Mintha, Vasárnap délutánok, Hétfő

Mintha


varjú csüng az égből
feketén
fájdalmat cserélünk
te meg én

csontjainkra húzva
egyedül –
rám kicsorbult szíved
szutyka dűl

csönd feszül a kőben
konokan
mintha nem is lenne
ami van


Vasárnap délutánok


a vasárnap délután mindig
vasárnap délután egyik mint másik
olyankor úgy lehet még a fű is
visszafele nő gondterhelten lógatja
kócos fejét a rózsa a kertben
sziszegve lelappad a sörön a hab
egykedvűen mutatja megvénült zöldjét a
pléhasztal ahogy odasimul könyököd alá
akár verset is írhatnál de nem a versek
ideje ez a léha szomorúságé idegen
idők idegen érzések civakodnak
egymással benned minden ami szép
vagy az lehetne mintha törvényszerű
volna rozsdásodni kezd a vasárnap
délután mint a macska szájában az egérrel
tűnik el veled a fényekkel
összekaristolt levegőben

 

Hétfő


másnapos nap borostás öröm
a vasárnap zabikölyke
az idő ajtórésbe szorult kisujja
gyönyörök szemérmetlen múltja
gyötrelmek vanja
a lélek kamramélyén
kisegérként cincogó remény
idegen tárgyként áll ki belőlem
a kezem a lábam
mintha a halnára a salakot cipelem
hozzád magamat
avval hogy élek
ki ellen vétkezem
mi kéne ahhoz mondd
hogy az elszakadt szál végét megtaláljam

Vissza a tetejére