A csúcson

El akarsz velem jutni a Csúcsra?

kérdezte Lilla Tőlem, kacérkodott

megint, incselkedett, mintha nem

tudta volna a választ, hogy igen,

Vele minden alkalommal a csúcsra

törünk, fel-fel, a legmagasabb pontig,

ahol eláll a lélegzet, ahol megszűnik

a külvilág, a tér, olyan magasságokba,

fagyos és forró csúcsra, ahol fellép

az oxigénhiányos állapot, és az emberből

segélykiáltásként feltör, hogy Jaj!

Lilla nevetett, látta arcomon, amit

gondoltam, nevetett, mert ismét

többértelmű volt, amit mondott,

röhögcsélt az én furcsa képemen,

mert nem értettem, mire is gondolt,

vagyis értettem, de csak az

egyik felét, a másik feltárásra,

megfejtésre várt, ecsetelte Lilla nekem,

hogy persze az a csúcs is számba

van véve, minden egyes alkalommal,

s ezt nekem is tudnom kell, de most

egy másikról beszélne kivételesen,

arról, amit igazán meg lehet

hódítani, egy nagyon magas csúcsról,

vagyis a legmagasabbról, ami

itthon található, mert most szerveznek

egy futást oda, csak felfelé,

Micsoda, Lillácska, ezt nem gondolod

komolyan, hogy mi oda, csak felfelé?

De-de, bólogatott Lilla, hogy ez az

igazi kihívás, mert ott aztán meg

tudjuk mutatni, hogy mi igazi,

belevaló csajok vagyunk, ha

elfáradnánk, akkor majd Viktor

húz felfelé, és beleegyeztem,

mint ahogy máskor is, hogy

eljussak Lillával a legmagasabb

pontra, ami itthon létezik,

fussak, izzadjak, szenvedjek,

lihegjek a csúcs felé vezető

úton, egy órán keresztül csak

Vele, mert az oxigénhiányos

gyönyör állapotáért meg kell

küzdeni a test minden

porcikájával.

Vissza a tetejére