Más fény tűz, A belébe vissza, Salak

Más fény tűz

ablakanapra

Lehet, hogy asztalnál ülök, és         

mellettem gyújtatlan faggyúgyertya,

ahogy az ablakot, keresztül a világot,

de leginkább azt az öreg fát nézem.

Valahogy így képzeljük (hiába

blődli): kint, bent, az ablak meg

transzparencia. Keresem a kinti forrását,

hogy honnan jöhet az azonosítatlan

derengés, az a világlás.

Hogy a Nap helyett bent

valami más fény tűz

lángol a gyertyán                 

lombjában kint.

 

Nem tudok megragadni ideát.

Szavaink külterekbe átkötnek.

 

A belébe vissza

vacsora

Hiányos és hiányzó étkezések

ritmusára szerveződik a nap,

addig is múlik – falatra várva.

Vízzel béleljük a gyomrot,

hogy aludni tudjunk,

de a vizelhetnék ébreszt.

Főzünk vajas kenyeret;

egyet este, egyet vacsorára,

s bár keveset eszünk

(se fog föl) az éhségtől

érezzük: valami placebo nyelv-

és életszerűséget a megürült időbe

– mint a hízót a belébe – visszatöltünk.

 

Egymás éhében fogy az idegen másik.

 

Salak

térdre   
      

Fiatal voltál,

mikor a térdedbe fúródott a salak

– a bőr alatt halovány árnyék –,

felsebzett, mikor elestél, s mivel

kimosni nem lehetett, halálodig hordoztad.

Kubikgödrökből származik az agyag,

ami a karcagi téglagyárban kiégett,

majd amiből a Lógerban futópályát raktak;

és ami hamvaid közt elkeveredett,

és a Bornyúdűlőn sírokra került.

Apa, te engem megsebeztél,

s mégsem tudhatlak a bőröm alatt;

lám , így áramlik az anyag,                            

de nem követheti az élet.

 

Miért nem vagy

(hogy hordozhas)salak?

Vissza a tetejére