Tűzhelyből a gáz, Soha, Ami belül történik, A klímaváltozás egy napja
Tűzhelyből a gáz
Emlékszel, életünk a hangyabolyban –
Kitérsz, kitérek, mégis folyton
összeütközünk a vájatok egymásba
omló szintjein, mintha egy túszszedők
megszállta színházban lennénk, ahol
a színészek ledobják magukról a jelmezt,
és színészszereppel próbálkoznak a nézők.
Üvegkorlátba kapaszkodom, kezembe
szilánkok szúrnak, a döngő lépcsőkön
rohanok, egyszerre két irányban,
rendíthetetlen álomkatonaként
fél lábon ugrálva kereslek, hova
sodorhattak a pánik részvevői;
Cortázar fölnagyítja az arcképedet,
pórusos jelenlét a sistergő fényben.
Megszólal a rádió, ünnepélyes zene –
minden csatornán ez hallatszana, ha
merné valaki átkapcsolni, árad, mint
nyitva felejtett tűzhelyből a gáz, és
egyetlen szikrapillanat elég volna,
hogy robbanjon a kritikátlan tömeg.
Soha
Csalánkabátban indulok
nomád sétára hozzád.
Csipked, mintha áram
futkosna benne, jól
felvillanyoz. Már úgyis
annyit henyéltem egy
életműben, hogy egy
életre beteltem vele.
Hittem vajákosoknak,
vízparton feküdtem hanyatt,
fűszálat rágcsálva, lustán,
zöld lett tőle a nyálam,
hunyorogtam a napra,
részeg hajósok nótái
szóltak, ezüst szellők
csomagolták a nyarat
zizegős celofánba.
Képzelt csepűrágókat
követtem gondolatban,
amibe belekezdtem, már
előtte abbahagytam, most
egyszerre több dögcédula
is lóg a nyakamban,
gondoltam, talán az egyik
engem jelöl. Indulok
végre, egész testem
viszket a csalántól, az
izgalomtól, és csak attól
nyugszom meg, hogy tudom,
soha nem érek oda.
Ami belül történik
Vizes sarat csöpögtetek vizes sárra:
ha elhiszem, vár lesz belőle, omló
falait az ellenség nem tudja bevenni,
csak a megszálló éjszakai gondolatok.
Mindig megtalálnak a magamra zárt
toronyszobában, hiába vigyáznak
rám az őrök. Az előbb még ketten is
voltak: az egyik megszökött, a másikat
elnyomta az álom. Most én őrzöm az
őrt, s míg ő egyre mélyebben alszik,
én egyre inkább fönn vagyok.
Vakság és süketség segítene, hogy ne
lássam: villámok csapódnak az égbe,
ne halljam, ahogy a föld dörög. De ami
belül történik, fényesebb és hangosabb.
A klímaváltozás egy napja
Rosszul megírt hadüzenetek az utcán,
csupa merénylet az anyanyelv ellen,
másznak a szélben, mint háborúk után a
papírpénz inflációtól földuzzadt halmai,
vagy a napalmtól összezsugorodott levelek – – –
Ha lehajolsz, hogy egyet fölvegyél,
fölszisszensz: kezeden égési seb.
A nők napkrémet kennek magukra,
és mindig van velük egy buborékmentes
ásványvizes palack; ezek a klímaváltozás
csalhatatlan jelei, akár a vihar, amely
egyetlen pontból árad ki, hogy elmossa és
igazolja az előrejelzéseket, és körbejárja
a világot anélkül, hogy erejéből veszítene – – –
A postaládákat majd’ szétfeszítik a dagályos
levelek. Van melléjük válaszboríték, de ha
véletlenül visszaküldenénk, nem lenne
kedvük kibontani. Ki akarhat az üdvösség
ígéretével üzletelni, becsöngetve minden
ajtón, s az óhatatlan veszteséget egy
kreatív könyvelővel elrendezni?
A könyvesbolt lassan a raktárba húzódik
vissza, s a raktárból nyílik a zúzda.
A száműzetéshez már el sem kell utazni.
Ameddig éltél, egy hosszú mondat egyetlen
szótagját próbáltad megformálni ajkaiddal,
és végig azt hitted: beszélsz.
Vissza a tetejére