A gyerek

Regényrészlet

Nem gondolta, hogy ez épp az a nap lesz, ami lett, azt hitte, ez még hátravan, vagy már leélte, de nem, ez épp szerda volt, hiába is akarta volna, hogy más legyen. Az agya szétrobbant, valamikor az éj folyamán, vagy még este, nem emlékezett, mert amikor az esemény történt, már nem volt csősz, aki figyelt volna, de a gondolat mégsem lett szabad. Nem jött ki semmi a romok közül, csak egy nyomorult test. Mászott, hátul paplan, ágy, éjszakai szagok, elöl a papucs, a gyerekágy meg az egész szerda, amit le kell élnie, holott nem számított rá, de nincs mód reklamációra, mondjuk, nem fordulhat a terméktanácshoz, hogy más napot akart volna, s mégis ezt kapta.

A gyereket szeretem – gondolta, hogy a gyerekért megéri, de aztán nem tudta, mi éri meg. A lány kint volt az udvarban a gyerekkel, ősz volt, még meleg az idő, kell ez a levegő, hogy egészséges legyen, s amikor felnő majd, ne döntsék le a betegségek oly könnyedén. El fogsz késni, mondta a lány, mikor kiment, ő meg, hogy mindegy. Lassan ment, belekalkulálva a késést, lassabban, mint ahogy az események történni akartak, de nem tudta ezzel a vánszorgással sem megállásra késztetni. Hogy is lehetett volna, épp elérkezett az az idő, amikor meg kellett történniük, s ebbe beleszólása senkinek, még neki sincs, akinek az élete ekként kockára került.

Délután átjött az anyja, még nem ért haza, mikor már ott volt, s a lány akkor kitálalt. Az asszony szedte elő az élelmiszert, ami jó lesz vacsorára, az ő fia hadd egyen, legyen neki ereje, a lány meg csak ahogyan a plussz krumplit, amit már feleslegesnek érez megpucolni, dobja az ember vissza a kosárba, vette elő a szavakat és ejtette oda az anya kötényére, amit épp a főzéshez kötött magára, hogy ne fröcsögjön zsír az utcai ruhájára, erre mindig ügyelt, mert bár vidéki volt, szerette a tisztaságot, mindig kezet mosott például, akkor is, amikor csak hideg hólé volt, mert még nem vezették be a vizet, hisz az ura nem járt még a harminckettesekhez, sőt még harminckettesekről sem tudtak, sem a vízvezetékről, sem semmi olyanról, ami később történt például a gyerekkel is, arról pláne nem, amit ezek a lányból kijövő szavak jelentettek, hogy a maga fiával baj van. Mi baj van, kérdezte az asszony, és közelebb hajolt a jénai tálakhoz, hogy a csörgéssel elterelje a lány hangját meg a belső hangokat, mert nagyon is tudta ő, hogy van valami baj, de nem akarta hallani, főleg nem a lánytól, akit vétkesnek gondolt ebben a bajban. Az, folytatta a lány, és a csörgés nem tudta megakadályozni, hogy a lány hangja megerősítse az asszony belső hangjait, hogy mindennap, mindennap, és csak ül a verandán, és előtte a műanyagkanna, és nem tud attól elszakadni, de tőlem viszont igen, már régen el. Így bírja csak, mondta az asszony, hogy nem kell azt annyira komolyan venni, mire a lány, hogy nem lehet nem komolyan venni, és már annyi pénz sincs, hogy pelenkát vegyenek, mire az asszony, hogy én odaadom a nyugdíjamból, amit tudok, az is valami, mire a lány, hogy az is kevés. Nem így akarta mondani, egy pillanatra megsajnálta az asszonyt, hisz ő is anya volt már, s megérezte, milyen az, amikor segíteni akar egy anya a gyermekén, de nem tud. Nem így akartam mondani, mondta a lány akkor, hogy az nagyon jó, amit a mama, ezt a szót is azért mondta, hogy kicsit enyhítsen az asszony sérelmén, amit a mama ad, az nagyon jól jön, de így is kevés. Mikor az asszony megérezte, hogy a lány kicsit érez iránta, hogy valami sajnálatot vagy szeretetet, hogy nem akarja a gyerekével együtt őt is leölni, mikor ezt az érzést megszimatolta, azonnal rátámadt a lányra, hogy azért, mert te nem dolgozol, azért van kevés pénz. A lányt az asszony iránti sajnálat pillanatában érte el a mondat, s akkor kitörlődött belőle minden olyan érzés, amit a szokásjog emberinek nevez, és üvölteni kezdett az asszonnyal, hogy a nevelés is benne van, hogy mindent megcsináltak e helyett a gyerek helyett, mert azt hitték, neki valahol máshol van valami feladata, s hogy neki azt a feladatot kell véghezvinnie, holott nem volt ilyen feladat, s hogy a gyerek azért lett ilyen, életképtelen, hogy semmire sem jó, csak egy kacat, akit legszívesebben arrébbrúgna az ember, de nem lehet, mert él. Addig örülj, míg él, mondta az asszony, s hogy nézz magadra, milyen lettél apa nélkül. A lány nyelt egyet, mert volt az ő szívében egy vágás az apja miatt, s az asszony ebbe a vágásba nyomott most bele egy szőlőkarót. A fájdalomtól csak felszisszenni tudott, de még megszólalni, nem és akkor az asszony mondta, s a lány úgy érezte, hogy rángatja a sebet felszakító karót benne, hogy a gyerek házában lakik ez a lány, és az ő anyja nem tett ehhez egy mákszemnyit sem, hogy ő, mármint a gyerek anyja adta a pénzt, mert ő és a gyerek apja ezt még jó időben, mikor az apa nem halt meg, összegyűjtötték, és a gyerek unokatestvérei csinálták meg a tetőt, a gyerek apjának a munkatársai, még a harminckettesektől rakták rendbe a vizet meg a gázt, ők csinálták meg a fürdőszobát, s amikor a lány azt mondta, hogy zuhanyzó kell, akkor se mondták ezek a munkások, hogy menjél te a kurva anyádba, hanem megcsinálták a kád mellé. Ezt jelentette a gyerek a lány életében, mondta az asszony, és hogy az, hogy vele itt bárki is szóba áll, az azért van, mert a gyerek apja valaki volt a faluban, a gyerek meg iskolaigazgató, s a lány meg micsoda, mit végzett? Tanítóképzőt Zsámbékon levelezőn, hogy az aztán semmi, mondta az asszony. Maga nem akarja, hogy ez család legyen, szólalt meg végre a lány, hogy magának az a célja, hogy elmenjek a gyerekkel, nem akarja, hogy legyen unokája, hogy folytatása annak az útnak, amit a gyerekkel elkezdett. Az asszony hallgatott. Mert ha nem akarja, akkor nem is lesz, megvagyok én az anyámmal ketten, meg a gyerekkel, és akkor nem fogja látni ezt az unokát soha, akkor majd mivel tölti a napjait, mit fog csinálni, reggeltől estig ülhet a tévé előtt, és nézheti a kereskedelmi csatornákat meg betelefonálhat, hogy tudja a rejtvényre a megfejtést, az lesz az élete, és egészen haláláig nem fogja megérteni, hogy mért nem kapcsolják adásba, pedig tudja a megfejtést, s mikor végre bekapcsolják, és azt mondja, hogy az üres kockába azt kell írni, tizennyolc, akkor azt mondják, hogy köszönjük, és egy keresztnevet, ami az asszonynak a neve, de mi nem erre a számra gondoltunk, hanem egy másikra.

Az asszony hallgatott, aztán azt mondta, hogy ő nem ezt akarja, ő csak azt akarta mondani az előbb, hogy a lánynak is van szerepe abban, hogy a helyzet ilyenné vált és ő is tehetne valami, mire a lány, hogy én mit teszek, az az én dolgom, most arról van szó, hogy maga mit tud tenni, s hogyan tudná rendbe hozni a gyerekben azt, amit egy életen át elrontott. Jó, majd beszélek, mondta, és a jénai tálak felé fordult, amibe beleöntötte az ennivalót, egy pillanatra, mintha hagymát aprítana, olyan lett a szeme, meg akarta törülni, de tele volt éppen a keze, és a sós lé belecsöppent a borsólevesbe, s a csöppenést követően mondta ki a mondat végét, hogy vele.

A lány nem hallotta, mikor beszélt az asszony a gyerekkel és hogy mit mondott neki, tulajdonképpen azt sem tudta eldönteni, hogy ez pontosan mikor történt meg, akkor, amikor ő az asszonyt erre megkérte, azon a napon vagy csak néhány nappal később. Mert abból, hogy a gyerek azt a dolgot mikor hozta elő, nem lehetett az időpontra következtetni.

Mit mondtál az anyámnak, mondta egy napon a gyerek.

Mintha egy mese kezdődne, olyan volt az élet, hol volt, hol nem volt, volt egy nap, amikor a gyerek felkelt az ágyból, ő lett volna a szegényember harmadik legkisebb fia, ha lett volna a szegényembernek még kettő, de nem volt, ettől még ő volt a harmadik és ő volt a legkisebb, de egyben a legnagyobb és a középső is, nahát, ez a gyerek, aki arra volt szánva, hogy ő legyen ez a sokmindenki, hát kidugta a takaró alól az orrocskáját, meg aztán a mancsocskáját, és kidugta onnét az egész testecskéjét, ami telis-teli volt forradásokkal, mert volt neki ilyen bőrbaja, hogy nagy kelések nőttek rajta, s ezek a kelések tarkították az ő testét, na, kibújt ez a test onnét, és azt mondta, én vagyok a kicsiközépső nagy gyermeke a szegényembernek, akkor most én elmegyek és szerencsét próbálok. Ekként is cselekedett.

Mi a kurva istennek kellett az anyámat ebbe belekeverni – mondta ez a mesehős a lánynak így reggel. Mi a faszt akarsz ezzel, nem elég, hogy engem kinyírsz, az anyámat is akarod? A lány állt ott éppen, a cumisüvegbe készítette a tejet, mi a faszért nem szoptatod? Kérdezte a gyerek, kevés a tejem mondta a lány, az ideg kivitte belőlem, az, hogy ki vagyok készülve, már a mellemben megsavanyodik, mondta, és hogy a gyerek amit csinál, most már nemcsak róla szól, hanem arról a kicsiről is, aki nem tehet semmiről, és hogy gondolja meg, mit csinál, mert ő fogja, és elmegy. Menjél a picsába, mondta a gyerek, hát takarodjál innét, de a gyereket, azt hagyjad, mert az az enyém. Te meg menjél vissza a rohadt kurva anyádhoz. Kiabált a gyerek, de a lány nem ment el, vagyis elment, de nem ekkor. S azért lehet ezt itt elárulni, mert mindenki tudja, hogy ennek ez a vége, hogy a nő elmegy a gyerekkel, még a szomszédok is tudják, mért kéne úgy csinálni, hogy na persze, nem történik meg, s aztán váratlanul, mintha meglepetés volna, mégis. Hát ez nem lesz egy meglepetés, ez aztán magától értetődően bekövetkezik, csak nem éppen most, mert most a lány még csak a szobába ment vissza, mert a zajra felsírt a gyerek, hanem kicsit később, hiszen egy ilyen költözés esetén számtalan praktikus dolgot is át kell gondolni, meg becsületből vagy legalább a látszat kedvéért a lánynak azért mindent meg kell tennie, hogy ez ne történjen meg, hogy épp miatta, mert nem igyekezett változtatni a helyzeten, apa nélkül nőjön föl a gyerek. Persze ő már tudta régen, hogy ezt ő nem fogja sokáig akarni, de úgy kellett csinálnia, hogy ő mindent megpróbált, mert nem egyszerűen el akarta hagyni a gyereket, hanem úgy akarta elhagyni, hogy senki ne mondhassa, hogy ő egy rohadék, meg a kurva anyját, és nem különb ez se a többitől satöbbi. Azt látta, hogy az anya bevonása nem hozott eredményt, vagyis eredményt hozott, mert nem változott a helyzet, következésképpen közelebb került ahhoz, hogy elköltözhessen. Tehát az anya mint megoldási lehetőség megvolt, ha lépne, akkor ő már nem mondhatja, hogy miért nem szóltál, kislányom, én megoldottam volna, mert én tudok azzal a gyerekkel beszélni, meg én a te oldaladon állok, én is nő vagyok és anya is, tudom, mi a fontos, azt az anya nem mondhatja, legfeljebb azt, amikor a gyerek odamegy sipákolva, hogy én szóltam, és nem hallgattál rám, és hogy egy nőt nemcsak megszerezni kell, hanem meg is kell tartani, és hogy te azzal nem törődtél, úgyhogy ez lett az eredménye, most hetente egyszer láthatom majd az unokámat, ja persze te is, és annak a gyereknek így majd nem lesz apja, csak anyja, az kettő is, mert ott van annak a lánynak az anyja is. Az a hülye kurva, mondja ekkor a gyerek, hogy ő csinálta az egészet, ő akarta, hogy ez így legyen, mert a férjét, a lány apját is megölte, ezt mindenki tudja.

Szóval ez az asszony már nem mondhat semmit, a lány gondolta, hogy talán a gyerek barátait is megkeresi, akik tudtak vele bánni még abban a vidéki városban, hátha most itt is. És telefonált, amikor a gyerek éppen a kocsmában volt, hogy iszik, és örökösen, nem csak épp most, s hogy jöjjenek le, mert valamit kéne csinálni, s hogy talán ők. Mindebből a gyerek csak annyit tudott, hogy az egyik fickó ezek közül fölhívta, hogy hogy vagy. Jól – mondta a gyerek, s hogy a másik, az hogy van, megkérdezte, az is mondta, hogy minden ok. Nem kéne találkoznunk, kérdezte az a fickó, egyébként Budapesten lakott, és volt valami bétéje, péer, vagy valami olyat csinált, amiről a gyerek nem tudta, micsoda, csak hogy sokat fizet, és ez neki most így jó, és nem fáj neki annyira, hogy ő is mást akart, valamit a kultúra területén, de még visszajöhet, mondta, megszedi magát, aztán kiszáll a buliból, mert ezt amúgy sem lehet egy életen keresztül, akkora a feszkó meg a tét, mármint anyagiakban. Aha, mondta a gyerek, s hogy neki is ez a pénzdolog elég szar, és nem tudta, hogy ennyire kevés egy gyeshez meg egy gyerekhez a fizetése, hogy még az a rohadt pelenka, az is alig jön ki belőle. Ja, mondta a fickó, a pelenka, az, bazmeg, azért, ha belegondol az ember, hogy mennyi papír csak, hogy ezek a gyerekek ne hugyozzák össze a lepedőt, a kurva életbe, milyen szar ez a világ. Afrikában, ott meg mi van, láttam egy filmet a szienenen, azt bazmeg az embernek kifordul a gyomra, hogy milyen világban élünk. Beadják a gyerekeknek azt a sok járványellenes gyógyszert, de csak azért, hogy pár év múlva éhen haljanak, mert enni nem adnak nekik, vándorolnak egy ideig a szüleikkel, mint az állatok, keresik a legelőt, az élelemelosztó pontokat, de mire odaérnek, már valakik szétrabolták a segélyt, és ott halnak meg az élelem helyén. A gyerek hallgatta, hogy mennyire együtt érez ez a régi barátja ezekkel a messze élő emberekkel, aztán, hogy megkérdezi a lányt, hogy jó-e a hétvége, mondjuk, szombat. Jó volt, persze, mert a lány már ezt előre megbeszélte, hogy szombat, de a gyereknek nem tűnt föl, hogy mennyire könnyedén rávágja, nem vesz elő naptárt, csak hogy jó.

Szombat este, mikor elmentek a vendégek, a gyerek beült a verandára, megnyitotta a műanyagkannát, és töltött, a kannát fölállította az asztalra, s meghúzta magát a műanyagfal mögött, meghúzta magát mindazzal, amit a barátok hagytak nála, az elromlott házasságokkal, szeretőkkel, külső kapcsolatokkal, nem kimagasló, de jó minőségű autókkal, a cigarettáról való leszokással, az egészséges életmóddal, ami ez esetben a jó minőségű ételek és italok fogyasztását jelentette, tönkrement és újraalakított vállalkozásokkal, budai és pesti lakásokkal. Nekik is rossz, gondolta, de rögtön utána, hogy nem. A lány nézte őt a szobából. Lement egy pohárral, és nem szólt be a szobába, hogy miért vonyít a gyerek. Szuszogott, nyikorgatta a fonottszéket, de nem szólt semmit. És a lány sem szólt ki a verandára, hogy hagyd már abba, hogy mért a műanyagkannát választottad, amikor itt vagyok én is. Elringatta a kicsit, lefeküdt, és sajnálta most a gyereket, hogy neki ez a sors jutott, mikor a többieknek, például ezeknek a régi barátoknak, hárman jöttek, más. Aztán a gyerek megsajnálása után magát is elkezdte szánni, hogy mért kellett neki pont ehhez az emberhez feleségül menni, s hogy mennyire nagy hülyeség volt így tönkretennie az életét. Ha már most ilyen, mi lesz, amikor ő öreg lesz és a gyereke felnő, elmegy kollégiumba, s ő itt marad a gyerekkel kettesben. A gyerek gyűlöletével, azzal a fertelmes lélekkel, ami akkor benne lakozik majd. Megy a boltba, és úgy néznek rá a mások, hogy látod, itt van ez a szerencsétlen asszony, aki annak a gyereknek a felesége. És változtatni sem tud, hisz senkinek nem fog már akkor kelleni, legfeljebb a gatyagyáros jelenik meg, mert ő még emlékezik arra, amilyen volt, de már öreg, és nem is a textilüzletben van benne, hanem értékpapírokkal seftel a tőzsdén, meg piramisjátékokat eszel ki a cigányoknak, azok meg benyalják, mert valakinek tényleg fizetett egy ezresre százezret, de utána persze senkinek. Legfeljebb ez a vállalkozó tűnik majd föl az életében. Találkozóra hívja először, és elmondja, hogy mekkora marha volt, amikor nem őt választotta, hanem maradt a felesége mellett, akiből tényleg az lett, ami már akkor sejthető volt, egy elviselhetetlen rosszindulatú követelőző szipirtyó, aki csak azért nyitja ki a száját, hogy utasítást adjon. Attól, hogy akkor mellette döntött, vérszemet kapott, és többet nem félt, hogy elveszti a vállalkozót. A vállalkozó ezután hiába akart, nem tudott kilépni, hiányzott az a mély érzelmi késztetés, amiből erőt meríthetett volna. Mikor a lányt otthagyta, azt hitte, majd lesz helyette másik, de nem lett. Egy-egy hülye viszony, főképp érdekből, hogy a nőnek pénz kellett, a férfinak meg közösülés, de azt, amit a lány iránt, azt nem érezte többé, és örökösen csak azon sajnálkozott, hogy mért nem választotta azt az életet, ami a lánnyal együtt járt: a válást és az új gyerekeket. Most azért kereste meg a lányt, hogy újraélessze ezt a régi érzést, és úgy gondolja, ismerve a körülményeket, hogy a lány is alkalmas lenne erre. De a lány nem volt alkalmas, megpróbálta ugyan, mert annyira szüksége volt már egy férfira, aki nem olyan, mint a gyerek, hanem azt mondja neki, hogy szeretlek, meg szép vagy, de nem tudott visszalépni a régi szerelembe. Sőt még az is felvetődött benne, hogy minden emiatt a vállalkozó miatt van, ha ő nem így dönt, akkor a lány nem kerül a gyerekhez, nem lesz a felesége, bosszúból, mint ahogy lett, és nemhogy szeretni nem tudta, inkább gyűlölni kezdte a vállalkozót, s nem igényelte, hogy olyanokat mondjon neki, amilyeneket a gyerek nem mondott.

Végül, ha ennek a lehetséges életnek az útján megyünk tovább, ami ebben az esetben éppúgy esélyes a megtörténésre, mint bármely más, például az, ami később megtörtént, végül e lehetséges évek múlásával a lány egyedül marad majd azzal a várakozással, hogy lesz neki unokája, akit szerethet, s akivel megint megélheti, hogy van valami értelme az életének, s ez is lett volna, ha nem jön be ez a hülye méhnyakrák, amit különben nagyon jó eredménnyel gyógyít ma már az orvostudomány, és a történet szempontjából is jó lett volna, ha meggyógyul, mert nem pusztán hihetetlen, hanem unalmas is, hogy mindenki összeszed valami halálos betegséget, a legtöbb persze valamilyen rákot, mintha az a személy, aki elmeséli mindezt, éppenséggel a teljes populációt rákosnak vagy lehetséges rákos betegnek látná, mert valójában orvos, aki a szokványos diploma mellé megszerezte az onkológusi szakvizsgát is, és mintegy húsz éve dolgozik a Kékgolyó utcában az onkológián, és nem lát mást, csak rákost vagy volt rákos beteget, akiben bármikor újra kiújulhat a betegség, egy olyan szemléleti pozíciót foglal el az életben, ami ennek a tényleg sokakat érintő betegségnek a logikájával lát mindent, s mondhatni, a gondolkodása rákosodott el.

Visszatérve a lány egy lehetséges életéhez, amiben kaphatna bármilyen betegséget, vagy egészséges is maradhatna, hisz a valóság nem kötelez, de nem, hanem éppen egy teljesen közhelyes betegségbe hal bele, holott alig néhány eset van, amikor az orvosi beavatkozás sikertelen, s ezek közé tartozott a lányé is. Meghal még a nagymamakor előtt, mert az ő gyermeke nem siette el a házasságot. És még azt is meg kellett volna élnie, ha nem hal éppen meg, hogy a gyerek ott támolyog a temetésen, majdnem beesik a koporsó mellé a gödörbe, hogy mennyire szerette ezt az asszonyt, és mi lesz vele most egyedül. A rokonok kapják el, mikor zokogva üvölti, hogy temessetek melléje. A rokonok elráncigálják onnét, ő meg kiabál, hogy az én feleségem, az én életem egy része van ott, nem rekeszthettek el tőle, kiabálja. Marha, mondja valaki a gyászolók közül, és tényleg egy marha, aki így viselkedik.

A lány feküdt egyedül az ágyban, a gyerek pedig a műanyag kanna mellett, és akkor eldöntötte, hogy ő márpedig kilép ebből a dologból, vagyis ha őszinték akarunk lenni, ő már régen eldöntötte, hogy kilép, csak mindent meg kellett tennie, hogy a kilépés egyértelműen a gyerek viselkedése miatt legyen, s most, hogy a gyerek anyja után a gyerek régi társai is látták, hogy ez egy reménytelen dolog, mert a gyerek sem fizikailag, sem lelkileg nincs már abban az állapotban, hogy egy családot fenntartson, s a közelsége nemhogy hasznos lenne, hanem kifejezetten ártalmas a gyermekre nézve, mert mi lesz abból a gyerekből, aki mindennap végignézi, hogyan issza le magát az apja, legfeljebb ugyanolyan, mint az a szörnyű apa. Alig kamaszodva már elkezd vele kocsmába járni, vagy éppen gyilkossá válik, mert nem bírja tovább nézni, hogy neki ilyen apja van. Akkor már ez az apa nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bántalmazta a feleségét, ennek a gyereknek az anyját. Ezt látva dönti el a gyerek, hogy a legközelebbi alkalommal, vagy el se kellett dönteni, csak éppen a kezében volt a kenyérvágó kés, amit a kínai piacon vettek nemrég, és még jó volt a pengéje, és azt belevágja az apa testébe. Bár mindenki szerint jogos volt ez a tett, egy más mérce szerint, ahol nem ez a konkrét alkoholista apa jelenik meg, hanem csak egy apa, és mellette egy gyermek, akinek, ugye, törvényszerű, hogy hálásnak kell lennie ennek az apának, ha másért nem, legalább annyiban, hogy megszülethetett. Ezen a mércén egy olyan gyerek, aki megöli az apját, nem érdemel könyörületet, s a bíróság is hasonlóképpen gondolkodik, így a gyerek, a lány életének egyedüli értelme, börtönbe kerül, s nem szabadul, csak azután, hogy az anyát elvitte a méhnyakrák, mint korábban lehetett elképzelni, annyi különbséggel, hogy a gyerek, a lány férje már nem lehetett ott, a rokonok nem kaphatták el, amint részegen ordibálva majdnem beesett a sírgödörbe a koporsóra, s az a falusi, aki korábban úgy volt, hogy azt mondja, marha, az sem mondta azt, hanem hallgatott, vagy a szertartás szerinti szöveget mondta, hogy elindult a fájdalom, a sírodhoz értél, efféléket.

Ez lenne, ha nem tudná a lány, hogy a gyerek viselkedésének alapján bírósági szempontból is indokolt a válás, s ha a gyerek ennek ellene állna, akkor a gyámügyre is lehet számítani, s a lány bárkit megkérhet, hogy tanúsítsa ezt, immáron nemcsak a szomszédokat, akikről feltételezhető lett volna, hogy elfogultan tanúskodnak a lány mellett.

Nem bírom már ezt az igazgatóságot, nem lehet kivárni, míg lejár – mondta a gyerek, mikor befeküdt az ágyba, s ahogy szokta, felhúzta a térdét, és oldalt megrúgta a lány derekát, de nem mondta, hogy bocs, mert észre se vette, a lány ösztönösen védte a mellét. Nem bírom, mondta, én sem, gondolta a lány, aztán hangosan csak annyit, hogy már megbeszéltük, hogy hagyd a fenébe. Ugye te is azt mondod, hogy hagyjam, kérdezte a gyerek. Azt, és akkor esetleg megváltozik minden. Meg, mondta a gyerek, biztosan megváltozik.

Vissza a tetejére