Vadállat

Vadállat nyugodt, egyszerű, szép arcvonásai szigort és szenvedélyt sugároznak. Fiús, rugalmas teste, mély, titokzatos pillantása alig ad jelet arról, hogy a lány sovány alkatába mennyi fájdalom szorult.

Tornatanár egy belvárosi iskolában. A rozzant ház valamikori raktárából átalakított tornateremben hajtja a gyerekeket, kiált, irányít, büntet, s óráin minden olajozottan folyik. A gyerekek ide-oda rohannak, ugrálnak, tornáznak, Vadállat meg fegyelmez, büntet, fekvőtámaszokat parancsolva vagy kosárlabdát vágva hozzájuk kíméletlen módszerességgel. A gyerekek tűrnek, mint egyetlen másik órán és otthon sem, s reménykedve edzenek, hogy egyszer majd kijutnak iskolájuk képviseletében egy igazi kosárlabda meccsre.

Vadállat figyeli a gyerekeket és az őket hozó-vivő szülőket. A magányos, elvált, kislányukat nevelő fiatal anyukák érdeklik. Ha ráfut közöttük egy bizonytalanra, mosolyogva mélyen a szemébe néz, majd kikezd vele. Összebarátkozik, végig a gyerekről beszél, hogy az milyen tehetséges, s milyen nagy sportoló lehetne belőle, majd amikor elnyerte a bizalmat, már ő diktálja a kapcsolat alakulását. Lassan, ügyesen egyre közelebb kerül, majd beköltözik az új párhoz, s mire a kis anyuka feleszmél, azon kapja magát, hogy ismét férjnél van, mert ott van valaki az ágyában, akit ki kell szolgálni, kedvében járni, s akire bevásárolni, mosni, főzni kell.

Vadállat a párját kemény kordában tartja. Az új otthonban üldögélve figyel, megfelelő-e az alakítás, s ha a legkisebb ellenállás vagy hiba felmerül, akkor büntet. Levetkőzik, kiengedi a haját, majd lefekszik, s szétterpesztve a lábát vár. Az áldozat, tudva, hogy ez a kisebbik rossz, odamegy, rettegve nyalni kezdi, s csinálja mindaddig, míg a csontos test üvölteni nem kezd, s végül rángva meg nem nyugszik. Ezután felöltözik, pénzt tesz le az asztalra, s elmegy.

Vadállat nem hisz senkiben, csak magában, magáról meg tudja, hogy minél többet ér el, minél jobban bújik bele valakinek az életébe, annál magányosabb, annál szerencsétlenebb lesz. Amikor úrrá lesz rajta a szomorúság, a megbánás, arcát eltakarva templomba megy, s ott imádkozva kér segítséget. Könyörög, hogy múljon el, szűnjön meg a fájdalom, a harag és a bosszúvágy s vele az emlékek, amelyek nem hagyják megnyugodni.

Halott apja jelenik meg előtte újra és újra, ahogy részegen jön haza, s őt, a kislányt felébreszti, majd kihúzva az ágyából kis hálóruhájára fehér papírszárnyakat erősít, s izzadva, izgatottan szuszogva kényszeríti, hogy játssza meg, hogy repül, hogy felrepül ő, a papa angyalkája, fel, s el, el innen a pokol egyszobás lakásából. S ő zokog, fél, majd az ütéseket érezve páni félelemben felemeli kis kezét, forogva széttárja, s zokogva repülést színlel, hogy felszáll, kis fehér áttetsző hálóingben. Az apa nevetni kezd, majd hahotázni egyre hangosabban, ő is emelgetni kezdi karjait, lengeti, lóbálja s forog, majd amikor már a kislány a forgástól majdnem elszédül, magához rántja, s a négykézláb álló testet hátulról, a hálóing alatt simogatja.

Vadállat nem emlékszik, hogy ez után mi is történt, s hogyan. Az apa ezen a ponton kiúszik a képből, ő viszont egyre erőtlenebbé és könnyebbé válva zuhanni kezd, zuhanni egyre mélyebbre, le a föld alá.

Az apa próbálkozásai már rég megszűntek, amióta a lány felnőtt, s jóformán semmiről sem beszél. Hallgat, és iszik.

Vadállat egy vasárnap délelőtt megkérte apját, hogy jöjjön be vele az iskolába segíteni. Az apa furcsállta, hogy a lánya segítséget kér, hisz annyira önálló, talpraesett, de elment vele szótlanul az iskolába.

A portás beengedte őket, majd visszament rádiózva újságot olvasni a fülkéjébe. Amikor a tornaterembe értek, a lány az apját a pálya végébe küldte, majd a lámpákat felkapcsolva ide-oda mászkált. Egy pillanatban váratlanul az apja mögé állt, s hátulról karjával körbeszorítva a nyakát először mellmagasságban, majd bokamagasságban szorosan megkötözte, száját zsebkendővel betömte, odahúzott egy mászókötelet, felmászott rá, s az öreget is húzta magával felfelé. Miután felhúzta magukat a palánk kosarához, feltolta apja fejét alulról a vasgyűrűbe, fent körülkötözte, és a palánkhoz erősítette. Az apa fent lógott rémülten rángatózva, Vadállat meg nyugodtan, magabiztosan megigazította, megfésülte, majd kigombolta és lerántotta apja nadrágját.

Lemászott, levetkőzött, majd gyermekkori hálóingjének tökéletes nagyméretű mását felhúzva, nagy, fehér papírszárnyakkal tért vissza. Egy hatalmas tőrt emelt fel a kezében, majd hatalmas nekifutással apjának rontva beleszúrta teljes erejével a lógó test ágyékába. Az megvonaglott, rángott, a lány pedig az apa tekintetét keresve nézett fel, a szemébe, s forgatta közben a tőrt a lába között csonkolva, amennyire csak tudott, hűvös arccal mindaddig, míg a hálóinget teljesen át nem itatta a vér, míg a test rángása meg nem szűnt, a rémület az apai szemben meg nem merevedett.

Vadállat lehozta a testet, majd a tornaterem egy befalazott átjáróját kibontotta, beállította mögé a testet, majd visszafalazta a kibontott részt, s eltakarított minden nyomot.

A tornaórák azóta is rendben, nagy szigor mellett zajlanak. Vadállat élvezi apja jelenlétét, tudja, hogy látja, amikor lányokkal megy el, s amikor kislányokat simít végig szemével. S érezve a halálra rémült tekintetet, megelégedés tölti el, ami nem old meg semmit, de megkönnyebbül tőle.

A bosszútól, mely élete egyetlen értelme, fájdalma egyetlen feloldozója lett.

Vissza a tetejére