Mesedélután

Engem a mesében leginkább az fogott meg,
hogy az önmagát elsirató hős másnap váratlanul feltámadt.
Magam elé képzeltem a csillogó-villogó kitüntetéseit
magára aggató nappalt, no meg a fekete csuklyás éjszakát.
Éreztem, jó felé indult el, és jó felől jött vissza képzeletem. 
Szemem azt érzékelte, amit régóta szerettem volna látni.
A mese lágy és kemény mondataival degeszre
tömte a mögöttem hagyott évek zsákját.
A mélyeket lélegző tenger után én is közelebb húzódtam a holdhoz.
A fákkal pajzánkodó szél viselkedését nemcsak én,
Saci is helytelenítette.
A falakkal körbekerített határtalanról
készült ceruzarajzomat körbemutogatta a tanító néni.
Akár a mozdulat elejét, akár a mozdulatlanság
végét néztem: összhangban volt az általam ismert élettel.
A mellettem álló bácsi kérdezte, akarok-e az angyalokkal szövetkezni.
Persze. Hogyne. Akkor, édes fiam, mondta halkan,
te az ördög mellett sem vallanál szégyent.

A sötétség túloldala

Az Alapító fia mondta, akinek a tarsolyában elegendő muníció van, lakjon bárhol, a szabad emberek életét éli. A szóhoz egy másik szó is csatlakozott. Zöld ágra vergődés havas téli napon. Hétről hétre kerekebb a világ. Hiányérzetet növelő fogyatkozás. Miután a tűz kialudt, a befejezett mondat engedélyt adott a gondolat folytatására. Amit eddig elhallgattál előlem, már tegnap kiegészítettem. Amiről sohasem beszéltem, azt te már rég kikotyogtad. Legközelebb a különbözésben állunk egymáshoz, olvastad egy könyvben. Előre, majd vissza a tegnapi életig. Előre, majd vissza a jól felfogott érdekig. A nagyravágyó esete a pótcselekvéssel. Se tűzfal, se kordon, se tiltótábla. Siralmas, amikor valaki kövekkel terheli túl a sajnálkozás lélekvesztőjét. Eltört ugyan a mécses, de nem itt és nem most. Végre a tohonya napfény is feltápászkodott. Senki se tudta megmondani, a kutyaszarszagú csönd honnan került a szoba közepére. A jó a rossz tisztítótüze: ezt ma tízszer leíratta velem a tanító néni.