Úgy még sose volt, Weöres-igyekezetem, Mit már nem lehet, Hason a lattal, Ha elhallgatni I., Ha elhall II., A szakadékot, Várom az időt

Úgy még sosem volt

Úgy még sosem volt,
hogy még sosem volt.
Legyen csak foghatatlan.
Jel semmi-jelhez.
Ha mondva nem lesz.
Nem lesz elő-alakban.

A szót előzve.
Kell, nem. Szét, össze.
Igen, nem. Ez már megvan.
Oly mindegy: lesz-volt.
Köze. Sosem-szólt.
Alak-nincs az alakban.

 

Weöres-igyekezetem

A mondhatatlan:
motozhatatlan,
csak-nincs-zseb-se alakban.
Ha nincs felettem,
ha nincs mögöttem,
alattam, se mellettem.

A mondhatatlan
nincs se alattam,
nincs-alakban, alakban.
Megvan, akárhogy,
így, úgy, vagy bárhogy,
gyarapodik, ha már fogy.

Álom túlpartom
pont belehajtom,
létrejöhetetlen pont.
Jön-nem-jön túlnan,
nekem már túl van,
nem hall engem, bármit mond.

 

Mit már nem lehet

Mit már nem lehet,
az már, meglehet,
szólta nem lesz lehelet,
csak megvan veled,
s ami vele lett,
holttaiddá leheled.

Ezek a holtok!
Megannyi volt-ok,
Kosztolárnyijuk vagyok,
két szárny közrefog,
köztük: holtotok,
nem élednek, szárnyasok.

De ez valós mind.
Mákos-diós ring.
Mogyoró, rogyó, de mint.
Rémrímre jós kínt?
Nem ily Úr szerint!
„FIJJAM, TÁGABB BENT, MINT KINT!”

 

Hason a lattal

Goethe!

Hason a lattal.
S más változattal.
Bővelkedj hasonlattal.
Fukar kalappal.
Alatta angyal.
Ha más, hát madár ranggal.

Minden hason: lat.
Elmék latolnak.
Szívek mérnek sarakkal.
Ellazsnakolnak.
Szép ódon szónak.
Virrad mindig új nappal.

Kelj hát napjával.
Összevisszával.
Hajtogasd sorok ágát.
Rímek virágát.
Csont váz-fogászát.
Jó széken üld meg. Rád vall.

„Ez volt az, hóhér!”
Wittgenstein szót kér.
De csak hallgat szavával.
Felébredsz. Csatakos ággyal.

 

Ha elhallgatni I.

Ha elhallgatni.
Nyomán se hagyni.
S kitér, vagy keresztezik.
Ha egy mondat hír.
Ha lég bomlat sír.
Por, sár vára, s nem segít.

Ha nyom, akadni.
Rá elapadni.
Csavaron fény-fútt olaj.
Ha fejbe-hajtva.
Ha elszámítva.
Vér-zúz-rozsda, tapadt haj.

Ha kis játékok.
Kény buborékok.
Mivé fuvalkodásuk!
Ha nagyra-látón.
Ha tévre játszón.
Ha sem-indul, ha átjut:

Kapaszkodója.
Gyök, gyökér óvja.
Csokorrá szikkadt fel-szár.
Krumpli tő éppen.
Ott a töltésen.
Zakója még brifkót tár.

Szentje kinek se még, már.

 

Ha elhall II.

Ha elhall. Kettő.
Mind elesendő.
Sín és mozdony, vezető.
A part karéja.
Lecsapó héja.
Szikkatag szik paréja.

Ha lélek-vesztő.
Ész, ha észvesztő.
Ami egy, az a kettő.
Álltam így, préda.
Önhibán példa.
Vagy csak álmom alélva:

Át nem eresztő:
Ér szétterpesztő:
Velőből hajmeresztő:
Ó, és ha, és ha!
Nem véd a véna?
Költészet mit ér... J. A.!

Kőből bomló éj- s fény-fa!

 

A szakadékot

A szakadékot.
Akármi dolog.
Arra van. Eltakarja.
Rohanásunkat.
Bele. Másunkat.
Fogná erre. Nem arra!

Tárgy dolog: jegy, jel.
Azt ne hidd. Ezzel.
Foglalkozol. Lényeged.
Hogy szakadékát.
Képzelet, mit lát.
Takarja ege. Eged.

Ha terhed minden.
Elérteidben.
Szóviccként csak. Érted el.
Értés? Nem érted.
Jegy, jel. Eggyé-tett.
Ütköző fal, mint lepel.

De nem lepleznek.
Le, fel. Se testek.
Sem lelkek. Semmi-célok.
Mind e mindenek.
Célod, ó, fedd, fedd.
Emésztő szakadékod.

 

Várom az időt

Várom az időt.
Nem mások között.
Más időket sem tudok.
Csak nagy nevüket.
Névtelen jönnek.
Tűnnek. Mindig. És nagyok.

Nagy névtelenek.
Mérettelenek.
Nevük is megadható.
Időd így kerek.
Már nincs. Hol kezdet.
Meglel. Megleled. Véged.

Végem. Nem várom.
Bizonyosságom.
Pont pont közt időnyi pont.
Pontnyi időkkel.
Tavasszal, ősszel.
Téllel így nyarára ront.

Kifejezésben.
Mint értelmetlen.
Szándék. Mint felesleges.
Minek. Nem leszek már.
Nem időz. Nem vár.
Nincs-minek ideje lesz.

Vissza a tetejére