanok, mint egy szakmabelivel diskurálva
kocsmatölteléknek nevezni fegyvertársaim,
a nemzetbiztonsági vizsgálaton engedélye nélkül
megadni kárpátalji ismerősöm címét,
vagy igaz, ittasan, igaz, megvezetve,
de beköpni a rendőrnek szesztestvéremet –
és milyen könnyen hagytam magam megvezetni.

Gyónom azt az egy abortuszt,
amelyhez tudtommal közöm volt,
és nem is annyira, hogy nem vállaltam
más nemzette gyermek fölnevelését,
hanem hogy be se mentem a kórházba,
szerelmem idegen műtősfiú
vállán sirathatta magzatát.

És legfőképp gyónom, hogy eddig
nem estem el az utcai harcban –
és nekem ne mondd, barátom, hogy buta
halál lett volna, méltatlan kezétől;
mert szép a tudomány, szép a művészet,
és szép a másokért érzett felelősség,
de mégis a legszebb, ha egy magyar ember az igazáért
nevetve dobja oda az életét.

 

Borsodi rögtönzés

                               (Ratkó József nyomán)

Adjon Isten jó éveket,
jó évekbe jó havakat,
jó havakba jó heteket,
jó hetekbe jó napokat,
jó napokba jó órákat,
jó órákba jó perceket,
jó percekbe jó szerencsét
szegény magyar bányászoknak!
(Bizony, bizony – bólogatott
szép szomorú szláv barátom,
s fölhajtottuk söreinket.)

 

Csízió

Gyermek, aki megszülettél,
tudd, te most a Nyárba jöttél,
röpke tavaszba, tartós nyárba,
virágnyílásba, aratásba,
ugrásszerűen növekvő' hőbe,
enyhülést hozó könnyű esőbe,
Kettős jegyébe, Pünkösd havába,
szent lelke őrizzen téged meg a nyárra,
Szent Dezsidérius vértanú napjára,
az Óhajtott segítsen, óhajtott, a nyárba,
a szegények pékje, Szent Vilmos napjára,
kerekedjék a te cipód ki nyárra,
Boldog Viterbói Krispin napjára,
Isten fecskéjével röpülj a nyárba,
várva várt gyermek, ki születtél,
arra költözz, hol nyár van és nem tél,
januárod se legyen tél,
februárod se legyen tél,
merre csak szállsz, nyarat vigyél,
nem hal meg, aki hisz, de él,
lobogj, leányom, szeretet lángjában,
köszöntelek itthon, a nyárban.

Vissza a tetejére