Legó

Az űrhajóscsapat szörnyet talál,
kincs őrzőjét, a szürke holdon.
Áldozat kell, hogy elhiggyem,
a vért ketchuppal pótlom,

de győznek, és az engem játszó
túléli. Most mi lesz, utána?
Újrajátszom, megint győzök,
unom: helyes, ha már veszteni gyáva

vagyok. A délután, benne
anyával, így: lejátszva, semmi.
Letérdelek, a vízre csobban
a gyomrom kilökte spagetti.

Sok éve volt. Azóta is minden
küzd, hogy nekem ne kelljen.
Jóllakjak. Játsszak. Nap,
mint nyelv hegyén rágó, lebegjen.

Bifla

Ezt sohasem fogod tudni.
Most először gondolsz ilyet,
leálltál a 7x8-nál,
és tarkód a fűtőtestnek
vetve érzed: itt az ősz...

Anyán látod a kínt, legjobb trükkje:
a 7x8 nehéz, mint egy forradalom,
melyik?
Na, melyik?

A 7x8 ott van a nyelved hegyén,
ott a füzetedben is,
ha benned lesz,
beleborzongsz és beleszeretsz,
addig bízz anyában:
ha így akarja, rossz nem lehet.

Az úr a háznál

„Kezeim zárójelbe teszik arcod,
nem történt semmi, semmi baj,
köztünk marad, hogy felé se néztél,
s megzöldült a múlt havi vaj,

mi eltört, felsöpröm, a kukát
nem leltározza senki, bűnöd
felszárad, csak én csúsztam el
rajta, ha szentségelek, tűröd,

az sz betűs könyvek közé,
hogy porosodj, helyedre teszlek,
hogy porosodj, lapod sárguljon,
az se bánt, hogy könyvnek nevezlek;

mert nem nyugtat meg a helyed,
mert a papír is vághat s a vért
nem bírod, mert túl gyáva vagy,
hogy porosodj, azért, azért.”