A hely alázata (az alázat helye). A halottak között sétáló önmagára gondoló halandó. A Kierkegaard-i vagy-vagy otthonossága a temetőkben. Ősi egyiptomi piramisok labirintusában a felfoghatatlan előtt fejet hajtó utazó. A gyávaság lesütött pillantása a hősök temetőjében. A férfi felismerése a közös szülés huszadik századi izgalmában.

 

A hely békéje. Az erdő mélyének hallhatatlan zúgása. Vadászok lába alatt ropogó hó a zavartalan téli tájban. Az ágy melege szeretkezés után. Szókratész szerelemről susogó magányos patakpartja. A jóllakott csecsemő szájszegletén kibuggyanó anyatej. Az első szünidei nap önfeledtsége. Vasárnapi ebéd után szendergő családfő. A jólvégzett munka feszítő nyugalma. Kibékülés a „nincstovábbal” az élet alkonyán.

 

A bizalom helye. Az anyjához simuló csecsemő határtalansága. Egybefonódó ujjak az őszi alkonyban. A szuronyukat tűző katonák utolsó bajtársi egymásrakacsintása roham előtt. A zuhanás előtti pillanatban megragadott kar. Az imádság nyugalma.

 

A félelem helye. Az álomban ébredő tudattalan képeinek rémülete. A tudatos megszűnését figyelő bergsoni lámpás tanácstalansága. A haldokló sötétséget fürkésző kétségbeesett pillantása. Tehetetlenség érzése egy ország határán, ahonnan nincs visszatérés. A semmi rettenete.

 

A hely mint kihívás. Mozgás. Kontraszt. A riasztóan más. A sehogyan sem azonosítható. Laboratóriumok izzasztó félhomályában az ismeretlennel szemező kutató. A nélkülözhetetlen ellehetetlenülése. A megszokott WC-ülőke hiánya. A hősiesség csatatéri mámora. A háború elkerülhetetlensége.

 

A lázadás helye (a hely lázadása).Heidegger makacskodó villanykapcsolója. Hosszú távollét után otthonába az otthontalanság érzésével megtérő utazó. Emberszerű lények ólombányák mélyéről feltörő üvöltése. A kuktába leszorított gőz rettegett ereje. A tömegek lázadása.

 

A magány helye. Az anyaméh sötétjében köldökzsinórjába csavarodott megzat. Éjszaka a horizontok mérhetetlen távolságát fürkésző tekintet. Könnyekkel átitatott párnájú kamaszszobák. Házak előtti kispadokon üldögélő nyúlt arcú öregek. A koporsófedél pattanása. A tetszhalott borzalmas ráébredése.

 

A hely mint otthon. A magabiztosság csendje. A zsákmányával vackára érkező róka. Csörrenő kulcs a zárban. Az előszobában ledobott cipő és akttatáska. A papucs és ruhafogas kézhezsimuló otthonossága. A megszelídített dolgok simogatása. Barátságos falak. Nem megkérdőjelezhető jelenlétek. A kívülrekesztett érthetetlenség. Az ismerősként becéző kéznéllevőség világa.

 

És mint otthontalanság. Hajnali ködökben hidak alatt száradó fehérneműk. Működésképtelen transzformátor állomásokon otthonosan mozgó, gazdáikat féltő kutyák. Az ismerős utcák hajnali ködbe burkolódzó ismeretlen homálya a rideg űr ádámi magánya.

 

A hely szentsége. A templomok csendje. A gyóntatószék félhomálya A kripta némasága. A történelmi állat látogatása egy történelem előtti barlangban Egy emlékekkel terhelt albérlet.

 

A hely mint szorongás. Kinyithatatlan ajtók. A lövészárkok gyomorszorító várakozása. A siralomház fehér falai. Kiiktathatatlan neonfényben úszó termek. A magányt állati szükségleteid kielégítésében is megtiltó, árnyéktalan sarok.

 

A törvény helye. A virág lemondása az állati, az emberé az isteni létről. A természet és a szellem világának hierarchiája. Az ökölbeszoruló kéz és az „ütni mégsem szabad” megrázó élményének találkozása a lemeztelenítő sírásban. A sarokba szorított bűnöző felismerése. Törvényszékek rideg nyugalma és hadseregek fegyelme. Az isteni rend megértő mosolya az emberi világ rendjének hiábavalósága láttán.

 

A várakozás helye. Hajnali várótermek didergő csendje. Fertőtlenítőtől bűzlő orvosi előszobák türelmetlensége. Izzadó tenyerű vizsgázó professzorával összezárva. A halálraítélt ideges mozdulatai az engedélyre várva. A titkot fürkésző kálvini ember a kiválasztottság igézetében.

 

Hely mely a helyekről beszél. Lineáris sorok reménytelen törekvése a befejezettségre. Egy végtelen számosságú halmaz szomorúsága. Az egyenes és a kör kibékíthetetlen antagonizmusa. A bevégezhetetlenség felismerésének nyugalma.