Trepljov, halála után, Hamlethez

…igyunk rá, dánom.

Itt idő felettünk többé nem telik.

A pisztolyt nézed? Ócskavas.

Mesélhetnék még reggelig,

ha lenne reggel vagy ha karácsony…

regélhetnék, én bús dánom,

mit fejlődött a fegyver gyártása

Fortinbras óta, s a párbaj varázsa

mint veszett…

De ez csak szó. Tudod: szavak.

Kenyérkeresni is kevés

– próbáltam –, miért untassalak?

Szavakkal azt sem értem el,

mi néked ment: a titkolást,

a kétértelmű, térdre ejtő,

nagyszínpadi összhatást.

Fegyver a szó? Ha rád se néz,

kiért s ki ellen fordítod…

Lassabban öl, mint téged ez

a hosszú, rozsdás fémlemez.

Ne nézz így. Nem dicső,

hogy én mást nem… csak önmagam…

Nem az számít, meg hány maradt,

hogyha mind boldogtalan….

 

…az anyák tehetnek róla.

Nálatok se hullt a hó,

gondolom, karácsony óta.

Párévesen csók…. majd a csend.

Illetve: szó. Szavak.

Szavak hiánya. Királyi pár…

A párbeszéd meg roskatag,

Kívül hiába kastély, vár.

A lényeg mindig bent ragad.

De neked, legalább, dán barátom,

az illúzió adatott.

Gyerekkorodban anyád apáddal

közös ágyban alhatott.

Ti egy asztalnál ültetek

sokáig. Én azt sem tudom,

Gavril Trepljov létezett-e?

Nincs emlékem, egy pofon

se róla. Anyám céda volt.

Erőszakos és feltűnő.

Sznyegúrocskának öltözött,

harsány zöld volt a lakkcipő,

hogy lássa mind a férfinép,

kirakta mind a külbecsét.

Én álltam ott

(négy múltam épp),

Tél-versem végszava

eszembe többé nem jutott.

Telt ház előtt kikacagott.

Fenyőnk alatt nem láttam

mást, csak dobozt, színes kacatot,

ezüstpapírban. Kék-lilává

csomagolt, száz semmiség.

Köztük süllyedtem, elmerültem,

zongoradallamtól kábán

visszhangzott egy rossz kuplét

orosz pezsgőhangon Natása,

tőle függött az ének varázsa,

s anyám, hogy rajta is túltenne,

mezítláb indult Betlehembe,

szivarral szájában szavalva még

közben az anyád szerepét!

Nálunk, hát, minden volt, barátom,

csak egyvalami nem: karácsony.

Én is jártam brit iskolákba.

S hiába zúgtam ophéliákba,

pardon, az őket játszó nőkbe,

az ünnep mit sem javult tőle…

 

…Claudiusnak kellett volna

vétkét magadban oldanod.

Neki is volt egy anyja, kitől

valaha semmit nem kapott.

Náluk sem volt rendben, dánom,

a hétköznap sem, sem a karácsony,

erre mérget vennék… eh,

hiszen ti majd’ mind vettetek…!

 

…igyunk rá, dánom. Nem lenni –

nem létező létállapot.

Véget csak annak vethetünk,

mi végleg megbocsáttatott.

Vissza a tetejére