Maj Om Ce Tao-ja

– részletek –

Maj Om Ce és a Tigris

Egyszer Maj Om Ce találkozott a Tigrissel, bár nem hozzá igyekezett. Egy bambuszerdőben pihent az állat. Maj Om Ce megkérdezte tőle:

– Ha követem ezt a kavicsösvényt, eljutok-e Ho apó házához?

Ránevetett a Tigris. Bajszán legyek libikókáztak. Ahogy lustán megmozdult, moccant az erdő fala is...

És felderengett Ho apó háza.

 

Maj Om Ce és Ho apó

Mikor Maj Om Ce elhatározta, hogy beavatott lesz, elzarándokolt a bambuszerdőn túl lakó Ho apóhoz. Nem találta otthon, mert mint jóval később kiderült, Ho apó elzarándokolt Hu-hoz, régi mesteréhez.

Maj Om Ce indult hazafelé, mikor egy róka szegődött a nyomába. Maj Om Ce vissza-visszakémlelt a rőt bundájú négylábúra. Mígnem útját állta egy vérszomjasán vicsorgó kutya. A róka köddé vált.

Maj Om Ce ködbe burkolta magát. Elhatározta, hogy ettől fogva ő is mester...

 

Maj Om Ce mester és Pa Tsu Li mester vitája az Érzékek birodalmáról

– Minap átballagtam a dzsungelen, ami egy tigrisrándulás volt – mondta Maj Om Ce mester kihívóan.

– Tavaszi illatok balzsamozzák a földet... Az illat a létezés legjava, több minden szónál, több minden hallhatónál, több minden láthatónál, több minden tapinthatónál – replikázott Pa Tsu Li mester. – Az illat elválik az illat atyjától, és mégis létezik!

– Amit látsz, elválik a látvány atyjától, s mégis létezik! – vágta rá Maj Om Ce mester.

– Elválik, de ha nem látod a látvány atyját, nem láthatod a látványt magát...

– Ha agyonsújtalak, mert kötekedsz, és magadra hagyom a tested, még sokáig foglak látni, legyek bár országnyi messzeségben... Látlak mozgásodban, s látlak majd kiterítve...

– Az csak az emlékem!

– A látvány emléke, a látvány illata, hiszen elvált az atyjától, s mégis létezik!

– Te, Maj Om Ce mester! Ha én agyonsújtalak, hamar elfeledem a látványod, ahogy kikerülsz látásom mezejéről. Ellenben lesznek, akik rátalálnak az illatodra, amit életedben palástoltál. Rátalálnak, és falni kezdik a húsodat...

– Szóval átballagtam egy tigrisránduláson...

– Az ember nem ballag az erdőn, Maj Om Ce mester, csak fák veszik közre éppen akkor, amikor az erdőben van. Az ember nem csinál semmit, csak az emberöltőt húzza magára. Minden szusszanásával egyre beljebb kerül saját emberöltőjébe... Közelebb az ázott avar rothadásillatához, amit még csecsemőként megérzett a bába lába közül kipárologni...

– Tehát minden ugyanaz, és nem is érdemes a nyelvvel tovább bíbelődni, mert a világ leírhatatlan, ha leírom, hamis, mert csak az érzeteimet írom le a világról, amelyek önmagukban is tévesek. Egyedül az illat hordoz némi igazságot a létezésről... Mondod te!

– Pontosan értékeled a helyzetet, Maj Om Ce mester. Mindig tudtam, hogy értelmes ember vagy, aki ráérez az egyedül üdvözítő útra. Lásd be, annak a mondatnak, hogy tegnap átballagtam a dzsungelen, ami egy tigrisrándulás volt, semmi értelme! Csak messzebb visz az igazságtól... Búcsúzz el a trópusoktól, Maj Om Ce mester!

– Akkor – mondta Maj Om Ce mester.

– Ebben – mondta Pa Tsu Li mester.

– Némileg. Hogy. Persze – mondta Maj Om Ce mester.

– Amint ennek előtte is – mondta Pa Tsu Li mester.

– Egyet – mondta Maj Om Ce mester.

– Értünk – mondta Pa Tsu Li mester.

– Csak! – mondta Maj Om Ce mester.

– Nincs csak. Hallgassunk, Maj Om Ce mester, s írjunk róla tanítást!

– Sok a beszéd, Pa Tsu Li! Sok a beszéd...

 

Maj Om Ce mester és a Teknős

Egyszer Maj Om Ce mester rálépett egy őrlőkeréknyi kőre a tengerparton.

Megmozdult a robosztus teknősállat.

Bevitte Maj Om Ce mestert a vízbe, s mikor annak súlya elenyészett páncéljáról, belapátolta ezeréves magát a kék homályba.

Maj Om Ce mester kiült a parti buckákra, és egyre messzebb terelgette a hangyákat bejáratott csapásaiktól.

 

Maj Om Ce mester fürdője

Maj Om Ce mester egyszer abban a meleg vizű tóban meditált, ahová a majmok jártak a tél derekán párállni...

Lassan beereszkedtek mellé. Megszokták a jelenlétét.

Együtt fürkészték a semmit, amit az egyiknek oszlopok, a többieknek gyümölcshozó fák tartanak.

Néha megértően egymásra néztek.

Elmélyült a megszokás...

Békák gőzölögtek a parton...

 

Maj Om Ce mester és a tanítvány

Maj Om Ce mesterhez szegődött egy tanítvány, s kérte, avassa be a Tudásba.

Együtt vándoroltak már vagy egy éve, de a mester meg sem szólalt. Egyszer szemben találták magukat egy vérszomjasan vicsorgó kutyával.

Maj Om Ce mester négykézlábra ereszkedett, aztán békapózba mozdult, tanítványa követte őt, gondolva, most jött el a beavatás ideje. A kutya megdöbbent. Csihadt. Szaglászta a szintjére kerülteket.

Majd mindhárman becsörtettek, beugráltak az erdőbe.

 

Hová lett Maj Om Ce mester a déli verőben?

Egyszer Maj Om Ce mester kiállt egy szikla tetejére a déli verőben. Ritka tanítványainak egyike kérdezni merészelt:

– Mit érez most, mester?

Maj Om Ce mester ugrott. A tanítvány kezeit tördelte még akkor is, mikor Maj Om Ce mester vizes tenyerét a vállára téve maga felé fordította.

– Látod azokat a keselyűket, fiam, kérdezd őket, mit éreznek, mikor megmentik az embert... De mindegy, mit éreznek, hisz béka jön értünk az utolsó napon...

A tanítvány együgyű örömében kitört:

– De hát él a mester?! Hogy lehet az?

Ekkor Maj Om Ce mester belelökte a fiút a szakadékba...

– Szerencse vagy a keselyűk? – kiáltotta utána. Most megtudhatod, mit érzek... A békák bizonyosságát...

 

Maj Om Ce mester és a honnan-jött tetű

Egyszer Maj Om Ce mester arra lett figyelmes, hogy valami szívja a vérét. Pontosabban arra lett figyelmes, hogy viszket szívtájék fölött.

Mikor odapillantott a keleten oly divattalan mellszőr-pamacsra, mozgást vélt felfedezni benne. Körmeivel elválasztotta a hozzá makacsul ragaszkodó parányi lényt a bőrétől, tenyerére vette, és alaposan megszemlélte.

– Elgondolkodtató. Valahány tanítványom volt, egyikőjük sem élhetett a tudásomból, mert nem értett meg. Ez itt, ez a honnan-jött tetű, bár nem fogadtam tanítványomul, belőlem él, mert megért. Érti, hogy szüksége van rám. Eddigi tanítványaim ezt nem értették, s minduntalan kérdezték, mikor jön el a megvilágosulásuk... Élhetetlenek!

Ezzel visszahelyezte albérlőjét a keleten oly divattalan mellszőr-pamacsba.

 

Maj Om Ce mester és a Béka

Maj Om Ce mester egész életében azt hirdette, béka jön majd hozzá az utolsó napokban. Tulajdonképpen egész életében nem is hirdetett mást.

Maj Om Ce mester már nagyon öreg volt, s valóban... Béka ült a hasára...

Naphosszat nézték egymást.

Maj Om Ce mester végül meghalt.

A szél messze vitte kunyhójából a halálát...

Eljött a Béka ideje...

Vissza a tetejére