Főmedvém és... én, Gyermekíró (ifjúsági) vers

Főmedvém és... én

Messze több pont mögött jöhetnél jól! Így Főmedvém, akinek alakjával (gömbölyded, ám medvésen elegáns, arányos) remélhetőleg ismét ismerkedik majd a Kegyes (a Kalandos Angliák című gyűjteményes könyvemben, Tiszatáj, Szeged), lévén hogy...

Most nem az, hogy lévén hogy, hanem hogy vagyok (így Főmedvém). Nagy létfilozófus. Ismeretes az a mondása is így, hogy... na, Rilke írja Wir sind nicht einig, nem vagyunk egységben, én ezt: „nem vagyunk egyek”, Főmedvém: „Én vagyok, minek egyek”. Most, és ez komolyabb, januártól elment a járásom, de annyira nem tudtam járni, hogy már tényleg lépni kellett volna (az én elménc ötletem, nyegleség), de nem léptem (orvoskézre sem adom magam, míg nem fog-ügy, kés ejtette seb a kezemen kenyérvágáskor stb.), ellenben oly rosszra fordult az állapotom, hogy nyegleségnek neveztem halálvicceimet, főleg azok után, hogy (rejtélyes okokból) alhasi fájásaim is indultak, mit, indultak, oly hevességgel jöttek, annyira ritmikusan (percenként két halálsikolyt kiváltó hirtelen, megszokhatatlan, csípő fájás, tépés), hogy ma már, mikor állítólag tünetmentes vagyok, megrendülten és rettegve, saját állagom biztonságosságában többé nem hihetvén, mint egy önterror által megtépázott szervezet (város, táj, test), örök hitetlenségben élek, fő szemponttá vált az épség. Ha a magam hite szerint akarnám ábrázolni ezt, így festene valahogy (a folyamat, az új meg új fordulók sora, rettegésem valós vagy vélt okainak együttese, ábra jön):

Mozgás

Fájások

Esélylatolgatás

Járás „elmegy”

Fájás nincs, de veszély van, mert villamos alá eshetek stb.

 

 

 

Ok: forgóm? kopás a combtőnél? Prosztata??

Egy spárgát átlépni nem bírok

Szerencsére nem mentem villamos és autók alá (más okból tettem volna, nyeglén bele a pirosba, jesszus, szecskává mentem volna, de szerencsére fegyelmezett maradtam, fokról fokra mentem már)

 

 

Fájdalmak kezdete (ok: egy elcsúszás, súlyos, gatya is szakadt). Prosztata kisugárzás? Forgóm kisugárzása? Sérv-kezdemény? (Sebészem szerint olyasmi is lehet, de nem veszélyes)

 

 

 

Kivizsgáltatni magam nem megyek, bízom.

Mozgásom visszatér.

Gépelést abbahagyom, de hamar folyatatom. Ordas fájdalmak.

 

 

Fájdalmak meg-megszűnnek, majd hirtelen megszűnnek. Rettegve bizakodom.

Megúsztam?

       

Főmedvémet könyörögve – Segíts, Dömi! – simogattam meg szekrénybeli helyén mindennap többször. Még többször azokat a medvéket és „anyag” madarakat, akik elöl vannak. Modern próza ez, átúszik benne emez abba, meg viszont. Elöl a Kis Csipet (1 köbcenti, pillényi madárka), Okkert, Lusót, Ózt és Lizit simogatom meg (Lizi az Alizka madaram medve-utóda Bécsből, Aliz ténylegesen élő, 12 és negyed évet itt nálunk élt, veréb tojó madárka volt, imádott minket, imádta kutyánkat, sánta volt, nem jöhetett ki a kalitkából, nem tudott landolni, mi mentettük meg az életét; mostani veréb madárkánk, a Pici (Józsi, Potyi stb., sok neve van) szintén mozgássérült, mások mentették meg, hogy nekem madaram legyen, életét így szintén nekünk köszönheti, kalitkamadár, épp csipog nagyban (iszonyú életerő, tollai korai vedléssel kihulltak, mégis énekel, beszél)... Tehát 4 csapatkapitányt és a Lizit simogatom, segítsenek. Áldólag hatok rájuk, s ők rám. Íme, gyógyulok. Ld. tibeti kézrátevés? Ne már. Mindazonáltal.

A csapatkapitányok (Főmedvém kezdeményezte általunk a dolgot 1972-ben Balatonszéplakon) akkor 14-en indították a francia kaszinóval játszott, römikártyás, körmérkőzéses medve–madár-bajnokságot etc., feleségemmel ketten képviseljük az asztal túloldalán a klubokat... lassan egy 20-as mezőny lett, majd egy újabb 20-as (NKKB, OT), olvasható róluk a Terebess Kiadónál 2006 tavaszán megjelent Zen Koala Kártya könyvben minden bajnoki részlet. Aztán alakult 2005 decemberében a (III.) Liga, itt csapatkapitány a négy említett illető (1 madár, 2 medve és egy hóember).

Innen ússzunk át megint valahova, javasolja Főmedvém, s már rajta is a csíkos dressz. Lila mellénye hol lehet? Medvéknél ezek az átalakulások „nem emberiek”!

Legöregebb medvém, a Bubus úr egy évvel fiatalabb csak nálam. Decemberi gyerek vagyok (8-a), hát 1939 karácsonyán 1 éves és valami valamis voltam, s vették nekem a drága öreg mackót. Ő veszett el egy svábhegyi kirándulás során, még a háború előtt, s papám visszament megkeresni. 16 évesen anyám gondozására bíztam az öreg Bubust. Felnőtt fej kellett hozzá, hogy – már házasemberként – visszavegyem kegyeimbe, méltó helyére, s ő megbocsátott. Jöttek akkor medvék számosan, Főmedvém és családja is így érkezett, iparművészeti munka, de nagyon egyszerű, tökéletes vonalú medve. Szélességem, hosszúságom, sajnos, mondja Főmedvém, egy... Egy, ez a baj, mondja, hogy csak „egy” és nincs, hogy „egy micsoda”. Egy tökéletes arány pl. De ez nincs. Vigasztalom.

Jóban-rosszban mellettem ő, és állandóan dumál. (Feleségemmel váltakozva testesítjük meg hangszálait, szellemeskedő hajlamát.) Eleinte a kártyában természetesen ő – és egy Csiripovics nevű sárga madárka – nyerte a legtöbbet. De ez később kiegyenlítődött. Mai életemnek nemcsak sportrajongói sarkpontja a kártyabajnokság, hanem... több annál. Pillér, vízjel, életértelem stb. Napi kétszer öt parti, ha feleségem és kutyánk is itthon van. Én Dömivel mindig itthon vagyok.

A kártyabajnokság 3 ligája nekem izgalmasabb, mint a nagy focibajnokságok, és teljesen átvette a gombfoci helyét, s annál bőven több. Mert ezek az én embereim (bocs, medvéim s madaraim, mások), kis-nagy rendszerük az életem része. Maguk a meccsek is jók. (Mondom, két ember által játszandó francia kaszinó.) S az a sok könyvelés, ízelítőt adok belőle. Mondjuk, most az OT (Old Trafford, na ja, régi elneveződés) zajlik, a XVIII. forduló.

Ez az alaptáblázat, s mint a Nemzeti Sportban a bajnokságok. Épp csak: hogy ez nálunk az alapforduló. Húsz klub, 4 pihen mindig (egy csapat, a csapatkapitányok: Okker, Fülöpke stb., a húszas tábla nem fér, elképzelendő itt), 16-an kiesésre játszanak, mint a teniszben. 8-4-2 és a győztes. Ennek megfelelően kapják a Nagy Egyéni pontjait 5-4-3-2-1, világos, a bajnoké 5, az első forduló veszteseié 1-1 pont stb. Az első forduló adja a kis egyéni eredményrendszerét, de sem a csapatversenyek nem számítanak végül igazán, sem a kis egyéni, csak a Nagy Egyéni. Világos, hogy minden klub 15-ször vág neki, s 20 forduló van. A győztesek pontszámai, hatalmas hajrá után többnyire 37 és 47 közt ingadoznak. Harminchatodik éve játszunk, a nagy számok törvénye bámulatosan erős, ritka a kivétel.

Feleségemmel kb. egyenlő játékerőt képviselünk, azaz pontosan egyenlőt, így az esélyegyenlőség is megvan a kluboknak. Felváltva vezetjük színeiket. Természetesen drukkolok némelyeknek. Szpéróéknak mindig, aztán kinek-hogy, Samunak... igen, mert halott madárkáink (Samu, Éliás, Pipi Néni, Icsi, Poszi, Böbe, Aliz, Tóni stb.) nevei is benne vannak a klubnevekben. Például Ullstein/Icsi. Ullstein egy címlapmedve egy Ullstein Buch fedeléről, Icsi volt a mi csodálatos széncinegénk, élt 12 év körüli időt, a végén 3 évet majdnem vakon, de fantasztikus odaadással, akkor már kalitkamadárként. Medvéink nem hoztak ránk „fogságot”, madárkáink igen. Ők szabadok (voltak), mert csak zárt térben (max. egy lakásban) élhettek, sérültségük vagy megszokásuk okán. (Hosszú nevelés után kint már életképtelenek. E dolgokról legalább 202 ezer oldalon írtam, haha, vicc, de komoly. Akit érdekel...)

Nem játékok azonban medvéink sem. Manapság legnagyobb emberi gondjaim egyike (a megélhetésen, az egészségen, alig-alig már az irodalmon túl), mi lesz halálunk után medvéinkkel. De úgy egyáltalán! A sok kirakott képeslappal (egyik madárkánk szerette az ilyesmit nagyon, játszott a lapokkal, s végül vagy 500 képeslap lett kitéve, számuk szaporodott), a könyveimmel, melyeket főleg megsimogatni, épp csak lapozgatni szoktam, térképeimmel (nem utazom már! evidensen elmúlt még a városjárás is itt Budapesten, egyre nehezebben találkozom, még ha jó is a dolog, hát nem, nem), sok köbméter (!) kézirat és folyóirat halmával teli lakásunkhoz, a Fellegvárhoz eszméletlen ragaszkodom. Sőt, eszméletesen: ösztönösen és meggyőződéssel. Itt a hazám.

Rövidre akarom fogni. Sok-sok tucatnyi medve, madárka (posztó, kő, fa etc. az anyaguk, bolyhos akármi), lovacska, kutya stb. Ül elöl is, mások a szekrényben, de képeslapok, könyvek is számontartódnak, ha medvések. Szerény medve levelezést folytatok egy kritikusommal, medve is van itt elnevezve róla, itt őt képviseli (A.). Cs. A. barátommal meg az ő házibajnokságairól s a mi itteni kártyatornáinkról levezünk. Most épp azt írhattam neki, hogy a Dömi főbíráskodásával zajló OT-nek ritka nagy hajrája lesz, a XIX. forduló és a XX. mintegy 7 klub bajnoki esélyei felől dönt.

Nagyon élezem ezt! De utána, mint minden másféle életesemény, egy-egy bajnokság emléke is halványul, s csak a Tornakönyvek lapjairól idézhető fel... eleinte élénken, aztán fakóbban. A medvebajnokság is maga az élet.

Nagy élvezet volt Angliából, Bécsből medvéket hozni: mikor szépen nyertem lófogadáson (tényleg szépen, csak nekem már túl nagy stressz ez, önmagam „médiumsága”, a belső súgás kikényszerítése, s száz forintot nem kockáztatnék többé... elég volt az eseményesdiből), vásároltam különleges medvéket. Itt ülnek elöl.

S Koppenhága (porcelán medvék, persze, kommerszek), Párizs (agyagmadaracskák), London, München stb. mind-mind képviselteti magát a palettán. Van egy londoni medvécském, akinek kalapján, vállán verebek ülnek. Talán Bécsbe eljutok még, tervezek egy medvét onnan, megvan a helye két kézirathalom és egy címjegyzék közt egy nagyobb medve ölében.

Közben feleségem a madárkánkat eteti, aki erőteljes, de nagyon pici, kismadár is maradt, felnőtt is lett, és boldog, ha feleségem tenyerében ülhet. Velem ezt nem gyakorolja. A medvéknél azonosság van, ők nem tesznek különbségeket. Igyekeznek nem aggódni, hogy „majd mi lesz”. Ez, ami van, egyelőre VAN, így Dömi.

 

Gyermekíró (ifjúsági) vers

Ha súlyos, mint az ólom,
hát medvéimmel megvigasztalódom.
De mis úlyos dem i?
Így kérdi Dömi.

Hogy Minden Mennyiségben,
nem lesz hiány medvékben
talán idén sem,
könyvem megújul szépen.

De annyi jó lenne még,
prózaszöveges medvék,
rajzosmedvék, madarak,
tollas labdák alatt.

A Medvék s más verebek
meghódítják Szegedet,
remélem, az ősszel,
hamar, az előzenekar:

a Kalandos Angliák könyvben
egy lófogadásos, közökben
rajzok közt a szöveg,
meg egy kis krimi lehet.

Meglátjuk. Türelemmel
egyképp itt medve s ember,
csak madárkánk türelmetlen,
jár, ami jár, rácsippen,

én többet tűrök, közönyben,
vagy nem is... ide fejlődtem,
hová, ide jutottam,
hogy ne gyarapítsam, fogyjam:

érdeklődésemet,
részvételeimet,
és gyerekirodalmam is csak
része, ha eddig okoknak

s rendszerüknek, mit hanyagolnak
engem ezzel... na, piac!
valami se nem ez, se nem az,
mind voltak csak, megvoltak,

kezem medvéimen
ott jár, s még annyi sem,
hogy bármi „nem érdekelne” –
ugyan, épp csak nem madár, nem medve,

s főleg nem Főmedve, így
Dömi, s mert nem irigy,
s mert jár, ami kijár,
nem madárkirálynő–s–király!

Vissza a tetejére