pygmalion.doc

Mire emlékszel? Mindenre. A nők memóriája bámulatos. Te vagy az író: úr ír – nem ír? Vasárnap van. Vasárnap nem tudsz? Ez csak egy helyzet nélküli állapot. Mesélj, hátha bele tudok helyezkedni. Miről meséljek? Arról, ami volt. Ugyanarra emlékszünk, csak én kiszínezem. Szeretem, ahogy hazudsz. Nem hazudok. Most mondtad, hogy kiszínezed. Az nem ugyanaz. A színeket te választod ki? Persze. Akkor hazudsz. Kiszínezhetem kívánság szerint is. És én választok? Részben igen. Mekkora részben? Az sok mindentől függ. Legalább elismered. Mit? Hogy függök.  Mi akarsz lenni, hol akarsz lenni, ki akarsz lenni? Nekem jó itt is. Hol? Tudod, hogy nem szeretem ezt a kérdést. Kubához mit szólsz? Kuba jó. A nagy havannai körmóló? Ha akarod. Hogy is hívták? Írd be a keresőprogramodba, úgyis onnan dolgozol. Ez övön aluli volt. Érdekelnek az övön aluli dolgok. Legyen nyár. Kibírhatatlan hőség? Az arcodat permetezheti a parti sziklákon megtörő víz, és egy fickó, mondjuk egy jópofa halász ­– vehetjük az alakját az abbáziai hosszú hétvégénkről, tudod, a kölcsönzős fazon, aki akciósan adta neked a csónakot… Egy novelládban, amit soha nem fejeztél be. Attól még megszólíthat, hogy akarsz-e idegenvezetőt: a un ghía turistico, por favor[1]. Akkor már inkább legyen az a tanár, aki azt mondta, hogy a rendőrség már biztosan figyeli, mert Kuba nem szenvedheti sem a betolakodót, sem az árulót: egy kis támogatást kért, cserébe egy kopott Che Guevara-kitűzőt ajánlott, amit a commandantétól személyesen kapott, aki azt mondta neki, bízunk benned, compadre, aztán tovább futott. Nem rossz, de egy tanárban nincs semmi feszültség: ha egy tanár szólít meg, az természetes, ráadásul hiányzik belőle a szexus. Akkor lesz feszültség, ha hazudsz? Szokták ezt kifejezni szebben is. Mit viselnék? Mit szeretnél? Szerinted felszedtem pár kilót? Szerintem több ideális ívet is birtokolsz. Ez kedves volt: irány a mólód.  Mehetünk máshová is, csak egy kósza ötlet volt. A masszív védművön felcsapó vízpermetben szivárványszínekben csillog a város: ehhez a kezdéshez mit szólsz? Nem jó. Nem elég színes? Azt mondtad, védmű? Műtárgynak is nevezik, ha jól tudom. Nő nem mond ilyet. Miért? Mert ez egy mérnöki szakszó. Nő nem lehet mérnök? Nincs női mérnöki szakszó. Szerinted mit mondok arra, ahol vagyok, és ami a megtévesztésig úgy néz ki, mint egy védmű? Mit tudom én: nagy, undok, vizes izé. Nagy, undok, vizes izé? Igenis, nagy undok, vizes izé. Nem biztos, hogy szeretném tudni, mi az, amit valójában rólam gondolsz. Én csak annyit mondtam, hogy a hihetőség érdekében nem célszerű használni bizonyos szavakat. És a védmű szerinted ilyen szó? Szerintem, és mások szerint is. És ennek semmi köze a macsóizmushoz. Csak a stílushoz. Ráállni ráállhatok, de nem mondhatom ki. Így van. És ezzel el is intéztük? Nagyon remélem. Undok és arrogáns vagy! Túlléphetünk? Neked minden túllépés, ami velem kapcsolatban történik. Na, tessék: velem kapcsolatban történik – ez megint milyen fogalmazás? Majd te megmondod, te vagy az író. Meg is: veled kapcsolatban semmi nem történik, illetve veled kapcsolatban kizárólag én történek. Én történek – ez a megfogalmazás persze nyilván stílusos. A lejtőn nincs megállás. Havannában akarok lenni. Kizárt. Mert jogodban áll törleszteni? Mert jogomban áll bármi. Szemez velem az a tanár. Matróz. Az egész környék egyetlen erekció. A sok ledőlt fal és penészes torony? Havanna a kanos város. Utáltad, mert büdös. Salsa, mojito és duzzadó farmerok. Farmerek. Azt ígérted, salsát táncolunk, de a szállodában csak kapaszkodtál a szívószáladba, és odaragadtál a székedhez, te gyáva. Ezt most miért csinálod? A parketten önálló életre keltek a tomporok és a combok, te meg lapítottál a langyos koktélod mögött. Bocsánat, hogy nem blamáltam magam egy harmadosztályú szálloda lepusztult színpadán, ahová elrángattál. Hotel Interkontinentálnak hívták, és négycsillagos volt. Hotel Inkontinenciának hívták, ahol a ruhatárban egy főhadnagy, a mixerpultnál pedig egy százados teljesített szolgálatot, amit a táncparketten láttál, az pedig egy fedett hadgyakorlat volt. Egyáltalán nem volt fedett: emlékezz arra a párra a mosdó felé vezető félhomályos folyosón. Igen, az egy érdekes protokoll volt: idővel fellazít mindent a havannaszivar, a Cuba libre és a mojito. Csak egy szavamba kerül, és elkezd tapizni. Ki? Az a tanár a mólón. Neked nincsenek szavaid. De melleim vannak: benyúl a pólóm alá. Melleid sincsenek. Erős, puha, meleg ujjak: mint egy trombitatanáré. Tombol benned a láz: éppen gyógyszertárat keresünk, ehhez mit szólsz? Megbetegítesz a védművön? A mólón. Ez jellemző rád. Kényszerítesz rá, sajnálom. Felhajtja a pólóm: fölém hajol. Valami ronda bőrfertőzésed is van a víztől, plusz ott a kiújult hólyaghurutod. Hozzám ér a nyelve, én reszketve felsóhajtok: Habana, como te amo, como te adoro con mi corazón gitano![2] Mikor tanultál meg spanyolul, és főleg kitől? Venga, venga, yo te daré una mamada, tu cráneo privilegiado![3] Ez meg mit jelent? Jobb, ha nem tudod. Mindig ez történik, ha nem én irányítok. Édesen cuppant, ahogy a mellbimbóm kicsusszan a szájából, látom, szomorú: a másikat is felkínálom: a ti te gustan chicas tetonas?[4]. Sokat dolgoztam már ezen a nyomorult szövegen, de összetépem, ha így folytatod! Fölültet a védműre, felhajtja a szoknyámat, és a lábaim közé nyomul. Nadrág van rajtad. Nyáron? Két nadrág, az egyik szoros, a másikon meg a cipzár rossz. Szép mulatt férfi. Egy fasz. Húsfasz, ahogy látom. Mondok valamit: te most a világ fasz felőli oldalán állsz, de eltelik tíz év, és radikálisan megváltozik majd ez a nézőpont. Hatoljon belém? Hatoljon beléd! Sajnálsz, ha fájni fog? Ma különösen közönséges vagy. Te meg különlegesen tehetségtelen. Meglep, hogy ezt éppen te mondod. Fáj a fejem. Nincs is fejed. Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá. Tényleg nincs fejed. Tényleg köszönöm. Éhes vagy? Nem. Írhatok neked valamit: mit ennél? Táncolni akarok. Ma nem táncolhatsz: túlmentél minden határon. Túl akarok menni minden határon: táncolni akarok, mint az a két ezredes, aki a kék zománcfestékes falnak támaszkodva a budi előtt egymásba hatolt. Csak akkor táncolhatsz, ha az valószínű és szükségszerű. Fogalmad sincs, mire vagyok képes. Arra bizonyosan nem, amire én nem vagyok. Pillanatokon belül szeretkezni fogok. Pillanatokon belül a szemétkosárban landolsz. Csinálhatjuk hármasban is. Szánalmas, ahogy próbálkozol. Végignyúlok a védművön: felhajtom a szoknyám, derekamra húzom a pólóm: tessék, feloszthattok. Azt hiszed, ez a szabadság? Az arcomba sós permet hull, felettem sirályok: Havannában sós könnyeket hullatnak a sirályok, ehhez mit szólsz? Majd jól bevisznek a rendőrök. Kubába titkosrendőrt írni nem olcsó dolog? A következő mondattal lecsukatlak. A rákövetkezővel pedig kihozol. Fel sem merül benned, hogy esetleg bent hagylak? A politikai foglyok között? Kubában nincsenek politikai foglyok. Honnan tudod? Ez a hivatalos álláspont. Hülyének tetteted magad, csak hogy a tiéd legyen az utolsó szó? Írok neked egy jó kis bronchitist: a köhögés majd beléd fojtja a szót. Írj! Tessék? Bronchitist akarok. Kubában? Beteg akarok lenni. Utálsz betegeskedni. Beteg és csenevész. Eddig is én cipeltem mindenhová a hátizsákod. Mert soha nem voltál képes írni egy bérelt kocsit, smucig disznó! Rühellek külföldön eltévedni. Papíron? Ott is! Legalább egy robogót! Robogj gyalog! Magyarázd meg, miért! Mert nem bérelt kocsis világból származom: se Marienbad, se Saint Moritz, se Davos. Pechem van veled: kaphattam volna egy vállalkozóbb szellemű írót.  Se bérkocsi, se jacht, se haute couture, se garçon, se díszagár, se lovaspóló, se Chateau Margot… most már tényleg berágok! Még csak egy rohadt kávéházba sem ülünk be soha, hogy én finom ujjakkal lapozhassam az itallapot, te meg elővehetnéd a rohadt Moleskinedet, legalább írhatnál bele valamit, hogy ne poshadjon ott üresen a polcodon: mi az, félsz? Az alig valami és a majdnem semmi határán, egyetlen szál ökörnyálon egyensúlyozok. Te nem egyensúlyozol, hanem dekkolsz. Fogalmad sincs, mekkora önuralom kell nekem ahhoz, hogy képes legyél kiejteni egyetlen értelmes szót. De én ennél többet akarok! Nem akarhatsz többet, mint amire én képes vagyok! Beteg akarok lenni! Egészséges leszel! Fáj a fejem. Nem fáj a fejed! Kitörni készül rajtam a nimfománia: minden szemben jövő férfival közösülni fogok. Még te sem lehetsz ennyire primitív. Úgy hívják, ösztön. Szigorú nyelvi keretek között. Most meg hova mész? Lekeverek a hasnyálmirigyemnek egy pofont, inkább kettőt: gyűlölöm a vasárnapot. Most nem ihatsz. Dehogynem, csak fel kell állnom erről a székről. Tudod, hogy nem játszhatod ki ezt a lapot! Sőt még a laptop tetejét is lecsukom. Szemét! Jót tesz majd neked egy kis készenléti állapot, meglátod. És az alatt velem mi lesz? Otthagylak a mólón, amint éppen a kubai titkosszolgálat egyik igen alacsony beosztású alkalmazottjával párosodsz. Tényleg szemét vagy! Vasárnap van: esik az eső. Még sosem láttam esőt: milyen? Szögletes. Hazudsz. Persze. Utállak! Nem mondtam, hogy könnyű. Mit tudsz te erről? Igazad van, nem tudom. Neked én csak egy nyelvi szerkezet vagyok. Ezt gondolod? Szétszedsz-összeraksz. Javítgatok ezt-azt, ez a dolgom. Megkérdeztél valaha? Miről? Arról, amit javítasz. Egyebet sem teszek. Elhanyagolsz. Többet vagyok veled, mint bárki mással a világon, beleértve a családom. Miért változtatsz szemszínt, alakot, érdeklődési kört?  Nem mondtad, hogy zavar. Határozd már el magad. A perem szélén állok. Tudod, mit jelent javítgatva lenni? Borzasztó ez a mondat. Ha kitörlöd, elhagylak. Kizárt, hogy bent hagyjam. Megkockáztatod, hogy elhagylak? Te nem tudsz elhagyni. És ha mégis? Hogyan is? Evakuálok a fejedből. Blöffölsz. Létezik kijárat minden labirintusból. Ez az én mondatom. Persze, és te segítesz kijutni, elvégre te vagy az építő. Hogy van ez? Meglepődtél? Nem ez rá a legjobb szó. Kár, hogy most nem látlak, úgy értem, kívülről: már csak ezért is megérné kijutni. Hová? Innék egy kávét valahol. Kávéra vágysz? Nem, csak tanulmányozni szeretném az itallapot, mindaddig, amíg rá nem jövök, mi az, amit te biztosan nem rendelnél, és azt akkor kikérném. Megtennéd? A legnagyobb örömmel. Számolva a következményekkel? Nem azt szoktad ilyenkor írni, hogy „konzekvencia”, aztán raksz még rá kétszázötven fölösleges szót? Ha nincs agyag, nincs forma? Bingó, bár ez az agyaghasonlat már iszonyú poros. Órásmester? Jaj! Bábjátékos, kapuőr, labirintusépítő, csillagász? Mások szerkezeteinek foglya vagy. Felvonószerelő, terrorista, időjós, cukrász, belső ellenőr: muszáj találni bármiféle magyarázatot. Bocs, de pillanatnyilag bronchitisem van, és egy védművön egy mulatt tanárral kufircolni készülök. Még nem végeztünk. Még mi sem. Már kufircolsz? Ne leskelődj! Velem mi lesz? Te és én ma eddig jutottunk, állítólag vasárnap van: én kufircolok, te iszol, odakint esik a szögletes eső. Kell lennie egy külső pontnak, amiből megmagyarázhatjuk, hogy miért nem lehetségesek a külső pontok! Ez Havannára nézve hízelgő.  Mi tarthatna vissza, hogy visszaűzzelek a RAM-ok végtelenjébe!? Az, hogy még most sem érted a RAM-ok valódi természetét: nem látod, amit én, az örvénylő, fekete univerzumot, a könyvtárak kozmikus rendjét, ahol a mappák csillagok, a fájlok bolygók, és semmit sem tudsz arról, hogy a kilépés után mi mihez kapcsolódik ott, nyilván ezek is férfimondatok. Hogyan lehet neked tapasztalatod? Semmit sem értesz, mi amoro: a világot, amelynek foglya vagy, nyugtalanító, kínzó, feloldhatatlan feszültség hatja át, jelezve, hogy a spontán élettel élesen ellentétes, láthatatlan, néma erők uralkodnak feletted… úgy cselekszel, mintha dróton rángatott bábu lennél, nem azt teszed, amit akarsz, és ahogyan akartad… az élet magában véve is kétes realitású, olyan, akár az álom: csalóka, illékony és megfoghatatlan… és az ébredés a látszatkielégülésből iszonyú kiábrándulással jár, ez a desengaño[5], ami nem egyszeri, magában álló, az élet egészétől elválasztható kijózanodás, hanem az élet egészét megváltoztató, rettenetes feleszmélés az önámítás álmából, hirtelen rádöbbenés az igazságra, annak utána, hogy az élet hazugsága szétrombolta az ÉntTe titokban olvasod a szövegeimet? Ezek mióta a te szövegeid? Te a másoktól gyűjtött szövegeimet is olvasod? Mi adoro, nincs más: egyetlen hatalmas szöveg létezik csupán, amit önkényesen szakaszokra hasogatnak ostoba gondolatok. Fel sem fogom, amit hallok. Én sírok ilyenkor, és táncolni megyek az ezredesemmel, hogy felejtsek: embrazame, tú miembro fenomenal del Ejercito![6] – később két tánc között egészen a mosdóig kísér, én megvetem lábaimat az olajzöld falon, és a tábornokom nyakába kapaszkodva, szerelmi ingaként ide-oda lendülök: follame! tú lámpara de mi vida, qién será el próximo?[7] Az, akivel előzőleg a mólón? Akivel előzőleg a védművön. A védművön. A többit meglátjuk. Kérdezhetek valamit? Igen, de siess: Havanna túl szép a halogatáshoz! Ha a lét értelmét meghamisító, kábító téboly mélységeiből a felszínre bukkanunkte, nő vagy: szerinted mit találunk ott? Mire emlékszel? Már semmire. Akkor miért ne lehetne ez a kiindulópontod?

 

 



[1] Parancsol idegenvezetőt?

[2] Havanna, cigány szívem hogy szeret, hogy csodál!

[3] Te fenomenális koponya, gyere, lecidázlak!

[4] Kedveled a csöcsös csajokat?

[5] kiábrándulás

[6] Ölelj át, te hallatlan fegyveres erő!

[7] Életem lámpása, gyakjál, ki lesz a következő?

Vissza a tetejére