Régi nyarak

Kunhegyes, Sárkány-tó (ma Béke) utca

Kispék –1954

Jön Kispék sütőlapáttal;
üvölt, mert fia füle bánta.
Nem érdekel, kutyám most is
megkötve hever…
Hülye vagy, Kis Jóska, nagyon.
Odamentél, rád harapott…
Te nagyon hülye Jóska,
apád a lapát
nélkül is jöhetett vóna.
Füled visszatették, sokáig jó lesz.

Apád apámat? Majd ha hó lesz.
Kispék gatyában, hajában hó van.
Kosár mellén csimbókos csiriz.
Nagyobb, mint apám.
Apám kezében nyugodt erő:
vasvilla vár.
Kispék elgondolkodik.
Visszamegy kenyeret sütni.

Csinálj úgy, mintha
kész lennél ütni,
dörmög apám.
És múlik a nyár.
 

                               
Az utcalány – 1955

Mészáros Szabolcs az első sorban ül.
Jó tanuló, de sok ideje bánja.
Játszani sem engedik.
Doktor az apja, biztos jobban tudja.
Én a harmadik sorban ülök.
Én is jó tanuló vagyok,
én estig az utcán vagyok.
Jönnek a denevérek, jönnek a csillagok.
Utcalány vagyok.



Mátkapár – 1956

Milyen fénylő láthatár!
Elindul a mátkapár,
megtalálni túl a Messzit;
Jóska húzza-vonja Esztit.

Messzi mögött másik messze,
elfáradt a mátkapár;
Jóska apja átkozódik,
hol a fia, merre jár?

Nagy a világ, mély a Messze,
hazaérnek még ma este?
S lesz-e holnap mátkapár?

                           

Pisis Juliska néni – 1956


Tűz-nyarat élünk. Ha ki nem mosakszik,
megbüdösödik, és az nem jó neki, se senkinek.
Pisis Juliska néninek szaga van,
mégsem érzi. Dolgát naponta végzi:
megáll, állva pisál.
Ebédet hord. Lilike néni megeszi.
Nem is sejtheti, hogy P. Juliska néni
ugyanezt megteszi már a kapuban:
Kipiszkál néhány hússzemet,
és meghúzza a húslevest.
Megmondtam Lilike néninek.
Szegény a homlokához kapott,
fejére priznicet rakott,
migrénje lett.
Később megköszönte anyámnak,
hogy nevel a világnak
egy ilyen jó gyermeket.
Most én hordom az ebédet,
én piszkálom ki a húst,
és még egy forintot is kapok.
Anyám pár napja
egy boldog gyerek boldog anyja.
Szegény Juliska néni.
Télen jobb szaga lesz.
Remélem.
 


Csokidrazsé – 1955

Mándi Pimiék udvarán játszunk.
Papsajtot szedünk, ugrálunk.
Van ócska fogócska,
s alig van némi kis eszünk.
Unatkozunk, szemetet eszünk;
nem tudjuk, milyen lehetne,
ha jobb lenne, ha lehetne.
Pimiék udvarán legel egy birka,

sorsa meg van írva –

Mándi Terinek esküvője lesz.
Ő csak egy birka, boldogan szarik,
kerek bogyók potyognak, látjuk is…
Pimit elcsaljuk az udvar végibe;
szegény Pimi, érzi-e, hogy neki annyi?
Vígh Gyuszi papírért szalad,
tölcséres zacskót csinálok;
Pádár Jutka kristálycukorral rásegít,
anyja felhozza istenit, kiabál,
végül leáll. Pimi is visszatalál.
Kancsalít, szemüvege szódás üveg alja,
a „csokit” elveszi, mohón befalja.
Mind nekiadtuk!
Boldog, hogy jók vagyunk hozzá,
boldog, mert csokidrazsét
mi soha nem kapunk;
mi is boldogok vagyunk,
hogy jók vagyunk – ha rossz vagyunk…
A birka is boldog, potyogtat, legel.
És múlik a nyár, megy el.

Vissza a tetejére