Megbélyegezve

annyiszor elgondolkoztam azon
hogyan lesz mi lesz utánam utánad
senki se viheti el szárazon
minden virág amely kinyílt leszárad

fekszem hanyatt a kinyúlt matracon
s elönt valami végtelen utálat
fölöttem torz ábrákkal a plafon
s én gyilkosomnak képzelem anyámat

idegenségét tudom a világnak
szívem halk verdesését hallgatom
árvának érzem magam mostohának

vigasztalóval nem szolgált Platón
sem mint sarokba szorított vadállat
szűkölök stigmával az arcomon

A kamrában

M-mel a kamrában jó volt
kamrában ilyen jó még sosem
levett lábunkról a túlsrófolt
vágy tombolt bennünk a szerelem

két ártatlan lélek két szűzi test
mélyből feltörő kíváncsisága
szenvedélyes pillanat egyikünk se rest
hogy féltett titkát a másiknak kitárja

harmatos öle úgy fogadott magába
ahogy zsákmányát a kígyó nyeli el
miközben nyögdécselve sikongott a drága
pinája szörcsögő hangon énekelt

hirtelen lakott jól velem
eszeveszetten gyors volt az iram
alámerültünk a boldog semmiben
tágra nyílt szemmel bámultunk mi van

a kamra ajtaján besütött a hold
a falu kutyái csaholtak vadul –
könnyes szemmel a vállamra borult
éreztem szívében mily ádáz csata dúl

Négysoros

mint a megsebzett vadállat
szétfröccsenő vére a havon
mutatja múlandó életem
sok szétszóródott napom

Unatkozó hús

izgultam nagyon sikerül-e majd
lesz-e bátorságom hozzá s neki
hajlandósága nem törik-e bele a bicskám
volt bátorság ha olyan félős is
és volt hajlandóság igaz elég
gyámoltalan de megtörtént
bebocsáthattam durcás kis
szolgámat ahová oly nagyon vágyott
és ahol szívesen látott vendég volt
noha illetlenül viselkedett köpködött
fröcskölt megtörtént hát nagy kő
esett le a szívemről végre nem vagyok
többé szűz jó volt mondhatom de azért
sajnáltam hogy nem szólalt meg egyszerre
minden harang nem mozdultak meg a hegyek
nem léptek ki medrükből a folyók
sőt kis idő múltán arra eszméltem hogy láza
csillapodván unatkozni kezd rajtam a hús