Karácsony

Túl mindenen,

szomorúságon, pusztuláson,

felfénylik, hívogat

egy távoli,

régi Karácsony.

 

Túl mindenen:

reménytelen szaladáson,

halálon át,

mint aki megleli

végső otthonát,

 

túl mindenen,

betegségen és pénztelen

sorson, mi elvadít

és dühön, és gyilkos

ösztönön,

 

mindenen túl!,

ott, ott a múltban,

valami soha-nem-volt,

valami hazugban,

valami szépséges nyugalomban,

 

apám mosolyában,

ott látom színesen,

gyertyafényesen

a Karácsonyt,

ahol az Isten megáll

 

s a tenyerére vesz.

A magasba emel,

önnön magához,

s leültet gyöngéden, szépen,

terített asztalához.

Vissza a tetejére