Toronyóra, láncostul

1.

A harmatfű vagy Keswick és a hang?
Nem választok, majd választ más helyettem.
Vonul, borul egy nagy kosár gyümölcs is,
el tud vonulni más, az ég felettem.

Mivé, hová, miféle tó felé? Nem!
A kérdezőt megfosztjuk mindenétől.
Egy volt kalappal koldulunk virágot,
és fácántollal billegünk a rétről.

„A holt toronyban fenn az óra áll” –
kísérsz, szöveg? Ki kért? Én nem, soha!
A holt torony... olyan mindegy, miképp,
foszt és tapaszt hatalmak ostora.

Ha volna reptér, és ha volna jegy.
Bezárt minden internetes hodály.
Keswick a város, én bogáncs vagyok.
A köd felett bíborruhás király.

2.

A köd... el vele! Tépni! Most! Azonnal!
Amint lehet, tisztázzuk helyzetünket.
A kacskaringós út, ha vonz a dombbal,
legegyszerűbb pakolni; majd az ünnep

ott talál, majd ott bevár, majd ott lebeg
a ház helyett birtokként város, ország –
enyém!, enyém a tántorgás, terep,
a zöldhajú háttér előtt fehér kofák,

vagy birka az, valószínűleg nyárfák,
egy rombuszrongyos vékonyabb alak,
ki int, ha végre feltűrt ingben átlát
a szűrt nappal vetített ív alatt.

Vissza a tetejére