Aki nem szerette az oldalakat

Beszélgetés Simonyi Imrével Szabó Dezsőről, Németh Lászlóról (1987)

(Az alábbi beszélgetés egy hosszabb interjú része. Az előzőekben arról volt szó, hogy Gyula város közvéleménye nem fogadta el a költőt, számos kérdésben nem értett vele egyet.)

– Aki nem ért egyet velem, azzal – nagyon egyszerű – én se értek egyet, ilyenformán nagyon jól megvagyunk. De értsük mind a két mondatot: én nem értek egyet magával, s maga nem ért egyet velem. Nem bánom, uram, ha elég értelmes, akkor három érvet mondjon például vagy tizenhármat. Én odafigyelek, aztán majd elmondok két érvet. Az egyiket Szabó Dezsőtől lopom. Szabó Dezső egyszer pregnánsan azt írta: „A jobboldali világnézetnél csak a baloldali világnézettől undorodj jobban, s a baloldali világnézetnél csak a jobboldali világnézetet kerüld el messzebbre”.(1) Ez a világnézetem, ez az igazság. Ez a Szabó Dezső-i aranyköpés a világnézetem. Nem szerettem az oldalakat soha. Én nem voltam oldali. Én én voltam. Most írt egy Esztergomban élő nagyon okos orvos egy csodálatos Szabó Dezső-kötetet. Ebben bukkantam rá egy fantasztikus Szabó Dezső-mondatra, így hangzik: „Ingyért ennyire buta nem lehet valaki.”(2)

– Nagyon jó szöveg!

– Óriási! Tipikus Szabó Dezső-i mondat: ingyért ennyire buta nem lehet valaki. Hogy milyen kontextusban, szövegösszefüggésben van ez és hol? Nem írta. Most majd írok neki, hogy méltóztasson megírni, hogy utánanézzek. „Ingyért ennyire buta nem lehet valaki” – ezt mondja. Örökké Herczeg Ferenccel(3) szórakozott, lehet, hogy pont Herczegnek tett be vagy Szekfűnek.(4) Kettőjüket nem bírta.

– Gyuláról, a gyulaiságodtól indultunk, és most Szabó Dezsőnél tartunk. Verseid szerint nagy szerepe volt a jellemed alakulásában. Hogyan találtál Szabó Dezsőre?

– Szabó Dezsőnek volt egy havonta megjelenő füzete, a Ludas Mátyás Füzetek. Száz-százhúsz oldalas kiadvány volt, amit egymaga töltött meg.

– Ami valójában Szabó Dezső Füzetek néven jelent meg, de mivel a címlapján Ludas Mátyás kiadás szerepelt, ez lett a közkeletű neve.

– Igen, és az ebben közölt írások jelentős része aztán Az egész látóhatár című háromkötetes esszékötetében megjelent. Ez csúcsteljesítmény volt nekem, amivel teljesen megfőzött. Tizenhat éves koromban kezdtem el olvasni, és tizennyolc éves koromra már mindent tudtam.

Az esszékötetben írja, hogy levelet kapott öt egyetemistától (szerintem kitalált levélről van szó), akik megkérdezték tőle, hová csatlakozzon a magyar ifjúság? A levél írói tizennyolc és húsz év közöttiek, de még egyszer mondom, szerintem ő írta, hogy a válasz egy szó lehessen: „Hova csatlakozzatok? Sehova.” (5)

Menet közben aztán rájöttem, hogy Szabó Dezső írónak nagyon rossz, de ehhez sok év kellett, mert politikailag nagyon elbűvölt. Sőt, azt kell mondjam, az én politikai alapállásomat máig ez az elmebeteg ember határozza meg.

– No, itt álljunk meg egy pillanatra! Fiatalemberként, majdnem gyereket mondtam, Márait és Szabó Dezsőt olvastál. Akik finoman szólva úgy viszonyultak egymáshoz, mint tűz a vízhez.

– Utálták egymást. Olyannyira, hogy Márai megvetette Szabó Dezsőt, mint írástudatlan hőzöngőt, Szabó Dezső pedig nyafka nagypolgárnak tekintette Márait. Hogy ezt miként tudtam feldolgozni, miként rendeződött el bennem, nem találok rá magyarázatot. Mást mondok, annak idején, ha volt két egymást kizáró ok, akkor Sinka Pista mélyparaszti világa és az ő nagypolgári világuk az volt. De bennem ezek soha nem zárták ki egymást.

Ami Szabó Dezsőnél furcsa volt – kommunista szemmel ezért is támadható –, hogy a nácikat, ha kicsit szigorú akarok vele lenni, akkor nem annyira világnézeti, mint faji alapon ítélte meg. Nem büdös náciknak, hanem büdös sváboknak tekintette őket. Ez volt a sorrend nála. Ezen a ponton tehát őt nagyon könnyen tudják támadni, ha akarják. Néha akarják, néha nem.

Szabó Dezső emellett kórosan magyar fajvédő volt. Neki szent volt a magyar paraszt, és büdös a sváb. Nála ebből állt a világnézet, mert a paraszt az ő számára rögeszme volt. Ebben nem követte őt Németh László sem, meg más népi írók sem. Így nem. Én is a parasztsághoz álltam a legközelebb, de nem voltam úgy egyértelmű, mint Szabó Dezső. Én nem láttam a parasztban a nagy kivezető utat – hiszen ez a paraszt száz éve még jobbágy volt –, amit ő gyönyörűen glorifikálva, misztifikálva fölvázolt. Azt, hogy a paraszt egyenlő a kivezető úttal és a megváltással, Szabó Dezső még meg is hirdette.

– Ha jól tudom, politikailag hol ide, hol oda csapódott.

– Azt hiszem, a két forradalom, tehát a ‘18-’19-es forradalmak mellett kiállt egy rövid ideig. Károlyi mellett mindenképp, a másikban már nem vagyok annyira biztos, de mintha amellett is. Ugyanis Az elsodort falu Kun Béla idejében jött ki. Kun Béla vagy szemet hunyt, vagy nem tudom, mi történt. Valaki egyszer – már ebben a világban – nagyon a védelmébe vette Dezsőt, és okosan védte, mert néha meg kellett az Öreget védeni. Azt mondta – hogy ki volt, már nem tudom –, sokan állítják, hogy tulajdonképpen nagy politikai szélkakas volt. Hiszen Ferenc Jóskáig visszamenőleg nem volt olyan politikai áramlat, aminek – ha időlegesen is, de – mellé ne szegődött volna. Ehhez tudni kell, hogy ezek a messianisztikus alkatú emberek mániákusán messiások...

– ... mármint Szabó Dezső és a hozzá hasonlók?

– Igen, és nagyon könnyen odaszegődnek valakihez. Az illető, aki megvédte, nagyon jó elme. Azt mondta: egyvalamire figyeljünk, mindig hatalma teljében volt az illető, amikor Dezső ellépett mellőle. Ez viszont hallatlanul nagy érdeme. Nem a bukás után, hanem még a hatalma alatt. Kun Béláék időszakát valóban nem tudom megítélni, mert nagyon rövid ideig voltak hatalmon, mindössze négy hónapig. De Károlyi alatt például Krúdy is ott volt, ő írta A kápolnai földosztás című dolgozatot. Akkor annak a habsburgiánus, fél-habsburgiánus világnak az összeomlását tulajdonképpen az egész ország várta. Az ország értelmesebb része meg egyértelműen. A négyéves háború mindenkit annyira megviselt, hogy ez természetes volt. Károlyi mellett nem merek állást foglalni, mert szerencsétlen helyzetben volt.

– Teljesen reménytelen volt a helyzete.

– Az ország megcsonkítás előtt állt, amibe nem ment bele. Hogy mi lett volna, ha uralmon marad? A szellemessége rokonszenves, de hogy valójában milyen képességű ember volt, számomra soha nem derült ki.

– Nem is tudta igazából megmutatni.

– Valóban, nem tudta megmutatni. Ha valakinek nem volt irigylésre méltó a helyzete, az övé bizonyosan nem. Ha miniszterelnök marad, akkor neki kellett volna aláírnia Trianont, amit nem fogadott el. Máig nem tudom, mi történt, önként adta át a hatalmat, vagy lemondatták? Ti hogy tanultátok? Kun Béláék hogy vették át a hatalmat? Semmi hiteleset nem tudok.

– Hivatalosan átadta nekik a hatalmat, de olyan politikai nyomás nehezedett rá, hogy nem volt más választása.

– Így érzem én is.

– Károlyi Mihályt alapvetően becsületes embernek tartom, aki nem tudta vállalni az akkori helyzet megoldását. Nagy tömegnyomás nehezedett rá, forradalmi nyomás, hogy „mi majd megoldjuk a helyzetet”, aztán még jobban összekuszálódtak a dolgok. Az orosz példa nagyon lelkesítette az itteni bolsevikokat, azt gondolták, majd összekötik Leninnel a magyar tanácshatalmat. Hál’ Istennek, nem sikerült.

– Szabó Dezsőnek van egy óriási mondása a két forradalomról. Mint említettem, időlegesen Károlyi mellett állt. Hiszen amikor elérkezett a pillanat, akkor nem bírt nem ott állni. Később írt egy nagyon szellemes dolgozatot, ebben olvasható az a bizonyos mondat: „Az őszirózsás megmutatta, hogyan nem lehet, Kun Béla megmutatta, hogyan nem szabad forradalmat csinálni.”(6) Nagyon szellemes, az egész cikk nagyon jó. Egyáltalán nem Horthy szájíze szerint beszélt. Azt hiszem, A magyar szociáldemokrácia(7) című, 1923-ban megjelent írásában olvasható, amelyet Az egész látóhatár három kötetének valamelyike közli. Nagyon megfogott.

Szabó Dezsőt nem kell megvédeni. Azt, hogy mi nem lettünk fasiszták, ennek az embernek köszönhetjük. A fene tudja, mi lett volna, ha nem ilyen iskolát járunk ki. Te nem tudod, milyen szólamok voltak akkoriban: földosztás, a nagybankok államosítása – mind gyönyörűen hangzott. Egy tizenhét éves gyereknek nagyon szép volt, amiket ők mondtak. Szálasi ugyanezeket szajkózta.

Egyvalamit ne felejts el! Nem árt, ha a mai fiatalok tudják: hihetetlenül zengzetes, hangzatos szociális szólamok voltak a nyilasok tárházában.

– A nemzetiszocializmus szó ezt sejtetni engedi.

– Így van, ha nincs egy olyan nagy figyelmeztető egyéniség, mint Szabó Dezső, hogy be nem ugrani, mit tudom én, hogy hová ugrottunk volna be. Épp azért, mert szociális töltetűek voltunk, fájt a szívünk a szegényekért. Nem volt nekünk filozófiai ismeretünk, csak láttuk, hogy a galbácskerti gyerek télen nem tud iskolába menni, mert nincs cipője. És ez nekem fájt. Ehhez kellett Szabó Dezső, akinek olvastam irdatlan írását, a Szálasiékat ’38-ban leleplező Hungarizmus és halált.(8) Sokszor adok hálát az istennek, hogy ennek a szent őrültnek a szavára figyeltünk.

– Az imént egy nagyon fontos dolgot említettél, nevezetesen, hogy mindegyik hatalom még a teljében volt, amikor ellene fordult.

– Igen, egyszer mutatok neked valamit: a háromkötetes zöld-arany könyvét, Az egész látóhatár a címe. Majd kikeresem A magyar paraszt című dolgozatát. Huszonhármas keltezésű a cikk, még erre is emlékszem. Tehát négyéves a Horthy-kurzus, négy éve van hatalmon, s Dezső, az „első fasiszta, a világtörténelem első fasisztája” görénykurzusnak nevezi. Lábjegyzetben indokolja a görénykurzus kifejezés használatát: „Sokáig kerestem a megfelelő történelmi terminust az utolsó négy évi mocsárlázra. Végre ezt találtam aránylag legkifejezőbbnek, mert három jellemző sajátságban egyeznek: a görény sunyi, lop és büdös.”(9)

Amikor érett fejjel most újraolvastam, azt mondtam, nem igaz! Huszonháromban Horthyék pofájába vágni: görénykurzus! Magyarul, ha legörényezünk valakit, annál tovább már nem lehet menni.

Horthy négyéves uralmáról ez a véleménye – egy nyilvános dolgozatban. A „világtörténelem első fasisztájának”. Menjenek a picsába. Korábban valóban antiszemita volt, mocskosul az. Nagyon csúnyán az volt a századforduló idején meg a tízes években. Volt egy kávéházi szólás-mondás, nem tudom, ki mondta, Deák vagy Mikszáth: „Ki az antiszemita? Antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat.”(10)

Ez nagyon szellemes kávéházi meghatározás. Dezső a kelleténél jobban utálta a zsidókat, de a hitleráj idején, amikor ez intézményes lett, akkor a picsába küldte azokat, akik a zsidókat üldözték. Keményen letette a garast a zsidók mellett. Hitlerékről pedig... – a veszett kutyáról különbet írt.

– Szabó Dezső, aki utálta Hitlert, mit szólt az első és a második bécsi döntéshez, amelynek következtében a Führer kezéből visszakaptuk a Trianonban elszakított területek egy részét?

– Szabó Dezsőnek 1939-ben megjelent egy hatvanoldalas kiáltványszerű dolgozata, amelynek nyitó mondatát pontosan tudom idézni. Az egyik Ludas Mátyás Füzetben jelenhetett meg, nincs benne Az egész látóhatár című kötetben, mert az nekem megvan. Ez a bizonyos mondat így hangzik: „Ha húsz esztendeig tudtunk várni, akkor várjunk azzal a tavaszi visszaszerző hadjárattal, mert azt a visszaszerző hadjáratot csak Hitler segítségével tudjuk végigcsinálni.”(11) Ez a háború előestéjén, ‘39 februárjában jelent meg. Akkor már érezhető volt, hogy Hitler törvényszerűen háborúba bonyolódik, s elterjedt a híre egy tavaszi hadjáratnak. Azt írja, hogy várjunk, mert a Führer törvényszerűen elveszíti a háborút, és amit ő ad, azt törvényszerűen visszaveszik. Ez hihetetlen politikai tisztánlátásra vall! Tudom, akkor megrökönyödtem ezen, és tüzet okádtam: hát neki nem fáj a szíve az én falumért?

– Simonyifalváért?

– Igen, de nem csak az én falumról volt szó. Tudom, akkor nagyon megrendültem. Mégiscsak 18 és fél éves gyerek voltam. Aztán rájöttem, ez az őrült ember megint nagyon tisztán lát: Hitler kezéből semmit el nem fogadni! Viszont az a valami, amit Magyar történelmünk vagy valami ilyesmi sorozatcím alatt a Szabad Európa nagyon-nagyon élesre töltve és ízekre boncolgatva sugároz, abban most jutottunk el a második világháború nyitányához. Pontosabban ‘42-nél tartunk, tehát Kállay(12) már átvette Bárdossytól(13) a hatalmat. Ebben nem lehetett okosnak lenni. Bármit csinálunk, egyik sem lett volna jó. Mármost a „csinálunk” alatt a kormányt értem. Nem tudtak mit csinálni.

– Szabó Dezső mennyire tudott hatni a közvéleményre? Mennyire figyeltek rá?

– Igazán hatni csak ő tudott. Mert írni csak ő tudott! Persze, tudott írni Bálint György(14) is, de nem mindig nyitotta ki a száját. Egy zsidó nem mert írni, Bajcsy-Zsilinszky(15) ellenben nem tudott írni, így nem is tudott hatni.

Szabó Dezső – így jellemeztem egyszer – egyszemélyes antinácizmus volt. Mert nem tartozott csoporthoz soha, ő mindig magányos volt. Harmincnyolcban Darányi Kálmánhoz,(16) az akkori miniszterelnökhöz írt egy nyílt levelet.

Parádés mondatokat írt le ebben: „Megtörténhetett a magyar országgyűlés házában nyílt ülésen, hogy a magyar nép egyik képviselője felkiálthatott: – Inkább uralkodjék Németország Magyarországon, mint a zsidók! – És ez a fráter még máig is beléphet a magyar biztonság legszentebb várába!”(17) Majd Szabó Dezső azzal folytatta, hogy az illető azért gazember, mert eszébe sem jut, hogy esetleg meg lehetne kísérelni, hogy magyar legyen valaki, ha épp nem zsidó vagy nem sváb.

– Mindezt akkor, amikor egyesek a Magyarországot bekebelezni készülő Németországot éltették.

– Aztán valami iszonyatos következett. Úgy gondolja, hogy negyedszázados antiszemitizmusa talán nyújt annyi garanciát a miniszterelnök számára, hogy filoszemitizmusát úgy-ahogy lenyelje. Itt megint visszatért arra a per fráter honatyára, aki azt mondta: zsidók leszünk vagy németek. Majd így folytatta: „Mi lesz, ha a végképp elkeseredett, altisztnemzetté degradált magyarság elmegy Genfbe a Népszövetség megvékonyult árnyékához, kérni: hogy a Trianontól magyarnak hagyott Csonkamagyarországon adják meg a magyar többségnek legalább a kisebbségi jogot!”(18) Aki ilyen bitang iróniával gúnyolódott a hatalommal, az szent ember volt.

Lukácsék érvei itt elfogynak! Esetleg egy ponton rágódhatnak. Most figyelj! Lehet, hogy nem tudod! Most hallod tőlem a legszebbet! Voltak azok a bizonyos Áprilisi tézisek. Lenin írásáról beszélek. Ugyanezzel a címmel Lukács és Hidasék (19) a harmincas években helyre rakták a magyar irodalmat.(20) Most figyeld meg a bűnösség fokát! Moszkvából nézve 1931-ben az egész magyar irodalom bűnös volt. A legkisebb bűnösök... nem tudom pontosan milyen elnevezést is adtak ennek, de az utolsónál el fogsz ájulni. Amikor először olvastam, azt mondtam, ez nem lehet igaz. Tehát a legkisebb bűnösök a rohadt nagypolgár stricik: Molnár Ferenc(21) és vidéke. Bűnösök, nem tudom miben – újra el kellene olvasnom –, de nagyon bűnösök, még bűnösebbek – második helyen – a népi írók, mert orruknál fogva vezették a népet. Ezek nagyobb bűnösök, mint a rohadt nagypolgár stricik. A harmadik, még náluk is bűnösebb kategóriába már csak egy személy tartozik. Most figyelj, és ha tudod, fejtsd meg ezt a formulát nekem: szociálfasiszta, aki nem más, mint Kassák Lajos.(22) És most feladok egy nagyon nagy kérdést! Legnagyobb bűnösként, fasiszta címszó alatt ki szerepel? Egy ember!

– Hidas Antal nevét említetted?

–Igen.

– Akkor József Attila.

– Igen, József Attila. A legnagyobb élő bűnös 1931-ben József Attila. Mi vezérelte őket ebben? Merem állítani, hogy Molnár Ferencék sem voltak bűnösök. Ők olyan írók voltak, amilyenek. Sőt Molnár Ferenc nagyon jó drámaíró volt. Annak idején Szabó Dezsőék meg a népi írók hatására én is nagypolgárnak, rohadt körúti polgári írónak tartottam. De szeretnék ma olyan darabokat látni, amilyeneket Molnár Ferenc írt. Ez az igazság, a többi csak duma.

A mázok és gőzök idővel lehámlanak az emberről, s élete alkonyán igazságos lesz. Molnár Ferenc úgy tudott írni, hogy nem igaz. A színészek mennybe mentek a szerepeivel, író volt, és a legkisebb bűnösök egyike. De hogy József Attila miért volt a legeslegnagyobb bűnös?

Mit jelent az, hogy szociálfasiszta? Volt egy ilyen formula abban az időben.

– Most is van, legalábbis a kínaiak néhány éve még ilyeneket mondtak az oroszokra. Visszatérve Kassákra, érdekes alakja a magyar irodalomtörténetnek.

– Rendíthetetlen, furcsa ember volt. Nem igazán jó író nekem. A formalizmusát nem tudom szeretni. Az önéletírása viszont nagyon jó.

– Az Egy ember élete?

– Igen, később ügyeskedő nyugati formákkal bajlódott, és elbaszta az életét. Az emberi tisztessége azonban makulátlan volt.

A kommunisták szintén nagyon nagy embernek tartották, de nem volt hajlandó belépni a pártba. Inkább szociáldemokrata volt, bár nem tudom, mit jelentett a szociáldemokrácia a két háború között, majd a háború után. Semmiképpen nem azt, amit a 19. század végén. Nem volt igazi szociáldemokrata, a kommunistáktól pedig – mint mondtam – mindig elhatárolta magát. Ez köztudott.

Hogy mit értett Kassák szocializmus alatt, megmondom őszintén, nem tudom kivenni az írásaiból. Mintha nem tudományos, teoretikus szocializmus lett volna az övé.

– Ösztönösnek mondanám.

– Semmilyen irányzat mellé nem tette le igazán a garast. Ez a késői szociáldemokrácia pedig nekem már egy kicsit hamvába holt valami. A 19. század végén és a századfordulón még lehetett jelentése, de az én időmben nekem már semmit nem mondott. A háború után azok léptek be a szociáldemokrata pártba – jóllehet azelőtt életükben nem voltak semmilyen pártban –, akik kommunisták nem akartak lenni, a kisgazdapártba pedig nem volt pofájuk belépni, mert semmi közük nem volt a parasztsághoz. Így jelentkeztek a szociáldemokrata pártba. Például értelmiségünk rendkívül jelentős részének semmi köze nem volt a szociáldemokráciához, a századforduló szociáldemokráciájához, mégis ott kötöttek ki. Negyvennyolcban aztán egy részüket kiszórták, a másik részüket meg bevették az MDP-be.

– Az 1948-ban a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülésével létrejött MDP-be, a Magyar Dolgozók Pártjába. Aki bennmaradt, kommunista lett, a szociáldemokrata pártba lépés időpontját pedig elismerték a munkásmozgalmi múlt kezdetének.

– Nem tudom, mikor milyen szempontok vezették a kommunistákat, kit szórtak ki a pártból és ki maradt benn?

Hanem már az előbb akartam kérdezni, amikor Tamás Pistáról beszéltünk, hogy jó anyagot írt?(23) Nem arra gondolok, hogy szépet, hanem mint írás, szerinted jó? Érdekelne a véleményed!

– Tetszik a cikk, de nem az átlagnépnek íródott. Okos, jó gondolkodású értelmiségi írása.

– Szerintem nagyon okos. Egyszer majd előkerítem a könyvét, megvan nekem. Több jó írás van benne, de a Füst Milánról írott esszéje, inkább humoreszkje fantasztikus. Márai a legjobb pillanataiban írt olyat. A megjelenésekor külön gratuláltam neki. Amikor még Pesten éltem, nagyon jóban voltunk. Most már keveset dolgozik, lenn él valahol a Balatonnál. Neki van igaza. Én se szeretnék visszamenni Pestre.

– Badacsonytomajon él, onnan küldi írásait a különböző lapoknak.

– Ismerte az írókat, mert ötvenhat után, ‘57-’58-tól vagy tíz éven át ő szerkesztette a Népszabadságnál a versrovatot.(24) Akkor lettünk nagyon jóba húsz, inkább huszonöt éve. Tíz év után átadta a rovatot valakinek, majd jött E. Fehér, akit nagyon nem szeretek.

Közben Pándi(25) is vezette a rovatot, aki furcsa mód nagyon torz ember, nem szeret senkit. De engem a maga torzságában is kedvel, mert valamiért kellek neki. Egyszer azt mondtam, nem akarok úgy meghalni, hogy Potykával (Pándi Pállal – Á. Z.) ne beszéljek.(26) S akkor azt mondanám neki: „Potyka, nézz a szemembe! Mit szeretsz te rajtam? Vagy ha nem szeretsz, akkor miért csinálod ezt velem”? Pándi nem őszinte ember, ezért a kérdésemre nem adna egyenes vagy akár humoros választ sem, hanem egy ideologizáló, húszezer mondatból álló tömkeleget, aminek meghallgatásába vagy elolvasásába belefáradnék. Ugyanis teljesen humortalan. Azt hiszem, meg tudtam fejteni a miértjét, hogy miért szeret. Lenyomozta az én filoszemita múltamat – amit nem volt nehéz megfejtenie –, és mindent a helyére tett. Ezért néha behunyja a szemét.

– E. Fehérrel milyen a kapcsolatod?

– Vele nem vagyok hajlandó szóba állni. Két hete vagy mikor megjelentették egy versemet. Még nem láttam. Valaki szólt, hogy a Népszabadságban benne van egy nyolcsorosom.(27) Tudom, hogy E. Fehér átnézte – a Potyka írta nekem. E. Fehérrel nem vagyok hajlandó levelezni se. Nem állok vele szóba, Ungvárival és Rényivel együtt, nem tudom őket elfogadni. Ők a maguk módján éjjel-nappal olyanokat mondanak, ami Németh Lászlón és Szabó Dezsőn csattan, ami magyarra lefordítva büdös magyarozás. Kijelentik, hogy a László „ott már megint tévedett”, s a végén nem tudom, hogy mi marad belőle? Szóval nagyon nagy író Németh László, csak örökké tévedett. Lehet nagy író valaki, ha egy életen át tévedett? Én ezt már nagyon unom! Rendben, László mélymagyar elmélete – amit a Kisebbségben című munkájában írt – baromság. Nem is volt elmélet, egy sikerületlen könyv az egész. De ezt éjjel-nappal felhánytorgatni neki?

– Ez valóban nevetséges. Egyszer el kell vagy lehet mondani, de lovagolni rajta stílustalan.

– Németh László írásának előzménye, hogy az általa nagyon utált Szekfű Gyula körkérdést intézett az írókhoz „Mi a magyar?” címmel. Erre Németh László nem cikkel, hanem egy egész könyvvel válaszolt.

Ez a Kisebbségben...

– Igen, és ebben leírta, hogy szerinte mi a magyar. Néhány éve, amikor nem értettem, mi az anyjuk picsája bajuk van ezeknek a Kisebbségbennel, vettem a fáradságot, és elolvastam. Hűha – mondom –, így eltájolódni! Helyenként én magam is felszisszentem. Érdekes, ifjon nem vettem észre, mert amit mondott, akkoriban az nekünk szentírás volt. Mint említettem, újraolvasva helyenként felszisszentem. Jelesül amiatt, hogy különös módon faji alapra helyezkedve, furcsán szelektál. Én magam is úgy vagyok: hűha. Ellenei, akik mérhetetlenül gyűlölik, nem szomorúak attól, hogy László itt tévedett, hanem örülnek neki. Mert egyébként is gyűlölik. Ott, ahol Lászlónak igaza van, azt sem bírják elviselni. Azon lovagolnak, ahol valóban sebezhető.

A Kisebbségben olvasása közben rájöttem, két dologhoz önveszélyes hozzányúlni: a zsidókérdéshez és a magyarkérdéshez. Annyi veszély lehetősége van benne, hogy nem igaz. Lászlót csupa jóhiszeműség vezeti végestelen-végig, és közben baklövések halmazát követi el. Nem hitlerájos faji alapon közelít a kérdéshez, mégis oldalvájszt fasizmust emlegetnek. Nem mondják ki, de sejtetik. Néhány hónapja Ungvári úr nekirontott Németh Lászlónak az Élet és Irodalomban.(28) Sükösd óriási cikkben válaszolt neki, nagyon jó az írás.(29) Ungvári meg merte ezt csinálni! Sándor Ivánnak – aki nagyon becsületes zsidógyerek – megjelent egy könyve Németh Lászlóról.

Egy esszé-kötet, A Németh László-pör címmel.

– Úgy van, Ungvári ennek kapcsán gurult be, de – mint említettem – Sükösd helyre rakta őt. Ungvári erre válaszolni sem mert. Ungvári kis híján lehitlerjugendezte Németh Lászlót. Gyalázatos módon félig idézett tőle egy mondatot, nevezetesen, hogy László azt írta: „Hitler atya”. Csakhogy ő ezt gunyorosan mondta. Sükösd az említett cikkében kiegészítette a mondatot, vagyis hozzátette a másik felét, s ezzel leleplezte Ungvári csalását.(30)

– Mester! Mennyiben zsidókérdésről van itt szó?

– A Németh László-ügy meg a Szabó Dezső-ügy egyesek rossz közelítése a zsidókérdéshez. Keserű dühömben egyszer nagyon durva kijelentést tettem rájuk Pesten.

– Megismételnéd?

 – Nem, hagyjuk. Ez volt az utolsó nagy megnyilatkozás az újságíró klubban – mert ott mondtam. Akkor szóltak nekem, hogy gyorsan tűnjek el Pestről, így jöttem el, hatvanhétben. Többek között Papp Zsolt(31) szólt, aki állandóan írt az ÉS-be. Nagyon okos fiú volt, ifjú éveimben közel álltunk egymáshoz. Ha két hónapig még Pesten maradok, akkor Alsó-Novoszibirszkben kötök ki.

– És akkor megírhattad volna Markovits Rodion Szibériai garnizonjának a folytatását. A világirodalom gazdagabb lett volna egy remekművel.

– Megtörténhetett volna, mert akkoriban már nem bírtam türelemmel ezeket a magyargyalázásokat.

– Mennyiben találkozott ez a hivatalos kultúrpolitikával?

– Nem adták ki, hogy Németh Lászlóékat gyalázni kell. Magánszorgalomból tették. Aczéléknak akkor már nem állt érdekükben Németh Lászlót szidni. Addigra, a hatvanas évek végére bőven meghaladták Lukács stílusát, aki az írta Szabó Dezsőről, hogy ő volt – Hitlert és Mussolinit is megelőzően – a világtörténelem első fasisztája. Arról a Szabó Dezsőről, aki – mint mondtam – megmentett bennünket, a mi ifjúságunkat attól, hogy Hitler uszályába kerüljünk, meg Szálasi vagy Gömbös(32) uszályába.

– Szabó Dezső már elment, Németh László is. Őket már nem zavarja ez a szemlélet. De te itt vagy, és alkotsz. Nem lehet egyszerű ilyen körülmények között verset írni. Nem elég a hatalmat kijátszani, még erre is tekintettel kell lenni.

– Be kell neked vallanom, a nagy tömeg igazán még mindig nem vett észre. E. Fehérek és vidéke, nem is annyira E. Fehér személyesen, hanem Szerdahelyi(33) és legszűkebb köre menet közben fokozatosan változtak velem szemben. Támadást is szerveztek ellenem – rendkívül rosszul, mert a képességem körül támadtak. Jelesül, hogy az egyik legnagyobb versemet tűzték ki céltáblául. Nem tudom, miért, épp az egyik legjobb antináci versemet szemelték ki, ami nagyon nagy antináci vers. Ezek után már nehéz váltaniuk. Hiszen több, mint fél éve megjelent a kötetem,(34) és azóta hallgatnak. Most már nem lehet azt mondani, hogy „jaj, elvtársak, eltoltuk, nem a képességeivel van baj, hanem a politikumával”. Ha ezt most kijelentenék, akkor azt kellene beismerniük, hogy az orruknál fogva vezettem őket.

 

(1) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991., 96 o.

(2) Szállási Árpád esztergomi orvosról van szó. A doktor, bár több kötete jelent meg, és számos íróval-költővel – köztük Simonyi Imrével – tartott kapcsolatot, Szabó Dezsőről nem írt könyvet. Elmondása szerint a Ludas Mátyás Füzetek legjobb mondatait kigyűjtötte és megküldte – mások mellett – a gyulai költőnek, aki mindig levelezőlapon mondott köszönetet értük. Az idézett mondat forrására az orvos nem emlékszik.

(3) Herczeg Ferenc (1863-1954), író, újságíró, a két világháború közötti időszak népszerű regényírója.

(4) Szekfű Gyula (1883-1955) történész, publicista.

(5) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 887. o.

(6) Az idézetet nem találtuk Szabó Dezső: Az egész látóhatár (Budapest, 1991.) című kötetben.

(7) Az egész látóhatár című kötetben ilyen címmel nem jelent meg tanulmány. Ellenben az 1923-ban közölt A munkásság című írásában Szabó Dezső foglalkozik a szociáldemokrácia kérdéseivel, és utal a két forradalomra is. Ebben többek között a következőket írja: „Tekintsük múló történelmi laboratóriumnak ezt a forradalmat, hol néha túl merész, néha nem nagyon szakértő emberek nagy történelmi ideákkal kísérleteztek.” (Szabó Dezső: Az egész látóhatár. Budapest, 1991. 219-220. o.) Simonyi Imre valószínűleg erre a tanulmányra utalt, s ennek a mondatnak a lényege maradt meg az emlékezetében.

(8) Szabó Dezső: A végzet ellen (Hungarizmus és halál). In.: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 438-482. o.

(9) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 196. o.

(10) A pontos szöveg: „– Mi is az az antiszemita, Fekete sógor? – kérdezte a templombíró. – Mert mindig hallom emlegetni. – Hát az olyan ember sógor, aki a zsidóra dühösebb, mint köllene. Azt nevezik antiszemitának.” (Nincs többé „egyhangúság”!, In.: Mikszáth Kálmán: Anekdoták 1. kötet, Budapest, 1930. 180. o.)

(11) A idézetet nem találtuk Szabó Dezső eddig megjelent műveiben.

(12) Kállay Miklós (1887-1967) politikus, 1942-44 között Magyarország miniszterelnöke.

(13) Bárdossy László (1890-1946) politikus, 1941-42 között Magyarország miniszterelnöke, 1946-ban mint háborús bűnöst halálra ítélték és kivégezték.

(14) Bálint György (1906-1943) író, újságíró, publicista.

(15) Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944) politikus, publicista, a II. világháború végén a németellenes fegyveres felkelés megszervezésének irányítója. A nyilasok 1944 karácsonyán Sopronkőhidán kivégezték.

(16) Darányi Kálmán (1886-1939) politikus, 1936-38 között Magyarország miniszterelnöke.

(17) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 67. o.

(18) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 68. o.

(19) Hidas Antal (1899-1980) író, költő, Kossuth-díjas, 1926-59 között a Szovjetunióban élt, majd hazatért.

Vissza a tetejére