Az első vers

Uram, add, hogy hálás tudjak lenni mindazoknak, akik hálátlanok,

mert tőlük lehet mód megtanulnom igék idejét, szók fajait,

nemek nemeit, korok korait, időben tőlük tudom kérni,

hogy látva ássanak, ásva lássanak. Uram, ne hidd, hogy a szó

játékát kérem tőled, amikor a szó játékáért fohászkodom,

hogy megmaradjon nekem, míg élek. Uram, add, hogy tekintettel

tudjak lenni mindazokra, akik tekintet nélkül vannak rám,

mert mélyükön azt a fényt látni, melyből saját világosságuk valaha

eredt. Add, hogy lássam azt a fényt. Add, hogy szeressen a vers,

amelyik az enyém, és add, hogy szeressen a másé,

mert minden vers az enyém, mindüké vagyok, és egyiküké sem.

 

***

 

Az első verset az eltérő versízlés miatt adom magamnak vissza.

Sajnálom nagyon, de a megértésemben bízok.

Vitatkoznék, de most már lépcső.

 

Az első versben feslői vízfestmény a folyópart,

fölötte sincs az ég beszegve.

 

Aki ebben hisz, ha meghal is,

kérni fog, időben legyen homlokzsák.

 

A folyóban hat véralvadásgátló.

A héten árnak mondják mifelénk az ilyesmit.

Mifélénk lesznek patkányok,

adok a fuldoklóknak utolsó almaszárat.

 

A nap úgy megy le, ahogyan a mérgek hatnak.

Hét napig nem maradnak egyformák az egyformák,

haj más hajába hét nap, hét éjjel kap,

héjt különböző képek képeznek,

különbözőképpen összekülönböznek.

 

Ha nem esik, állapotnak ott a kegyelmi.

 

Az első versben megjő bokámon a vizenyő.

A hivatalosan ellépcsőzött testrésznél tér el a vers ízlése.

A boka anblokkján nincs mit tolerálni.

 

Menetszelem nincs, vizet sem sokat zavarok.

Ha mégis, az nem több, mint elsőversnyi akvarell.

A tér nem mállik vízzé.

 

Héjt nappallá téve térülök, ikrát eszem untalan.

A vérkörforgásban így tudom halmájra is hajtani a vizet.

Hajthatatlan vagyok, továbbra is hiszek a mélygarázsban.

Az utcában pár házzal odébb ugyanilyet ásnak.

Kérném szépen, ne tegyék? Sok plíz lefolyik addig a humán. 

 

A szuterén erőforrás,

a hely, ahol visszaadnám magamnak a verset.

Köszönöm, inkább mégsem kérek belőle,

időközben megtanultam szeretkezni a penésszel.

 

Ha a halál árnyékának hölgyében járok is,

nem félek a gonosztól, mert én velem vagyok,

vesszőm és pontom vigasztal engem.

Ha odáig nem jutok is, hogy naggyal kezdjem istent (korr.: Istent),

tegezve néha felkérem, isten (korr.: Isten), várd meg a magyart

eltérő versízléssel, kertitó-kedvekkel, szerelem-csülkökkel,

adj kezébe dobot, ütőt, habverőt,

mindent halljon füleink,

mindent lásson szemeink.

 

***

 

Vasárnap, Semjénen át: Semjén a Simeon egyik régi alakváltozata.

Az alakváltozat zagyvás szó, a vasárnap az szép.

Másik vasárnap mások régi alakváltozatain

vezet más utam Monyhára, nők alakváltozatai jönnek szembe az úton,

a monyhai elágazás Vöröshadsereg útján a temetőbe menvén,

a kérdésre, hogy anyámék hol vannak,

hogy ne feleljek aznap, egy szőrös tőrre lépek én.

 

A tőrre ötkor már rá van a szőr száradva,

disznóölés, tőrszőrös éhgyomorra-pálinka, itt a zsírt,

pár szomszéddal odább a szart kavarják. Béke van egyébként,

nem fosunk, látjuk, hogy a szőrsemjén szép alakváltozat:

álmomban aznap egy vörös nőre lépek én,

vörös a haja a nőnek, és hónalja is vörös, rálépve biztos.

Igazából én nem léptem soha egy nő hónaljára még.

Igazából az én hónaljamra is csak gyógytornásznők léptek,

hideg hónapokban többnyire, talpuk alatt mütyür a szél.

A vasárnap és a tanya tehát a kulcsszavak.

A vasárnap és a tanya vonz, a kulcsok taszítanak. Észak Dél ellen.

Egy tanyán el lehetne lenni a nővel, még ha nem vörös is,

közelből iktatva a közigazgatás, ászgyász, agyvaskun, szoltollnok,

fosborsod, kakabaúj, távolból a nőigazgatás: tyúk, tojó.

Elizgatnánk egymást a tanyával holtunkig, papot egy ideig

az ablakon keresztül sem látnék.

Vasárnap a tömjénen át a tömjén a tömény egyik alakváltozata.

Internet? Ugyan. Nékitársaságnak ott a postagalamb,

felmatricázott erzemplén, jelszónak: nagyszárny adatborítsdrán

kriasztónele gyenasem jénifelleg. Na jó, így nem biztonságos,

számok, nagybetűk kellenének. Vasárnaponként el van a táj

gyónmorzézva, kilométerekkel arrébb is tudják,

mi a szitoktartási kötelezettség. Simeonban egyik vasárnap,

ahogy húsvétkor viszik áldani a kosárkást, meglesi az Úr.

Az Úrnak jó meglesni ilyen kosárkás dolgokat, megy az Úr

a Vöröshadsereg útján, a rendszer elhál, a praktika megmarad,

sonkalében főnek a vinotojások.

(Értsd: borsod-ó, borsodó, elverlek a borsodrófával,

szíjat hasítok a társadból.)

 

***

 

Jó, akkor azzal kezdek, hogy átállítom az órákat.

Van két analóg meg egy digitális.

Veszek egy narancssárga keretes billentyűzetet

az óraátállítás napjára, hogy majd ezzel kezdjek,

meg egy cédét Cecíliától, tizenegy világpremier felvétel,

a tizennyolcadikból, a századról beszélek,

meg a kosztolányis semmiről.

Ugyanabban a boltban veszem, ez is benne a pláne.

Cafatmacskámat megtalálom hóolvadás után

a szomszéd kertben, Cafatmacskám tetemét találom meg,

vasvillát szúrok bele, hogy átemeljem, olyan a hangja,

nem az átemelés hangjáról beszélek, a szúrás hangja olyan,

mintha élőbe szúrnám, a hideg konzerválja Cafatmacska tetemét,

az idő meghagyja szinte mindenét,

mindkét szemét, és végbele elejét nem hagyja meg,

ezek a lágyrészek esnek oda az időnek, milyen hülyén hangzik,

végbele eleje, óraátállítás, cédé Cecíliától, lágyrészek, esnek,

oda, időnek. Van egy szerző, Porpora, hát majd az lesz a zene,

amire Cafatmacska-temetés után ráhallgatok.

Cafatmacska hamuhamujának látása után, hogy megnyugodjak,

valamiért sok a tanyasi temetés a családban,

valamiért jóval több porpora, jóval több hamuja. 

Vissza a tetejére