A végén elhagyom, Befejezetlen reggelek

A végén elhagyom

Hét éve tettem le az érettségit.
Csupa elégséges, mégis megvagyok.
Nem lettem drogfüggő, csak kocsmában
füstölök, pókerben sem sűrűn tartom
a vakot. Nem lettem földmérő, sem
geográfus, iskolában földrajzot ma sem
tanítok, pénzért jogásznak sosem mentem
el, belülről nem kellett bámulnom börtön-
ablakot. Nem lettem nőfaló, utcákon sem
gyakran lesem őket, kicsit nem tudok
szeretni, egészen meg képtelen vagyok.
Csupa elégséges minden, ami körbevesz.
Meglehet, hét éve nekik volt igazuk.
Nyáron töltöm be a huszonhatot.
Ha lehajolok, a sípcsontomig érek,
ha kihúzom magam, száznyolcvan vagyok.

 

Befejezetlen reggelek

Először a billentyűk után nyúlok
vagy feléd, olykor átfedi egymást
a két mozdulat, ahogy a reggeli
kávét is a bögrédben tudom csak
megszeretni, miközben úgy figyellek,
mintha felejtenék: megszámolom
arcodon a ráncokat, te belepirulsz,
máskor meg csak beszélsz, beszélsz,
én meg élvezem, ha közben néha
berekedsz, de ezt te is jól tudod,
mégis megmosolyogsz, sírva fakadsz,
folytatod, pedig mindketten tudjuk,
hogy nincsen mit mondanod.

Vissza a tetejére