„Ezért minden fönn-kínzás, ezért minden lennének:
keresnék, hogyha keresnének.”
Részlet a Szegény olvasószerkesztők krónikás éneké-ből
Rendezvény neve: Születésnapi utóbuli
Helyszín: Fogadó az ötvenéves Turczihoz
Időpont: 2007. november 29.

E fogadás legyen most jobbról,
zászlónak tiszte legjobban a lobogás.
Bal felől érkezzenek a késők és a kések,
középről a húsvillákat hozzák.

Száj szerv, papírozz.

A plafonról egy Turczi-képvers lógjon,
faxpapíron lássam esőzni a szavakat.
A poharak felső aranycsíkjához
és az ülők felső szájszéleihez úgy húzódjanak a betűk,
mint egymáshoz a reszkető állatok.

Előbb útban legyen a szokatlan közelség,
aztán mindenki lendüljön bele.
Bele akinek bírja a szelet,
a csilis babra ugorjon,
közben nevezze meg annak, amit szív,
passzív segédigéit.

Szalvéta gyanánt ki-ki szakítson belőle egy darabot,
higgye, hogyha oda törli nyílását,
később jó lesz poénnak.
Tévedjen persze,
egyetlen részlet nem tartozhat másra.

Legyen az asztalon húsos szalonna, abált és bacon,
a jókedv ne gyászoljon félárbocon,
olvadjon jégdelfin is, ha műhó már van.
Bensőséges részletek maradjanak homárban.

(Torra induljak, s legyek paff, én ünő sárkány,

hisz a helyszínen tudom meg: hisz él az ünnepelt!
Amiért hagytam magam átverni,
alapítsak utólagos Agyizom-díjat,
fitogtassam majd a posztumuszklit.)

Az író egyes könyveit,
mint ringben a számokat,
meztelen nők hordják a fogások közt körbe,
legyen köztük terhes,
háromnak a melle lógjon,
kettőnek az orra.
Leghátul a testes nő, anyaszült fesztelen
illegessen egy válogatott Turczit,
ívásra szóljon a csöcsönd.
Lapjait mártsa forró puncsba,
nyaldossa, hordja fel a testére,
mellealja krémként igya a verset.

Az ünnepeltnek kánonban mondják,
hogy amit lenyeltél, csak fél élet-szösszenet,
van egy fél még hátra, úgy jön ki a száz.
Meglehet, hogy esemesben
csak hatvanhatot számolunk egy kór-társ emberöltőnek,
de ha egy bolond százat csinál, akkor hány bolond hányat.

Akit hányat a bor, kintről fürkéssze,
hogyan dajdajoznak a népek.
Szóljon be: hogyne éreznék jól magukat a félhülyék,
hogyne remekül az épek.

Szónoki beszéd jöjjön,
válogatott versekkel kínálnak.
A szinkrontolmács mondja azt,
jól mutat az erszényes egy finn állatkertben.
Erről a tisztes kevesek tudni fogják,
hogy beindul a műfordítógép.
Arja és Thomas ismét összesúgnak.

Legyen ünnepélyes az utolsó elvonás.
Finoman fogyaszt még a nép, nem zabál,
minden olyan legyen, akárha kultúrált Anna-bál,
rendben a pálos és pálatlan oldalak.
Laza műsorszerkesztés,
a portáson lekötelező, szigorú borosta,
hallható legyen, ahogy no hosszú versek szakállja.

Lássuk be, ki megyen itten a píárra,
ki a kaviárra.
Legyen nyilvánvaló, ki mit és mivel kever,
ki a narancslevet vodkával,
ki Lao Ce-t a Tórával,
ki az elsot az utolsó órával.

Stólával a testes no alkalomadtán kiabálja közbe:
Éljen a nők és éljen az ölészet: gyilokra galóca!
Hiba van a lapban, Tibóca!

Adjanak még inni bőven a népnek,
mielőtt a távozások arcmezejére lépnek.
Hangozzék el számos jókívánság,
hogy az ünnepelt ne haragos legyen, ne durci.

A meghívón aláírás legyen:
Sztívné, született Hufnágel,
akit százéves kora előtt nem vesz el majd Turczi.