Háromlábú lovat etető lány

(részletek)

 

22.

Én ezt a testet választottam. Nem ajándék, s nem is a sors szeszélye mindez, nem mások döntése, és nem is a Teremtő akarata. Én ezt a testet választottam, s ő engedte, hogy így legyen, miként azt is, hogy egymást válasszuk.

Bizonytalan létformák tétova találkozása megnevezhetetlen helyen és időben.

Magányunkon elmerengve a könnyeitől megfosztott szem, a kiszáradt mell, a gyenge kar és az erős vágyak fogságában vergődünk. Végül is mindegy, hogy kinek az akarata, kinek a választása mindez, s hogy milyen erő vagy gyengeség tart egymás mellett minket, mert csak azt az egy mozdulatot, azt az egy, mindent eldöntő érintést vihetjük magunkkal.

 

25.

Könnyeimmel írom le életemet, könnyeimmel rajzolom le sorsom egyediségét. Könnyeimmel rajzolom le könnyeimet; a tiszta tinta mély nyomot hagy a bőrön, történetem kitöltendő papirosán. Testem a nagy mű terve, vázlata. A lassan változó vázlat maga a mű, a tökéletlen alkotás: a folytonosan átalakuló szövegkönyv új és új olvasatot nyújt szemlélőimnek. Érzékelhető egyszerűségem s láthatatlan összetettségem az önértelmezés milliónyi lehetőségét nyitja meg; én sem tudom, hogy mikor alakítok, s mikor alakulok, mikor vagyok tinta, üres felület vagy egy jel a papiroson.

 

26.

A lányom szeméből vér folyik, mellére csorog a fájdalom, körötte cikázó vérerek, izzó és vibráló villámok. Vajon csonkítás-e a kenyér megszegése, az élet komor darabolása, saját jövőnk tervszerű kimetszése az időből? Vajon bűn-e, ha szabályos szeletekre vágjuk a bennünket tápláló Földet? Vajon nézi-e a Teremtő a lányt, ismeri-e a szándékát, s miért nem fogja le a kést tartó kezet?

Nagyanyáim féltő tekintetét érzem a hátamon, s értetlenkedő rosszallásukat, hogy nem bízom s nem hiszek eléggé.

 

29.

Felajánlom legszebb kincseimet: a ki nem mondott szavakat, a megfestetlen képeimet, a csak magamnak tartogatott álmokat, a titokban hosszú évek óta becézgetett vágyakat, a meg nem ízlelt gyönyört és az örömet adó fájdalmat is. Felajánlok mindent, amit be akartam gyűjteni, vagy amiről azt hihetném, hogy az enyém, hogy én kaptam örökbe. Odaadom a mulandóságomat, s mellé helyezem az örök életet is, odaadom, amit megértettem, s mindazt, aminek a megértésére képtelen vagyok. Átnyújtom a kezembe vett időt mint legnagyobb kincsemet, a drágakőként csillogó fényt s az utolsó lélegzetemet.

 

30.

Utamon elhagytalak, nyomodat elvesztettem, édes illatod nem érzem a halszagú szélben. Az árnyak nem miattam jöttek, nem tudják, hogy én is felajánlom, amim van, felajánlom mindenem.

Nézd, kislányom, a nyírfák levele hullámzik a viharban, de én szilárdan állok, kezemben partra vetett halak, ikráik gyöngyök, apró rögök, göröngyök, megfejthetetlen sejtek. Buborékok a testen.

Tévedsz, ha azt hiszed, a tiéd mindez, hogy tiéd a kép vagy a le nem írt költemény. Mert tévedés ez a rajz, tévedés az írás, de marad a felajánlott hal, a földre hulló mag és a remény.

Vissza a tetejére