Kék mezők, Ott, Per
Kék mezők
Nem akarok egy lenni azok közül,
akik helyetted lépnek, pedig rajtad
a sor, és nem akarok én lenni, aki tartja
a tükröt, miközben borotválkozol.
Az vagyok, aki jobbra indul, ha
onnan fúj a szél, és szélesre nyitja
az összes ajtót, ha csönget a tél.
Az, aki kezét soha nem dugja zsebre –
hogy utána nyúlhass, ha nincs már
melletted a sokak közül egy se.
Nézd, ebben a mozdulatban
nincs ígéret, a fogadalmakat
elolvasztotta az éghajlatváltozás.
De itt állunk egy olyan ablakban,
ahonnan kék mezőkre nyílik kilátás.
Ott
A tenger másik oldalán,ott van,
de te megrántod a vállad, hogy
el sem látni odáig, mit beszélek
bizonyosságról – talán jártam
már ott? –, és úgy vág a szavad,
mint a megpakolt hátizsák pántja,
amivel hegyeket kellett másznom.
Ezekről a hegyekről kezdek beszélni,
hogy ők a bizonyosság, mert egyszer
csak elfogytak, és jött a part, és most itt
vagyunk, ahol már a földnél több a víz,
és ha tovább haladunk, előbb derekunkig
ér, később elsüllyedünk, elsüllyednénk,
ha nem venne le lábunkról a tenger
és nem cipelne helyettünk minket.
Én nem tudom tenyeredbe írni
a magyarázatot, mert az én bőrömről
is lekopott, és nem emlékszem
szavaira, de itt most vízre eresztem
magam, és majd a tenger elsodor
a másik oldalra, ahol ott van.
Per
Veled veszekedni, mert nincs az, akinek
szólni lehetne a hideg leves, a kifogyott
festék, a hiányzó szavak miatt.
Veled veszekedni, pedig minden
ellened felhozott érvem madárlábakkal
akad bele a hajamba.
Veled veszekedni, mint minden okok
forrásával, mert mit számítanak az okok,
ha van egy Első Okozó.
Kit szidjak, ha hideg a leves, kifogyott
a festék, és szerelmem útjára zuhant
farönk a ma – te vagy, aki nem
mondtad nekik, hogy melegítsék meg,
töltsék újra, görgessék arrébb,
emeljék föl, darabolják, és
használják tüzelőnek – te vagy,
aki nem feszültél neki, hogy utunkra
ne zuhanjon.
Vissza a tetejére