Zöldség Anna és a beszélő póniló

Sárgarépa és Petrezselyem Anna királykisasszony, akit az ország népe szeretetből és a rövidség miatt egyszerűen Zöldség Annának hívott, egy reggel elhatározta, hogy szerez egy lovat. „Szerzek egy lovat” – ezzel a gondolattal ébredt, és rögtön magához hívta hivatalos öltöztetőjét, a hazardőr ezredest. Nem mintha Zöldség Anna nem tudott volna már magától is felöltözni, de királykisasszonyoknak – mint azt a történeti könyvekből is tudjuk – ősidők óta kijár egy saját öltöztető, akinek inkább az a feladata, hogy szórakoztasson és emellett országos ügyekben tanácsokat adjon.

– Szerzek egy lovat – közölte a hazardőr ezredessel Zöldség Anna.

– Hát, az nagyon bonyolult, mert a lóhoz tartási engedély kell, meg jártassági bizonyítvány – válaszolta kapásból a hazardőr ezredes. – Meg... úgynevezett patkóadót is kell utána fizetni, lábanként huszonöt vonyarcot.

– Szóval akkor nem lehet – szomorodott el Zöldség Anna. – Kár, pedig úgy szerettem volna.

– De azért talán valahogy meg lehet oldani – mondta a hazardőr ezredes, és belefújt a sípjába, mert volt neki egy zsinóros sípja, benne volt mindig a szivarzsebében, és ha gondolkodott, mindig megfújta. Most is gondolkodott nagyon. – Milyen lóra gondolsz?

– Nekem mindegy, csak ló legyen – mondta kertelés nélkül Zöldség Anna. – Lehetőleg minél nagyobb, és tudjon beszélni, de legalábbis megértse, amit mondanak neki.

– Értem, szóval egy olyan nagyobb fajta táltos paripa – fújt bele megint a sípjába a hazardőr ezredes. Ekkor megjelent Haén Cica, a főszakács, a tejszínhabos tejbegrízzel. Felesleges mondanunk, hogy egy királykisasszonynak külön főszakács is kijár, de rajta kívül is még sokan tartoztak Zöldség Anna személyes udvartartásához.

– Szép napunk van – mondta Haén Cica behízelgő hangon. – Odakint hangyák halandzsáznak, méhek mórikálnak és pávák pipálnak.

– Hol? – nézett ki az ablakon Zöldség Anna.

– Mindenhol – tette le az öltözőasztalkára a tejszínhabos tejbegrízt Haén Cica.

– Az most mindegy. Kisebb gondunk is nagyobb annál – fordult vissza az ablaktól a hazardőr ezredes, és már éppen újból bele akart fújni a sípjába, amikor megakadt a szeme a tejszínhabos tejbegrízen. – Hát erről meg hol van a tejszínhab?

– Hát az úgy volt – törölte meg gyorsan a bajszát Haén Cica –, hogy kitettem az ablakba hűlni. Én elfordultam, hogy kivegyem a gyöngyökkel díszített evőeszközös ládikából a kiskanalat, és mire visszafordultam, látom ám, hogy egy foltos tigris nyalogatja a tejszínhabot.

– Máris lebuktál – nézett rá szigorúan a hazardőr ezredes –, mert foltos tigris tudvalevőleg nem létezik.

– Az nem biztos – jegyezte meg Zöldség Anna –, mert például kacsacsőrű emlős is létezik, akkor miért ne létezhetne foltos tigris is?

– Vagy lehet, hogy fóka volt – vonta meg a vállát Haén Cica. – Egy olyan foltos fóka. De mi is az a nagy probléma, amin ennyire gondolkodtok?

– Na várjunk csak, mert még nem tisztáztuk a tejszínhabot – mondta a hazardőr ezredes, akinek a szórakoztatáson és a tanácsadáson kívül mindenfajta nyomozás is a feladatkörébe esett, főleg az eltűnt tárgyak és az elszökött állatok felkutatása a királyi palota összes termeiben, de a titkok megfejtése is.

– Hagyd csak, így is meg lehet enni – intette le a túlbuzgó hazardőr ezredest Zöldség Anna, aki közben már bele is kanalazott a tejbegrízbe. – Mondd el neki a lovat.

– Ugyan, hogyan is érthetne a lovakhoz egy szakács! – méltatlankodott a hazardőr ezredes.

– Azért csak mondd el neki – mondta Zöldség Anna, és tovább eszegette a tejbegrízt, miközben Haén Cica elérzékenyülve nézte őt.

– Na jó – adta be a derekát a hazardőr ezredes. – Szóval egy ló kellene a királykisasszonynak.

– Aha... – bólintott teli szájjal Zöldség Anna. – Egy olyan... lehetőleg jó nagy, és tudjon beszélni.

– Lovat a lóboltban lehet venni – közölte Haén Cica.

– Lóboltban... – maradt nyitva a szája Zöldség Annának egy pillanatra, de aztán sikerült lenyelnie a falatot.

– Igen, de a lóhoz tartási engedély és jártassági bizonyítvány kell – mondta a hazardőr ezredes –, továbbá patkóadót kell utána fizetni. Úgyhogy én inkább... – fújt bele a sípjába egy rövidet – hintalovat javasolnék, de abból is valami szelídebbet, amelyik alig billeg, mert különben veszélyes lenne.

– De én igazit akarok – tolta félre az üres tányért Zöldség Anna.

– Tudtommal a pónilóhoz nem kell se engedély, se bizonyítvány, és az adója is sokkal kisebb – mondta Haén Cica.

– Az kicsi ló? – kérdezte Zöldség Anna.

– Kicsivel kisebb, mint a másik fajta, az engedélyes, de némelyik azok közül is tud beszélni.

– És mit gondolsz, hol van itt lóbolt? – akadékoskodott tovább a hazardőr ezredes. – Az egész országban nincs egy se! Én arról tudnék.

– Minden normális országban van lóbolt – jelentette ki határozottan Haén Cica. – Márpedig a mienk normális ország... majdnem.

– Jól van, jól van – mondta gyorsan Zöldség Anna –, akkor keressetek nekem egy lóboltot!

A hazardőr ezredes intézkedésbe fogott. Haén Cicát megbízta, hogy kérdezősködjön a környéken. A cakkpakk-futárt elküldte egy sebtiben megírt cédulával a Központi Tudakozóba. A Brüsszeli Békának megparancsolta, hogy másszon fel a palota legmagasabb tornyába, és onnan nézzen körül. A Brüsszeli Béka mormogott, hogy őneki tériszonya van, de a királykisasszony kedvéért erőt vett magán, felmászott, és lelkiismeretesen körülnézett. A Fekete Báránynak azt a feladatot adta a hazardőr ezredes, hogy menjen el egy bagolyhoz, és kérdezze ki. A bagoly megijedt a Fekete Báránytól, és elájult, kölnivizet kellett vele szagoltatni. Ami a hazardőr ezredest illeti, ő sem tétlenkedett, egyfolytában sípolt, vagyis gondolkodott. Kizárásos alapon próbálta kitalálni, hol lehet lóbolt. Mármint ha van egyáltalán, amiben erősen kételkedett. Csakhogy kételkedve nagyon nehéz gondolkodni, ezért aztán – hiába fújta a sípot – nem jutott semmire. Visszajött a Fekete Bárány, és elmondta, hogy a bagoly szerint a lovak kipusztultak egy meteor miatt, de ha valaki meg akarja nézni, milyen volt a csontvázuk, menjen el a Természeti Múzeumba. A hazardőr ezredes rögtön meg is jegyezte, hogy tényleg, nemrég olvasott valamit egy meteorról, de Zöldség Anna tudta, hogy nem kell a baglyot komolyan venni, mert keveri a lovakat a dínókkal, akik sajnos tényleg kipusztultak, pedig egyet szívesen megnézett volna élőben, leginkább egy növényevőt. Akkor lemászott a palota legmagasabb tornyáról a Brüsszeli Béka, és elmesélte, hogy neki tériszonya van, de lám, mégis felmászott, mert ő a királykisasszonyt oly igen kedveli, hogy őérte még ezt is hajlandó volt megtenni, annak ellenére, hogy... De itt rászóltak, hogy mit látott. Ja, hát látott egy Lóbolt feliratú fényes neonreklámot, de egy pezsgőspohár volt fölötte, úgyhogy akkor bizonyára nem is Lóbolt volt, hanem Lébolt, csak nagyon messze volt, nem látta tisztán. Visszajött a cakkpakk-futár, és csak ingatta a fejét. Kérdezték, hogy nyitva volt-e a Központi Tudakozó. A cakkpakk-futár bólintott. Hosszú sor állt-e a pult előtt? Bólintás. De végül amikor rákerült a sor, mutatta-e a cédulát? Bólintás. Felütötte-e a nyuszi a nagykönyvet? Bólintás. Talált-e benne valamit? Ingatás. Megkérdezte-e a nyuszi a főnöknyuszit? Bólintás. A főnöknyuszi tudta-e? Ingatás. Kérdezte-e a főnöknyuszi a sorban álló tudakozókat. Bólintás. Azok tudták-e? Bólintás. Mindegyik mást mondott-e, kérdezték erre gyanakodva. Bólintás.

Végül megjött Haén Cica, és mondta, hogy a piacon találkozott egy cirkuszi macskával, akinek az a mutatványa, hogy bekötött szemmel kitalálja, hány egér van a zsákban, sőt, ha kivesznek a zsákból egyet vagy hármat vagy akárhányat, akkor azt is meg tudja mondani, hány egér maradt benne. Például, kérdezte tőle a cirkuszi macska, ha tíz egérből kivesznek hetet, akkor hány marad? Haén Cica sorban ránézett mindenkire. A hazardőr ezredes belefújt a sípjába, a cakkpakk-futár majdnem elrohant, a Brüsszeli Béka a plafont nézte, és némán mozgatta a száját, de talán csak egy verset mondott magában. Zöldség Anna elképzelt egy zsákban tíz egeret, csak az volt a baj, hogy ezek olyan gyorsan mozogtak, hogy lehetetlen volt megszámolni őket. Aztán kibökte, hogy három, mert annyi egeret akkor is meg tudott számolni, ha mozognak.

– Na ugye! – nézett büszkén Haén Cica Zöldség Annára. – Csak a cirkuszi macska mindezt bekötött szemmel számolja ki. És ez a macska a leghíresebb cirkuszokban szokott fellépni, és egyszer a világhírű Dormatori Cirkusszal végigjárta az országot, és onnan tudja, hogy az ország egyik távoli városában, Körömhidán van egy lóbolt, ahol mindenféle lóból a legszélesebb választék áll a közönség rendelkezésére, versenyló, sörösló, kicsi, nagy, beszélő, számoló.

A cakkpakk-futár a sorban állást beleszámítva is viszonylag gyorsan megjárta a Központi Tudakozót, érkezett lihegve a rajzzal, hogy merre van Körömhida, tudniillik tényleg elég messze, a csukrajnai határ közelében, oda bizony vonattal kell menni. Nosza, kimentek hármasban a pályaudvarra, Zöldség Anna, a hazardőr ezredes és Haén Cica, és felültek a körömhidai gyorsvonatra. A vonat hamarosan elindult, jött a kalauz, Zöldség Anna megmutatta neki a szabadjegyét, mert egy királykisasszonynak természetesen szabadjegye van az összes vonatra, buszra, villamosra, sőt még az erdei kisvasutakra is, amiken főleg erdei állatok utaznak az erdei iskolába vagy a fogorvoshoz, de azért embereket is szállít. És a szabadjegy – mondanom se kell – a királykisasszony kíséretére is érvényes, úgyhogy a kalauz csak egy pillantást vetett rá, és máris ment tovább tisztelegve. Akkor Haén Cica elővette a drágakövekkel díszített elemózsiás kosárból az előre elkészített tejszínhabos tejbegrízt, majd pedig a hazardőr ezredes szúrós tekintetét látva elmagyarázta, hogy a tejszínhab úgyis összement volna.

A hosszú utazás alatt a kíséret felváltva szórakoztatta a királykisasszonyt, hol a hazardőr ezredes mesélt neki régi nyomozásairól, hol Haén Cica adott fel neki találós kérdéseket, de ezeket Zöldség Anna egytől egyig kitalálta (miközben a hazardőr ezredes egyfolytában csak sípolt). Amikor elfogytak a kérdések, Zöldség Anna elővette a festékes készletét, és a hazardőr ezredes segítségével mindenféle formájú és színű lovakat festett a füzetébe. Közbe-közbe az ablakon is kinéztek, gyönyörködtek a változatos tájban, ahol időnként egy-egy tanyasi várkastély bukkant fel, udvarukon oroszlán termetű kutyákkal, akik vadul ugatva köszöntötték a vonatot, máskor egy-egy mezei tavacskát pillantottak meg, amin hattyú nagyságú kacsák és libák úszkáltak. Láttak óriási fákat is, de azok tényleg olyan nagyok voltak, hogy több napba tellett volna megmászni őket. Ezenkívül a vonat több folyó fölött is átment jó hosszú hidakon, és a hazardőr ezredes mindegyiknek fejből tudta a nevét még folyami katona korából, amikor szirénával felszerelt mentőhajón is szolgált: Tibi, Tubi, Szimicska és Szamóca – csupa réges-régi és híres-nevezetes folyó, partjukon gyerekek játszottak és fürödtek, és lelkesen integettek Zöldség Annának, de ő nem integetett vissza, mert sosem kereste az olcsó népszerűséget. Egyszer azért visszaintegetett, de akkor már épp elhagyták a hidat. Úgyhogy tulajdonképpen elég kellemesen telt az utazás.

A Szamóca folyó már Körömhida közeledtét jelezte. Néhány pillanat múlva fel is tűntek a virágzó rétektől és susogó erdőktől körülölelt város tornyai. Sok tornya volt Körömhidának, ezek egy része díszes templomtorony volt, más része víztorony, de azok is elég díszesek voltak a rájuk ragasztott színes matricáktól. A tornyokon kívül számos óriásplakát fogadta a látogatókat, csupa érdekes dolgot bemutatva, úgymint kutya, macska, valamint kisbaba két változatban, sírva és nevetve.

A pályaudvarral szemben rögtön megpillantották a KÖRÖMHIDAI ÓRIÁS ÉLMÉNYCENTRUM csillogó-villogó, tarkabarka épületét, amin a fényes feliratok egyebek mellett cápasóval, jégtánccal, habfürdővel, iszapbirkózással és sóspereccel kecsegtették a fáradt utazókat csekély huszonöt vonyarc belépti díj ellenében. Zöldség Anna majdnem elcsábult, de aztán arra gondolt, hogy most lovat akarnak venni, az sokkal fontosabb, és majd utána úgyis körülnéznek a városban. Nézték, hol lehet a lóbolt, és lám, ott volt mindjárt az élménycentrum mellett egy kis boltocska, ajtaja fölött a cégtábla: LÓBOLT, a kirakat üvegén nagybetűs felirat: SZÉLES VÁLASZTÉK! AKCIÓ! DÍJNYERTES VERSENYLÓ CSAK 50 VONYARC! Habozás nélkül beléptek a boltba.

Odabent egy kicsi, vékony emberke fogadta őket nagy hajlongással, ugyanis rögtön felismerte Zöldség Annát.

– Á, jó napot kívánok, örvendek, felség, micsoda megtiszteltetés, személyesen izé... Sárgarépa és Petrezselyem Anna királykisasszony a mi szerény kis boltocskánkban, jaj, tessék, foglaljon helyet valahol – nézett körül hajlongva a kicsi emberke, de Zöldség Anna leintette, mondván, tekintse őt egyszerű vásárlónak, és mindjárt körül is nézett, mint egy egyszerű vásárló, de csak falra akasztott képeket látott, amelyek mind lovakat ábrázoltak. Továbbá lovasnaptárak és lóversenyplakátok is lógtak a falakon.

– Lovat szeretnénk vásárolni. Vannak itt igazi lovak? – kérdezte Zöldség Anna.

– Lovak, hát hogyne – hajolt meg még utoljára a kicsi emberke, de aztán már rendes eladóként viselkedett. – Itt van mindjárt az akciós ajánlatunk, a díjnyertes versenyló, Koloniál, aki megnyerte a lepsényi derbit, igaz, hogy az öregfiúk kategóriában, de ez akkor is szép teljesítmény. Hárman indultak, az egyik ló a rajt után visszalépett elgyengülés miatt, de Koloniál nem zavartatta magát, hanem erős hajrá után első lett holtversenyben. Akciós áron adjuk, most csak hetvenöt vonyarcért, tekintve hogy khm... idős korát figyelembe véve khm... khm... természetes módon hullik a szőre és khm... nincs neki farka. Behozhatom?

– Az a helyzet – mondta Zöldség Anna –, hogy mi beszélő lovat szeretnénk.

– Mégpedig pónit – egészítette ki a hazardőr ezredes. – Tudja, a tartási engedély meg a jártassági bizonyítvány miatt. És a patkóadó se mindegy.

– Tartási engedély... – nézett az eladó a hazardőr ezredesre, aztán Zöldség Annára. – Persze, persze, meg a jártassági bizonyítvány, hogyne, kérem. Hát, póniból van egy nagyon szép lovunk, az is elég gyors, talán még egy biciklist is leelőzne, ha khm... nem hiányozna az egyik oldalon két lába, de ettől még nagyon szépen meg tud állni kis segítséggel. Szintén kedvező áron kínáljuk, negyv..., illetve khm... harminc vonyarc. És az adója is kicsi, szinte elhanyagolható.

– Tud beszélni? – tért gyorsan a lényegre Haén Cica.

– Ja, azt nem tud – vallotta be az eladó –, ezzel szemben tudok még engedni az árából. Legyen húsz vonyarc.

– Olyan nincs, amelyik tud beszélni? – kérdezte Zöldség Anna.

– Hogyne, de hadd hívjam fel a figyelmet a csukrajnai pónilovainkra, ha esetleg még alacsonyabb árfekvésben tetszenénk khm... gondolkodni, csak tíz vonyarc és „egyet fizet, kettőt kap”, illetve ötösével még olcsóbbak, csak sajnos garanciát nem tudunk vállalni, ugyanis könnyen elszökdösnek.

A hazardőr ezredes ekkor meg akart szólalni, hogy neki úgyis nagy gyakorlata van az elszökdösött állatok felkutatásában, tehát felőle akár egy csukrajnai lovat is vehetnének, főleg ha egy másikat pedig ingyen adnak hozzá, mert ha az egyik megszökik, ott lesz Zöldség Annának a másik, amíg ő a megszököttet elő nem keríti. Zöldség Anna azonban ragaszkodott a beszélőhöz.

– Lássuk a beszélőt! – parancsolt rá az eladóra.

– Igen, a beszélő, csakhogy... – nézett kétségbeesetten az eladó hol a hazardőr ezredesre, hol Haén Cicára – én másnak a helyében kétszer is meggondolnám, amikor annyiféle ló van itt, és a királykisasszonynak amúgy is bizonyára nagy udvartartása van, rengeteget beszél mindenki a palotában, akkor minek még egy beszélő ló is, nem igaz?

– De ha egyszer azt akar – mondta könnyedén Haén Cica.

– Én próbáltam lebeszélni – mentegetőzött a hazardőr ezredes –, de nem lehetett.

– Hát jó, akkor behozom – mondta beletörődve az eladó, és kiment a bolt hátsó ajtaján. Kis idő múlva bevezetett egy gyönyörű pónilovat. Sárga volt a sörénye, piros volt a farka, szürkészöld a szőre, barna a szeme, amelyből okosság és megértés sugárzott, és egyébként is, az egész arca nagyon barátságos volt.

– Jó napot kívánok – szólalt meg a póniló udvarias, de kissé szomorú hangon. Zöldség Anna a csodálattól el is felejtett visszaköszönni neki. – Te vagy Zöldség Anna, ha nem tévedek. – Zöldség Anna egyelőre csak bólintani tudott.

– Szia! És téged hogy hívnak? – kérdezte a pónilótól Haén Cica.

– Milkó – mutatkozott be a póniló.

– Na és, az anyagiakra rátérve... – fordult az eladóhoz a hazardőr ezredes, akit némileg zavart, hogy egy értelmes, beszélő lény árára kell rákérdeznie. – Hiszen érti...

– Hogyne, kérem, de meg kell mondanom – mondta vonakodva az eladó –, hogy Milkónak van egy hibája, ami azt hiszem, hogy tárgytalanná teszi az adásvételt.

– Én úgy nézem, hogy nincs neki semmi hibája – nézte meg alaposabban a pónilovat Haén Cica. – Füle, farka, lába megvan, szép színe van, tud beszélni, megvesszük. Nem igaz? – nézett Zöldség Annára.

– Aha – mondta Zöldség Anna, még mindig elfogódottan és vágyakozva.

– Igen, de ez rejtett hiba, ami ha kiderül, akkor biztosan elállnak az üzlettől – mondta konokul az eladó.

– És... mi lenne az? – kérdezte óvatosan a hazardőr ezredes.

– Hát hogy ez a ló... mondta az eladó – bolhás.

– Bolhás? – hajolt közelebb ösztönösen a hazardőr ezredes Milkóhoz, a pónilóhoz, de aztán rögtön hátrább is lépett. – Hát akkor azt hiszem, tényleg jobb, ha... – és belefújt a sípjába.

– Igaz ez, Milkó? – kérdezte Haén Cica a pónilótól.

– Mi tagadás – hajtotta le a fejét Milkó, hogy megvakarja a füle tövét a jobb mellső lábával. – Nem is érdemes velem foglalkozni. Elleszek én itt a boltban.

– Várjunk csak! – kiáltotta Zöldség Anna. – Itt van velem a festékem!

– És? – nézett rá csodálkozva a hazardőr ezredes.

– Azzal szépen bepöttyözzük.

– És? – nézett rá csodálkozva Haén Cica.

– És akkor nem lesz bolhás – jelentette ki Zöldség Anna.

Úgy is lett. Zöldség Anna íziben szép vörös pöttyöket festett Milkó hátára, hasára, lábaira, sőt még a fejére és a fülére is, és csodák csodája, tényleg eltűntek róla a bolhák. Utána már egy se volt rajta, szőrén-szálán eltűntek. Az eladó is csodálkozott nagyon, de annyira, hogy csodálkozásában szinte fillérekért adta a pónilovat, bár utólag azért vakarta a fejét (meg az oldalát), hogy nem adta-e túl olcsón. Maga Milkó is köszönetet mondott Zöldség Annának, hogy megszabadította a bolháktól, és persze örömmel szegődött a királykisasszony szolgálatába.

Vissza a tetejére