[madárdal hasítja], [egymás soványka tetemét], [sűrű vérű tokjai], [karcsú lapokra]

[madárdal hasítja]

Jelentkezem én, ha te nem, írod, mit
tegyek, ha nincs mit szólnom, eltű-
nésemmel emelem arcod elé a
hiány fura leplét, én így jelentkezem.

A szótlanság, a hallgatás azt is
jelentheti, baj van. Vagy nem akarok
beszélni róla. Vagy nem tudok. Másképp.

Nem ölt formát az érzés. Csak motoszkál.
Lágyan havazik, és madárdal hasítja
a puha pelyheket.

 

[egymás soványka tetemét]

Tájsebeket ejtek a fán. A kert
nyitott, minden oldalról belátni.
Nem is táj ez már, darabka hályog-
kovács módjára művelt föld.

Falu és város szűkös mezsgyéjén
lakunk itt, a csöndben sünök, macskák,
nyulak, rókák kergetik egymás soványka
tetemét sínek, rögök és hantok mentén.

 

[sűrű vérű tokjai]

Fogak hullásából kiszámolni
letűnt éveink számát, hová is
hurcol a méla gondolat?

Közlekedő edények vagyunk mind
így s úgy, sűrű vérű tokjai a
folyékony elmének, csomagba zárva
illékony lelkünk.

Látom magam, megyek az utcán,
kezemben műanyag kávéscsésze,
általam teszi meg az utat innen
oda, akár a sejtjeim.

Lépek, de nem tudom hová, miképp
a néhai írógép kocsija, ahogy
megcsúszott sorváltás közben.

 

[karcsú lapokra]

Cédulákra írok, vékony füzetbe,
karcsú lapokra.

A megfelelő ritmusban lelépni
a járdáról, az autónak alig
kelljen lassítania.

Miért tenném? Miért ne tenném?
Álmos vagyok. Miféle ritmus? Miféle
tempó. Az életemmel játszom, hogy
felébredjek. A reggeli kávé
színtiszta szertartás.

Vissza a tetejére