Történelmi lecke magunknak

Most csak onnan ismételjünk,
Honnan Ady nem tudhatta:     
Lett egy összekuszált ország,
Sarkaiból kifordítva.

Sarkaiból? Azt sem láttuk,
Hol van annak már a sarka.
Vert csapatok, sebesültek
Nem bírtak megállni rajta.

Toporzékos indulattal
Miazmás nótákba fogtunk,
S száz évvel vagy százötvennel
Önmagunktól elmaradtunk.

Ilyen-olyan Rémségekhez
Ingyen-zsoldosnak szegődtünk. –                   
Nagy csoda, hogy országtalan
Népség mégsem lett belőlünk!

Nagy csoda, hogy egyben-másban
Néha elsők is lehettünk. –
Nagy csoda, hogy nagy hirtelen
Sikerült önmagunk lennünk!

Nagy hirtelen nem is tudtuk,   
Önmagunkkal mibe kezdjünk.
A tatáros szabadosság                       
Varjúrajban szállt felettünk.

Nem is varjak: vércsék, héják
Friss zsákmányra itt köröztek:
Csáky szalmája lett minden,
Széthordása a közösnek.

Aki bírta, marta! – Akik
Kimaradtak, báván nézték.
S bőszen egymás ellen pártolt
A rászedett volt-közösség.

Nekünk Muhi, Mohács, Majtény,
Világos és Voronyezs kell?
Vértelen is megütközünk
Legsajátabb érdekünkkel!

Elvakultan triumfálunk:
Nem láthatjuk, hogy a hübrisz
Vajon megint mire késztet,
Mibe tuszkol, mi felé visz! 


Bp., 2011. július 6.

Vissza a tetejére