Ő lesz a feleségem

Ha keringnék a Föld körül,
okoznék egy pici dagályt.
épp csak akkorát, hogy
észrevegye Janka.
megállna a parton,
felnézne, és kuncogna magában,
mivel csak ő tudná, miért
érte el egy hullám a lábujját.
és felelné, ha kérdezné a mamája,
mit bámul:
á, csak a Hold túloldalát.

Sör, cigi, napraforgó

letelepszik egy padra
balra a portától.
fürdőköpeny, papucs, kötszerek,
zsebből sörösdoboz,
két korty, visszatesz,
egy slukk, benntart, lassan kiereszt,
aztán tíz szem napraforgó.
héj a földre, hamu utána.
varratszedésig két nap,
addig kell kiszurkolni!
tünetmentesen lappangani legalább,
ha javulni nem.
pár reggel,
csak centik, körök, századok.
lassú, kimért, óvatos.
ha láztalan, mehet.
a kiesési rangadót
mindenképp otthon.
meg, ugye, repülni egy darabig,
motor nélkül is lehet.
korty, füst, szotyola.
a takarítónő, beseper a pad alá.
ő felhúzza lábát,
ahogyan siklóernyős a villanydrótok felett.

Hídról a hajóra

voltam nálad tegnap.
vagyis csak arra jártam.
elmentem a ház előtt,
a kutya felismert és morgott.
valami olyasmit, szerencsétlen hülye.
nem értettem tisztán,
zúgott a fülem.
attól, hogy félek csengetni,
lépni a kapun át,
végighaladni a kerten,
az ajtóban nevem mondani.
nem merek így.
hacsak nem mint hídról a hajóra.
de nagyon szégyellném
törött csontjaim,
és hogy egy matróz sikálná
foltom a fedélzeten.

Az ablakon át

Az ablakon át
bejött a nap a szobába,
tovább a
széken, túl az asztalon,
és sárgán belemázolt a
falba,
aztán, az ágy fölött balra,
elment valahová,
lehet, vacsorázni,
felfalni téged, hogy azontúl várjak,
miként a varjak
állnak őrt éjjelenként
az alvó fákon.

Tán hiába is állom
útját magamnak,
majd egyszer hollónak
vagy hónak,
perfekt zuhanónak
látszom,
s ha valaki pont akkor
egy háztető szélén,
élete tervezett végén,
ugrás előtt meglát
mögöttem a nappal,
mázolt fallal,
ahogy szállva várlak,
visszamászik
és gyertyát gyújt magának.

Varjúmítosz

volt egy nap.
arra ébredt, kívüle mindenki
otthagyta a házát, az utakat, a várost.
megijedt.
napokig rohangászott, kapcsolgatta a lámpákat,
fűtötte az épületeket, beindította a buszokat,
a megállókban az ajtókat nyitotta, zárta.
aztán egy járdát átengedett a füveknek,
egy utat a fáknak,
egy házat tíz madárnak,
nyolc gyíknak két hidat.
majd nem járta többé a várost,
nem fűtött, nem kapcsolgatta a lámpákat.
felmászott egy megmaradt tetőre, és nézte az erdőt.
keresgette, hol lehettek azelőtt
a terek, a tereken a padok, a padokon az emberek.
hiába!
mindig,
mindenhol
mi látszottunk.
és a fák.