Vastag Margó megirigyli Villon úr babérjait s szabálytalan balladát ír

Kell asztal, papír, penna és méreg,
pályinka, cukros kotyvalék, édes.
S mint jó gané alkalmi párom Villon,
ezentúl én is testámentumomat írom.
Úrnő leszek, nem kivénhedt rima, akinek neve
Szellentős Margó, beszéde argó, s hús-testét gyakorta
árnyékolja Villon úr keszegre aszott teste.
Ó, az a kikapós kecske, értem mekeg az ólból!
Vagyok, ki vagyok, durrantós Margó
s míg a gyertya ég, teszem-veszem farom.
Kerek fenekem, ne szellents, mert ez a marha
szálkás betűkkel bevarrja seggemen a lukat,
miközben a herceg s udvara rajtam mulat.
Szünet, szünet! Elfáradt pennám, s mielőtt végképp feladnám,
jó François-mal elbeszélgetek.
Kis futrinkám, mesterdalnokom, kéred?
Told gatyádba a hancúrlécet, másik finomról beszélek,
pályinkáról, te oktondi, adok néked is, ne légy irigy!
Mióta az eszem tudom, alultápláltan élek.
Ily beszéd illik egy költőnéhez! - s nem csak éhezem a jóra,
szomjazom. Mit szorongatod? Kinek kell most e bájdorong?
Kis futrinkám, mesterdalnokom!
Beszélgessünk! Mily fenséges lőre ezen ital!
Fene a bőrszerszámját, folyton pitélni akar!
S mi a fizetség? Vastag Margónak becéz s kiált ribancot!
Miatta kaptam el a francot!
Kis futrinkám, mesterdalnokom!
Jó Villon François!
Tudom, mi tejben a légy. Én tettem bele.
Gondoltam, megbirkózik nagy gyomrod vele.
Nané! Ismet gerincre dobtál. Két jó lábam glóriát fon rád.
Dolgozz csak rajtam, drága mester!
Te is, én is meghalunk egyszer,
kis futrinkám, mesterdalnokom.

      Ajánlás:

Jó François!
Farkad ne mérd el semmiképp. Ha én a zsák, te foltocska közép.
Míg ribanc vagyok, lator a neved, s a pillanat téged se ment,
kis futrinkám, mesterdalnokom.

Vissza a tetejére