nyári eső

géppisztolysorozat a tetőn
ájultan hevernek a cserepek
a fémhegyű nyári záporeső
átlyuggatja a puha meleg teret

mintha millió megvadult spermium
akarna bejutni a fűillatú földbe
hogy megtermékenyítse az óriás sejtet
de nem biztos hogy az elsők jutnak először be

ahogy esik esik tovább tócsákban
apró szájak formálódnak egyre
s nyílik mindegyik néma kiáltásra
aztán bezáródnak mindörökre

a kert lehajtja hosszú zöld fejét
s megremeg ahogy végigfut rajta
a vízcseppé lett szent körforgás
s szétárad az eső-keserű karma

aztán hirtelen kinyílik az ég
s visszanyeri fényét a sápadt délután
csak egy-két kamikaze-csepp
téveszt célt a kifeszült víz tükörfalán

s mint boldog túlélők homlokán
gyöngyökbe gyűlik növények
zöld redőiben a kristályhálós
édes élet-esszencia lényeg

s ahogy rémült csodálattal nézed
hangtalanul felsóhajt a táj

Vissza a tetejére