Alföldi táj, Hintaszékben, Az est fénypontja

Alföldi táj

Érlelésben a nyár a legjobb.
A tavasz gyengéd, édesded.
Az ősz titkok kifecsegője,
a tél zord, szigorú atya.

Sokan vagyok, súgta
füledbe, két maszkcsere közt.
Az éjszakától kölcsönzött
energiát a felkeléshez a nap.

Alföldi táj, néma síkterep,
föl-ledobálódzó sorsok.
Az útravaló elfogyott, s az út fele.
Élni és halni nem lehet egyszerre.

 

Hintaszékben

Csöppnyit a tavaszból, az igazságból
annyit, amennyi a három kívánság
egyikében kényelmesen elfér.
Tornádó a szívben.

Öregszem. Dülledt szőlőszem.
Pirospozsgás képű alkony.
Egykor sok volt belőle,
visszajáró lélek jövője.

Szakaszos öntisztulás.
Egybeesett a kezdettel a vég.
Túl súlyos, tedd könnyűvé!
Kettéharapott lélegzet a száj.

 

Az est fénypontja

Ma már a módszernél
fontosabb a beszédmód.
Bebújt a szél a kéménybe,
kibújt a szög a zsákból.

Órákig kerested a vétkest,
kutattad magadban a hibát.
Penészfoltos holdfény,
kutyákkal őrzött fatelep.

Az est eredendő fénypontja
az égbolt elvarázsolása lett volna.
A halálnak bánatpénz,
az életnek végkielégítés jár.

Vissza a tetejére