Séma és kód, Igen vagy ciszta, A curriculum-vita

Séma és kód

 

A prémes apróvad, akinek még

életében veszik el a bőrét,

most már teljesen piros -

egy szép riasztószín.

Az izmain pihen,

és nem pisloghat,

mindenre annyira figyel.

Mert mostantól minden

részlet nagyon fontos

két ájulat között.

 

A motoros küzdelemben

előcsorog a görcsöktől

a testüregi nyák is,

ahogy a kötőszövetről

reped le az irha, nyúlik gerinc,

és tekerednek a mellső lábak.

Fejbőr híján csappan a

szemnedvesség,

átalakul a látás;

a káros fénymennyiségből

már csak a boldogság szűrődik át,

ahogy tetőzik az örökös állagromlás.

 

A prémes apróvad, akinek még

életében veszik el a bőrét,

ő most már teljesen piros -

egy szép riasztószín.

Az izmain pihen,

és nem pisloghat,

mindenre annyira figyel.

Mert mostantól minden

részlet nagyon fontos

két ájulat között.

 

A motoros küzdelemben

előcsorog a görcsöktől

a testüregi nyák is,

ahogy a kötőszövegről

reped le az irha, nyúlik gerinc,

és tekerednek a mellső lábak.

Fejbőr híján csappan

a szemnedvesség,

átalakul a látás;

a káros fénymennyiségből

már csak a boldogság szűrődik át,

ahogy tetőzik az örökös állagromlás.

 

 

Igen vagy ciszta

"A félelemről se faggass mert furcsát mondok"
                                                Kautzky Norbert

 Elég lett a fertőzött átömlesztés,

amit belém végrehajtottál.

 

Nem lesz többször

csőrkurtítás, foglecsípés,

hogy csöndben legyek

vagy ártalmatlan.

Boldog lassúkövér akarok inkább,

de nem leszek többször macska

fejjel tövig a csizmaszárban -

semmi ivartalanítás;

rejtettheréjűvé fejlődöm magam.

 

Csukom a bicskát,

vagy fordítva a kezedbe;

a szád ellen pedig vagonmosó.

 

Inkább arról mondok párat,

amibe hajszolsz, a rettegésbe.

Hogy amit mondasz, igaz-e vagy igen.

De eltorlaszolnak a szitokszavak;

indulatos ciszta marad, ami bennem.

 

 

A curriculum-vita

 

A szavak foltjai önmaguknak:

kitakarják, amit illetniük illene.

A pontatlanságukért érzem, hogy

a múltnak perlekedni volna kedve.

Mert elvitatom az időt,

és nem adom meg a forrást,

ahonnan magamra hivatkozok.

Plágiumper -a múlt, a felperes,

a keresetet végül benyújtotta.

Úgy tüntetem fel, magamból

származok, mint a

sarjadzással szaporodó

pozsgások, pedig minden

támasztékom a múlóság,

hogy semmi sincs túl sokáig

szem előtt; lecseng, de szanál,

és láthatatlan támasztja a hátam.

Rám vall

mindaz, ami a voltamból vagyok,

és amit azóta tagadok.

 

Csak még egy pótlólagos érv,

félve szólalok fel, de már nincs az,

aki felmentsen -

a curriculum-vita

ezennel berekesztve.

Vissza a tetejére