elveszt, nem ereszt, szerelmes vers, növésben

elveszt, nem ereszt

ha megmenthetek ebből az egészből valami értékeset,
én a túlsó partra
a fogaim közé szorított csendet viszem.
mert nem te vagy kegyetlen.
ütéseiddel csak kopogtat rajtam a fájdalom,
én vagyok az, aki beengedem.
persze közben jónak tűnök, pedig mint piszok a szőnyeg alatt,
nyelvem alatt rejtegetett csúnya szavak;
nem is takarítok,
mert mint a legértékesebb őskövület a múzeumban,
a mosatlan edényekben még kanalad nyoma ott van,
nálad viszont semmi sem az enyém.
vendégpapucs jár és használt ölelés.
még a pofon sem saját, amit adsz, mert jól tudom,
simogatás volt az, ami a másik nőn gellert kapott.

 

szerelmes vers

még fekszünk. a szívem alattad.
sötét van, mint egy anya hasában.
felettünk vizet vetkőztetnek. összetörnek egy kancsót.
már ébresztő zajért hallgatóznak az alvók.

aztán hogyha felkeltünk, próbálom kitalálni még akkor is,
ha nagyon nehéz,
hogy a szerelemről vagy az esti meccsről
hallgatsz, hogyha nem beszélsz.
helyetted majd én mondok valamit hangosan.
köztünk minden bók olyan, mint egy keresztelés:
az attól kezdve csak rád használt szavak,
látod, a hallgatásnak is van nyelvtana,

közben te sört iszol,
amit meg nekem adsz, csak mint sivatagban a víz,
se szomj oltásra, se fulladásra nem elég.
és ez így lesz egészen addig, míg nem uralkodik rajtad az indulat,
s a szerelmet csak bizalomban adagolják,
mint mentőövben a holtakat.

 

növésben

ez az örökös emlékezés.
mint az öreg emberek keze –
hogy a gondolat folyton visszarándul,
mindig megremeg.

és az előrehaladásban már a támadások sem
segítenek,
egyre kényelmesebb, mélyebb lesz a
lövészárok,
ahogy szaporodnak
arcodon a ráncok.

közben fejed fölött az óra,
mint egy ventillátor, pörög,
és lassan végképp
hulla-hidegre hűt,

és talán bunkó vagy. igen.
vagy csak keresed, akitől elmehetsz,
hogy visszavárjon.

de a legrosszabb az, hogy már csak
magadnak
hiányzol,

közben odalent a téren
még mindig a csillagokat nézed. hason fekszel az égen

és látod a madarakat.
hogy miután ittak,
a maradékkal együtt
a levegőbe párolognak,

és hogy elrejtőzzön, mint aki fél,
egy üres joghurtos dobozba bújik a szél.

ezért megpróbálsz elővigyázatos lenni.
mert korral jár az élet.
és be kell látnod,
már túl öreg vagy tévedésnek.

lassan gyorsabb vagy, mint az idő.
sok mindent előre megérzel.

már úgy alszol,
mint egy csecsemő.
ökölbe szorított
kézzel.

Vissza a tetejére