Szakadás

Nyárvége volt, és sose gondoltam, hogy a nyárvége ennyire kegyetlen tud lenni, de úgy voltam vele, hogy valahogy le kell nyelni a szélnek eresztést, valahogy túl kell tenni magam a kiebrudaláson, ami addig sosem fordult elő velem, és hát elég nehéz pillanatok voltak, amikor ez az útilapus dolog meg én méregettük egymást, és bárhonnan vettem szemügyre a duellumot, bármilyen körmönfontan is javasoltam ennek a fel is út, le is útnak, hogy húzzon a picsába, napról napra biztosabbnak tűnt, hogy én maradok alul, tetejében allergiás rohamok is gyötörtek, ami annak előtte ugyancsak sosem, göthösen tüsszögtem, meg keheltem, mint egy ló, de igyekeztem a harmatos augusztusi estékre, a rövidnadrágos éjszakai pecákra fogni, mert egyébként is nehezen találtam a szavakat, mintha fulladoztam volna attól, amit előbb-utóbb menthetetlenül meg kell fogalmaznom, a torok ugyanis, hát az nagyon szűkösnek bizonyult ezen a sokszor felhős nyárvégen, lenyelni bármit, ezért lenyelés ide vagy oda, nem lehetett a kocsmázást erőltetni, a sör fennakadt, a kevertet visszaokádtam, kapart és égett a nyelőcsövem, így nem lehet élni,

és Bence azt tanácsolta, hogy hagyjuk a testet, és ne habozzunk a léleknek is megadni a jussát, és napi rendszerességgel találkoztunk ezen a nyárvégen, ráadásul Bence nagyon is komolyan gondolta ezt a lelki dolgot, mert akkor már fősulis volt, és a szinten, ahol a koleszban lakott, olyan mozgalmas hónapokban volt része, amilyenekben addig sohase, és olyan is volt, hogy nem járt haza hetente, csak kéthetente, egyszer meg háromhetente, ami olyan volt, mint az allergiás rohamom, addig sosem fordulhatott elő, mondjuk, nem is járt el otthonról sehová, úgy értve, hogy a lábát se nagyon tette ki a városból, így könnyű volt hetente hazajárni, de ez a főiskolai felhajtás meg bulizás, amit úgy hívott: élet, teljesen a hatalmába kerítette, és az első tavasszal engem is elhívott, és a beígért holtágpeca helyett buliztunk a szinten, és füvet kellett szívni a haverokkal, a vézna diszkós sráccal, aki vízmérnökin nyomta, meg a dagi agronómussal, a vézna diszkós hozta az anyagot, apró, rápattintható gyógyszerésztasakban, és elég tájékozottnak látszott, alaposan föl volt szerelkezve, karcsú pipákat rakott ki az asztalra, és öngyújtókat, meg nagy műgonddal szortírozta a zacskókat, mintha a rovargyűjteményét tenné rendbe a gyakszin, mi odahaza a gombfocit kezeltük ilyen odafigyeléssel, és háromhavonta tartottunk a nappaliban gombfocivébét, hol nálunk, hol Bencééknél, és füzetbe vezettük az eredményeket, külön ceremónia volt a sorsolásé, és a csoportokat is külön felírtuk ebbe a füzetbe, és minden egyes mérkőzésről statisztikát vezettünk, összeállítás, gólszerzők, nézőszám, és a skandináv vébén, a füzet kétharmadánál azt a bejegyzést körmöltük az első csoportkör alá, hogy eső miatt félbeszakadt, ami az érdeklődés visszaeséséről, a gombfociláz kétségbevonhatatlan hanyatlásáról árulkodott, és a vézna diszkós kiválasztott két puffadtra tömött zacskót, inas volt a karja, tetovált, csontos alkar, figyeltem az egymást keresztező erek pályáit, ahogy az összegubancolódás ellenére határozottan és tisztán futnak a csukló irányába, ami nálam az erő, a szívósság jele volt, egy ilyen alkarért emelgettem én is a súlyzókat, és nyomtam a fekvőket, és ha már teljesen kicsúszott a kezemből tulajdon életem irányítása, futásra is vállalkoztam, de csak puha, fehér, bár széles alkar jutott nekem, mint az orvosoké, a vézna diszkós kattintott először az öngyújtóval, rémülten sercegett a marihuána száraz zöldje, összezsugorodtak a szálak a kispipa teknőjében, és a vézna diszkós édes illatú füstöt fújt ki, és én az ír kocsmában ücsörögve tértem magamhoz, amint egy kiürült pohár fölött bólogatok, mint aki zablába dugná az arcát, de folyamatosan mellélő, és hasogatott a fejem, és ropogtak a tagjaim, mintha földre köpködött földimogyoró-héjat taposnék a bakancsommal, ami másnap, amikor a hazaindulás előtt Bence beült velem egy laza kávéra a pályaudvaron, igaznak is bizonyult, mert ha hiszem, ha nem, az ír kocsmáknak ilyen jellemzője van, hogy míg az ember talpa alatt a mogyoróhéj recseg, addig a budiban fejtámasztó van, és ha nekidőlök, akár el is aludhatok közben, mert a talp és a fejtető által képzett szögnek köszönhetően, így fogalmazott, szög, meg hogy köszönhetően, a félrement húgy vagy hányás garantáltan, tuti, nem mocskolja össze a nadrágszárat, azzal nyugtatott Bence, hogy nyugodjak meg, mert épp ez a fű csodája, vagyis inkább a teremtésé, hogy, sorry, de nem tudja pontosabban mondani, az igaz meg a valóságos összekeveredik, vagy micsoda, de őszerinte ez épp eléggé meggyőző bizonyítéka a világban megbúvó, rejtező igazságnak, ami valójában a valódiságot képezi le, vagy micsoda, most nem tudja pontosabban megfogalmazni, negyedóra vagy valamennyivel több volt indulásig, és már korábban is mesélte otthon, hogy ők ilyenkor, amikor vannak ezek a partik, ez az élet, akkor ők olykor filozofálnak, tiszta kerekasztal, legalábbis ő hajlamos rá, ezt teszi a fű meg a teremtés, és amikor felkapaszkodtam a vicinálisra, gyűrötten megjegyezte, hogy rendszeresíthetnénk ezeket a találkákat, és én mosolyogva bólogattam, akár egy tévútra tévedt buddhista szerzetes, aki abban a pillanatban irgalmatlanul másnapos, és igazából nem tudja, mi van,

és ezen a nyárvégen, miután ki lett mondva az ámen, alkalom adódott rendszeresíteni a találkákat Bencével, és mintha ájulásból ébredtünk volna, róttuk a törődött köröket a csatorna partján, a kövéren terpeszkedő fűzfák alatt, és valahogy nem örültem ezeknek az alkalmaknak, de Bence segített megadni a léleknek a jusst, és így kicsit módosultak a dolgok, a gólyafészkes hídnál pippantottuk el az első cigit, aztán a holtág melletti játszótéren a következőt, és amikor egyszer csak sötét lett az ég alja a tejporgyár mögött, és eszembe jutott anyuka mulatságos aggodalma, hogy vigyek esőkabátot, mert ki tudja, mi lesz, esőt mond, egyszerre arra gondoltam, milyen szép is ez és milyen izgalmas, és hogy olyan, akár egy jól kigondolt, vagy nem is, inkább épphogy véletlenszerűen fellelt szimbólum, hogy akkor van ez az Edina, vagy most már csak volt, vagy a fene se tudja már, és hogy milyen rútul elbánt velem, és akkor most nyilván az én kedvem jelképezi ez a lassan fölkapaszkodó, kirobbanni kész gomolygás, ott, a tejporgyár fölött, és úgy éreztem, perceken belül elhányom magam, hogy hamarosan kedvem támad okádni egy förtelmeset a hinták előtt kitaposott placcra, különösen hogy Edina most bizonyára boldog, és ez a felismerés abban a pillanatban iszonyúan és valóságosan gyomorszájon vágott, és öntudatlanul az ajkamba haraptam, mintha a sírást fojtanám vissza, és nem tudtam szabadulni a képtől, szabályosan lezsibbadtam, hogy, bassza meg, hát boldog, és nem lehetett nem elképzelni, ahogy ez a boldogság van, ahogy behunyt szemmel fekszik az ágyon, meztelen, de csak a nyakláncáig látni ezt a pucérságot, üdítősárga bizsu, és a felfűzött nevetséges E betű piheg a kebel felett, és valami szakállas fickó, valami középkorú forma vigyorogva rátehénkedik Edinára, és ugyanúgy boldog, a nyomorult, és nem látni innen, mégis tisztán látom, ahogy nagy veres farokkal birizgálja a kéjlukat, a nyomorult, borzasztó volt elképzelni, hogy megkeményedett a farka, és lehetetlen elhinni és botrányos fölfogni, hogy mitől keményedett meg, a nyomorult, rugdalózott a gyomrom, és azonnal szabadulni akartam, fölpattanni a padról, de mozdulni sem bírtam, szólni akartam Bencének, de képtelen voltam megnyikkanni, egyre jobban beborult, mintha sötétedés előtt volnánk, pedig alig múlhatott négy óra, és Edina behunyta a szemét, akár a kiöntött tej a konyhaszekrényen, szétáradt, szétfolyt az arcán az öröm, és tisztán láttam, ahogy döfködi, a nyomorult, nyöszörgött alattuk, ringatózott velük az ágy, és nem láttam ezt az ágyat, de ez a fickó, ez a középkorú forma a préselés ritmusára néha bemozdult, és ilyenkor, ezeknél az alámerüléseknél láthatóvá vált a vörhenyes szakáll, az arc, a pofa bal felén, és ahogy torzán vigyorog, boldogok, mert basznak, és patakokban csurog az izzadtsága, szürkésbarna erecskék kanyarognak a sörtés háton, a nyakszirttől a csípőig, és úgy vergődik ott, mint aki combtól lebénult, köldökig csatakosan fészkelődik és rángatózik a szorításban, mint aki mindenáron szabadulni akar, pedig csak a helyét keresi, a nyomorult, a kényelmét, amiről maga is tudja, hogy fölösleges, hiszen ezzel a nyakláncig látható meztelenséggel, ezzel az arcon szétáradó örömmel és patakzással és egymáson vergődéssel már meg is találta, ez a kényelem: megvan, és megéreztem az első, tétova esőcseppeket az arcomon, Edina mosolya egyre kényszeredettebb lett, aztán egyszerre erősen az ajkába harapott, belevágott a puha húsba a fogaival, és hátrakapva megragadta a vörös ágytámlát, átkarolta, mintha kapaszkodót keresne, és vadul dobálta és csapkodta a fejét a párnán, amikor a benne vonagló szőrös test ráborult, mintha agyon akarná nyomni, majd azzal a lendülettel kipattant a képből, hallani lehetett, ahogy fölhorkan, akár egy ló, aztán csak az ágy elhalkuló nyögdécselése maradt, a csendesedő nyikorgás, ahogy Bence kikászálódott a szűk hintából, és ott maradt utána az üres lüktetés, az egyre lassuló, egyre finomabb mozgás, és nehezemre esett az elindulás, a nyárfák leveleiről peregtek az esőcseppek, és morogtam, hogy mit kell beszarni egy kis esőtől, de mire elértük Bence nagynénjének a házát, már szakadt, végigpermetezte a Szőlős utcát, a holtágtól a főútig, átvizesedett a nemrég leterített aszfalt, az elvezető árkokban itt-ott megállt a víz, és a házak előtt kókadozó szilvafák alatt sem volt már száraz felület,

és a hátsó udvarban kerestünk menedéket, ahol nem csupán jóleső érzéssel nyugtáztam, de bizonyos elégedettséggel is eltöltött, hogy Szöszi néninek van kiskonyhája meg ólja, három malac vagy négy, hallani lehetett, ahogy visítoznak meg dörzsölik az oldalukat a keresztléchez, ilyen katolikus malacok voltak, és görénye is volt, de ez a görény csak félig volt az övé, ami azt jelentette, hogy a görény eléggé illetéktelenül trappolt a mennyezet fölött, a padlás porában, Gergő, a foxi ugyanis vonakodott rendet tartani a ház körül, pedig egyszer, amikor betelt a pohár, felzavarták a padlásra, vagyis hát, mesélte Bence, a nagybátyja, Feca, megragadta Gergőt a nyakörvénél, és úgy hajította fel a lépcső aljától, hogy landoláskor porzott, de ahogy padlatot ért, már nyargalt is vissza, és Feca abban a minutumban bevágta a padlásajtót, és Gergő önkritikátlanul nekirobbant az ajtónak, és magán kívül szűkölt és vonyított, és kaparta a lépcsőt, a görény meg, látva Gergő fogyatékosságát, gonoszul dörzsölte a tenyerét odafönn, ezért is feltételeztem, hogy Gergő rendteremtési képességei hagynak bizonyos kívánnivalót maguk után, és végül kénytelen volt Feca megoldani a helyzetet, és nem volt rest egyedül elüldözni a görényt, akinek, miután Feca a malacok alól kikotort ganét vödrökben felcipelte és szétcsapkodta a padláson, napokon belül nyoma veszett, és Gergő tényleg eléggé vonakodós fajtának tűnt, mert egész idő alatt a lábunknál kushadt, mintha csak az éjszakai vadászat fáradalmait pihenné ki, de láthatóan a kényelmetlen időjárás számlájára volt írható ez a semmittevés, a csillapíthatatlanul záporozó eső elől menekült a veranda fedezékébe, ahol mi is helyet találtunk ezen a nyárvégen, ezen a nyákos, lassú, kegyetlen augusztusi délutánon,

és úgy ültem ott, a fonott székbe süppedve, lustán cigarettázva, akár egy Móricz-hős a dzsentritanyán, kapart és égett a nyelőcsövem, és egymáshoz ragadt bodobácsok cikáztak a kövezeten, ferdén hasított a zápor, percekig a szemközti házfalat se tudtam kivenni, hosszú percek teltek el, mire kissé szétszálazódott az éles esőcseppek szőttese, egy szót sem szóltunk egymáshoz, Bence, ügyet sem vetve a körülményekre, rendületlenül dolgozott a beadandón, a nyelve hegyét is kidugta, úgy tűzögette a nyáron zsákmányolt rovarokat az ölébe fektetett széles hungarocellre, én, kihasználva az eső pillanatnyi csendesedését, a szemközti falat fürkésztem, a szomszéd ház falát, a becsapódásokat, ahogy keskeny szürke csíkokban kirajzolódik rajta az a koszos, szomorú mintázat, és folyamatosan tudtam hasonlítani a falon képződő nedves alakzatot, de mire tudatosult volna bennem, mit láttam, már el is illant a kép, hogy a helyét a szakadó eső ritmusára egy másik vegye át, amelynek éppannyira tudtam meghatározni a mibenlétét, amennyiben észleltem, hogy felbukkan, s már át is adja a helyét a következőnek, és ezt egy újabb váltotta föl, és így változtatta sorra az ábrázatát a szomszéd fala, és az járt a fejemben, mennyire sebhelyes ez a házfal, mennyire töredezett és ápolatlan, és hogy úgy tűnik, minden egyes bevágódó esőcsepp újabb és újabb szeleteket hasít ki belőle, hogy percről percre puhul a felülete, és hamarosan tenyérnyi darabok szakadnak le róla, aztán tányér nagyságúak, majd ólajtónyiak, hogy hamarosan megroppan és elveszti tartását ez a felület, és szép lassan lebomlik az egész hámréteg a Szöszi néni kertjébe, lucskos, egészségtelen színű mész halmozódik föl a pöszmétebokrok tövében, a kiskonyha mögött, és láthatóvá lesz a magára maradt vert fal, az agyag és a sár, az összecsomósodott szúrós nádtörmelékek, ez az egész nyílt, eleven seb, és arra gondoltam, hogy lesz majd idő, amikor nem fogok elbiciklizni erre, mert az égvilágon semmi értelme nem lesz, mert tényleg nem lesz miért, és sejthetően nem lesz kiért, amikor váratlanul és nagyon erősen végighasított bennem valami hideg, szúrós érzés, egy pillanat alatt száguldott át rajtam, megcibálta a gerincem, és odacsavart a vádlinak, és éreztem, hogy azonmód vissza is rúg, és fölpattan az agyamig, valósággal megszédültem az ijedtségtől, és zsibbadni kezdett hátul a fejem, mintha sokadik napja hasogatna benne a fájás, ahogy feltűnt a viharszürke kabát a porta leghátsó része felől, ami egy szűk, gyér forgalmú kisutcára nyílt, a disznóól irányából, és az első pillanattól egyértelműnek tűnt a helyzet, besurranót mamáék is fogtak nemegyszer, a szomszéd utcában, leginkább tollvétel ügyében jöttek, és miután megszállták a konyhát, úgy toporogtak a varrógép és a mosogatóvájdling között, mint akik aggódnak a házigazda pillanatnyi hollétét illetően, de a tisztességes alku reményében türelmesen várnak, akár ítéletnapig, és volt, hogy alázatosan hajlongva távoztak, miután értésükre lett adva, hogy jobb, ha ezután máshol keresik a szerencséjüket, de akadt, aki fenyegetőzve hátrált, és sziszegve átkozódott, és ahogy bevágta maga mögött, olyan erővel dörrent az utcafronti kapu, ahogy az ég, egészen váratlanul, mert nyoma se volt zivatarnak, a keményen csapkodó eső és a szürkébe simult égbolt egyetlen pillanatra sem sejtetett mennydörgést vagy bármit, ami ezzel járt, Gergő összerezzent, és ahogy volt, félálomban bekúszott a sámli alá, amelyen ültem, és nem tudtam, mi a helyes, vállalva akár a legváratlanabb konfliktust és a legkiszámíthatatlanabb reakciót is, a veranda bástyái mögül magam ripakodjak-e rá a betolakodóra, kiszakítva magam abból a végtelenül kényelmes és nehezen feladható helyzetből, amelybe az elmúlt órában kerültem, a fonott székbe süppedve, vagy Bencét riasszam, aki változatlan energiával stoppolta a tetemeket a jobbomon, irigylésre méltó nyugalommal ügyködött, lepkéket és szarvasbogarat és cincért szortírozott, mintha ez, ahogy ő ott, három füves cigi betermelése után a házi feladatát csinálja, nem hogy aggasztó és ijesztő, de az egyedül normális dolog volna a világon, így kell élni, mialatt én rémüldözve moziztam, és ezerszer megfogadtam, hogy sose nyúlok többé a cucchoz, mert a házfalra csapódó cseppek függönye, a rothadó, széteső mészfelületen kanyargó szürke patakocskák hálózata mögött elkeserítő világossággal rajzolódott ki a kép, ahogy a buszpályaudvaron sétálunk, és Edina az éjjelnappali előtt vállat von, és egy kérdésemre elmosolyodik, átkarol, mire én puhán szájon csókolom, és döbbenetesen tiszta volt a látvány, és különösen a belelátás tulajdon fejembe, tetten érni a gondolatot, hogy ezt a csókot puhán kell adnom, mert nem szokványos és nem kiüresedett volt a figyelmeztető gondolat előtti egymáshoz hajolás és az odahajolással bekövetkező csók puhasága, hanem, és ez volt szörnyűséges: elfeledett, nagyon régen tapasztalt, s nem mintha sohase lett volna, hanem ellenkezőleg, attól merevedtem le, hogy egyszer, valamikor: volt, hogy nagyon is bizonyosan létezett, és hogy erre a megkérdőjelezhetetlen voltra, erre az egykorra épp a szájon csókolás pillanatában bevillant figyelmeztetés, ez a belső hang emlékeztetett, hogy ennek az egésznek az égvilágon semmi értelme nincs, mert nincs miért, és legfőképp nincs kiért, végül azonban erőszakot tettem magamon, megkocogtattam Bence könyökét, és szavak híján csak mutogattam, a szemközti fal irányába, a szürke kapucni alól kikandikáló orr rendíthetetlenül törte magának az utat a mérséklődő záporban, és épp elénk ért, a tornáctól néhány méterre baktatott, láthatóan biztos volt a dolgában, tekintve, hogy ilyen időben a kutya se dugja ki az orrát, amire Gergő se cáfolt rá, és az villant át az agyamon, hogy helyes volna-e most közbeavatkozni, vagy érdemesebb megvárni, amíg a ház közelébe ér, és úgy, hátulról vinni a földre, ha egyáltalán össze tudom szedni magam addig, képes leszek-e akár a legcsekélyebb energiát mozgósítani, és újból megböktem Bencét, mire ő felnézett, damilt és gombostűt szorongatott a fogai közt, és bólintott, és azt morogta: Szöszi néni, és a dögök fölé hajolt, és ismét rázendített az eső, és Szöszi néni tovacammogott, eltűnt a szemünk elől, jobban mondva a szemem sarkából még észleltem a szürke viharkabátot, amint elfordul a kiskonyha mellett, a szőlőtőkéknél, és ahogy elfordítottam a fejem, ami olyan volt, mintha nyaknál lecsavarnák, láttam a jobb kezében tartott moslékosvödröt, amiből kikandikált a hatalmas keverőkanál, és a szürke kabáton pergő cseppeket is láttam, de nem voltam biztos benne, hogy ezek a mintázatok épp milyen alakot rajzolnak ki, és azt rajzolják-e, ami látszik, ami ez az egész, valójában.

Vissza a tetejére