Rétegek, Hiba, A nevem

Rétegek

mint folyó a követ a felszín alatt
a sör elkoptatta bennem a szavakat
aztán megláttam a lányt akinek arcán
a mosoly hamarosan egy újabb pohár bor medre lett
szemén a smink testén a tetoválás
mint közútra festett forgalmi jelek
ölében parkoló
szíve előtt záróvonal
azt mondta jelenleg a méhe nem fogad
de a várótermébe szívesen beenged
aztán meg hogy nem én vagyok az első
nem most először meztelen
mégis ahogy távozik ruháján a behúzott cipzár
mint valami hatalmas műtét utáni heg

 

Hiba

Az ablakot nézem. Nem mögötte a tájat.
Közben átlátszik gondolataimon a vállad.
Már nem is a jelen. Csak emlékeztető cetlik a falon.
Hogy nem maradt más köztünk, csak hűtőmágnes-vonzalom.
És ha nem volna még az a havi pár alkalom,
már fiamnak neveznél. Mint majd hetvenévesen. Tudom.
És nem értenéd. Pedig az lenne a legszebb szerelmi vallomás,
ha elmondanám, hogy a múltkor négyesben csináltuk,
és hogy közben egészen olyan volt, hogy többen, mégis csak úgy,
egyedül,
mint isten nélküli hívők.
Az, hogy egyszerre sokan kellenek,
mert egyvalakivel megcsalni téged
szinte, mint a maszturbáció, olyan.
Mert mint a talaj. Úgy hiányzol mindig alólam.
És ma este, mint a vakok. Én már egészen úgy tapogatlak.
Meg akarom látni előre, ha egyszer elhagysz.
De most végre valami szépet jósol tenyeremből a melled.
Olyan megható ez az igyekezet, ahogy magadat mented,
és hogy úgy hazudsz, mintha mondtál volna valaha igazat.
És lassan már egészen olyan vagy, mint aki imára tette össze a
kezem,
hogy ne magamhoz. Hanem istenhez nyúljak helyette.
És azt mondta, úgy szeressek mindenkit, ahogy ő is szeret engem.
Ezt nevezhetnénk képmutatásnak. Hogy tolvajjá lopott el, és nem
magának.
És öcsémmel, mint amikor még kiskorunkban lebuktunk a víz alá,
úgy fogadtunk azon a bizonyos napon, hogy ki bírja gyásszal tovább.
És most azt mondják, hogy ritkul. Pedig csak nem nő a szakállam.
Újra gyerek vagyok. Felkopott anyám után az állam.
És hogy ne jöjjön le a könnyel,
alkoholos filccel rajzoltam fel az arcát. De sajnos mindig rápiálok.
Veled meg bunkó vagyok. És még milyen? De tudod, ki az oka.
Csak kapj hányingert tőlem, mint magzattól az édesanyja.

 

A nevem

bemutatkozom, neked csak: szívem
17 múltam néhány centivel
tenyerem kérges, hajam hosszabb, mint a fű
kár, hogy elég rossz természetbe nőtt
(hát hagyd, hogy elnyújtózzon a tied lágy ölén)
hogy apám egy lakatlanszigeten
mindig borospalackokban üzen nekem
(sohasem találkozik senkivel)
emellett meglátszik rajtam anyám kora
már az ütéseinek sincsen nyoma
látod ilyen az, ha hiányzik a gyökér
nem marad mögöttem a múlt. ördögszekér
és néha azért remélem, hogy lesz jövő
mert mindig csak a jelenben nincs idő
és amikor már nagyon megszorulok
megszánnak az utcán a koldusok
nézd, méhfalba ütközött vágy vagyok
de a végén úgyis én leszek
aki majd a fényen átragyog –
(mert én többet adhatok bárkinek
mint amennyit nekem kíván a szánalom
nézd, mezítláb jössz te is
hogy cipőd legyen a
lábnyomom)

Vissza a tetejére