Az esőhöz

Janus-arcú eső! Ne rút feled mutasd,
a náthás, szörcsögő, szutykos novemberit:
depressziós, undok és unalmas fazont.
Ne is a haragos korbács-csattogtatót!
A lágyat, kedveset, a félig már mosolygót
s gyorsan felszáradót, mint szempillán a könny.
Hisz a neved is kedves, a három hang s az írott
képük: ezüstösen kezdődik, majd susogva
folytatódik, s vidáman duzzadó csöpp a vége.

Megszólítottam, lám, az esőt, mint a régi
költészetben szokás. Így tett Walt Whitman is,
Garcia Lorca a vadszederrel beszélt,
Wislawa Szymborska a kővel s így tovább.
Egyikkel szóba álltak, másik kudarcot vallott.
Én nem bánom, felel, vagy nem felel az eső.
Csak szépen szót fogadjon, kedvem fényesre mossa,
hogy aztán úgy ragyogjon, mint szép szem írisze
s a kis tócsák tükre, ha kisütött a nap.

Vissza a tetejére